A Pesti balhé című vígjáték lesz az első új magyar bemutató a mozikban

A Pesti balhé című látványos vígjáték lesz az első új magyar filmbemutató idén nyáron.Lóth Balázs rendező az MTI-nek elmondta, hogy régóta nem volt új film, hiányzik az embereknek a közös filmnézés élménye. A Pesti balhé gyerekkori barátokról szól, akik hosszú évek után újra találkoznak. Annak idején sok közös balhéjuk volt, de azóta a szélrózsa minden irányába szétszóródtak. A társaság egyik tagja, egy festő előáll egy őrült ötlettel: lopják be egy festményét egy közelgő neves aukcióra. Bizonyítani akar az apjának, barátai számára pedig becsületbeli üggyé válik, hogy ebben segítsenek neki.

    
Inotay Ákos és Lóth Balázs ötletéből Kis-Szabó Márk zsánerfilmet írt, egy fordított képrablás történetét. "Nem a pénzről szól, hanem arról, hogy ez a társaság kiáll a barátjáért.

Ráadásul egy apa-fiú viszony is kibomlik a történetben és számomra ettől lett nagyon személyes a film" - mondta el az MTI-nek Elek Ferenc színművész, aki egy lúzer állatorvost játszik, de a történet egy pontján meglepő változáson esik át a karaktere.
    

"Jászberényi Gábor alakítja a sikertelen festőt. Nagyvilági, műkincskereskedő apja (Hegedűs D. Géza) sem becsüli, ezért neki és a világnak is meg akarja bemutatni, hogy igenis ér valamit. Reviczky Gábor játssza azt a bűnözőt, aki valaha komoly balhékban vett részt és a képrablások doyenjének tartja magát, de mivel már kijött a gyakorlatból, ez számos kalamajkát okoz. Járai Máté orosz milliárdost, Crespo Rodrigo pedig a főhős, a nagymenő építész Marcel (Mészáros Béla) főnökét játssza.


Marcel igazi csodagyereknek számított, de elkapta a gépszíj és a pénzcsinálás közben elvesztette játékos kreativitását. Ezzel a kalanddal azonban visszatalálhat régi énjéhez. Petrik Andrea elvakult környezetvédőt alakít, aki a békák megmentéséért fáradozik. Inotay Ákos, a nyugdíjas klubok szabadúszó Hamletje pedig komoly method actor, de ezt a világ nem is sejti. Szabó Simon egy picit mást játszik, mint a többi filmjében, de neki is jó kihívás volt ez a szerep" - mutatta be a szereplőket a rendező.
    

A film felvételei tavaly zajlottak. "Volt olyan nap, amikor csak kimentünk a Mafilm udvarára és robbantottunk, zúztunk, füstöltünk, rakétát izzítottunk, lángba borítottunk egy kaszkadőrt. Ha ezeket is a forgatáshoz számítjuk, akkor 40 napig tartott. A helyszínek is nagyon változatosak voltak: Budapest egy új arcát akartuk megmutatni, olyan különleges helyeket, ahová ritkán jut be földi halandó".
    

A film látványvilága Fekete Annát dicséri. "Felépített egy olyan hotelfolyosót, ami úgy nézett ki, mintha tényleg ott lettem volna az eredeti helyszínen. Utoljára ilyen élményem a Hellboy 2. forgatásán volt, amikor az etyeki stúdióba egy New York-i utcát varázsoltak" - mesélte Elek Ferenc. A Pesti balhé 500 millió forintból készült a Nemzeti Filmintézet támogatásával és a szponzori pénzekkel együtt. A film producere Fülöp Péter és Hutlassa Barna, az executive producer Bartók Anna.
    

A vígjáték operatőre, Balázs István Balázs volt. A filmhez 450 oldalas technikai forgatókönyv készült több ezer rajzzal, fotóval. Gulya Róbert a pandémia alatt írta a filmzenét, amelyet a karantén feloldása után a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara egyetlen nap alatt játszott föl. A film könnyűzenei válogatása a Heaven Street Seven tagjának, Jappánnak köszönhető. A Pesti balhé július 30-tól látható a mozikban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com