Csütörtöktől játsszák a mozik a Brazilok című filmet

Humorosan dolgozza fel a cigány-magyar együttélésből származó konfliktusokat M. Kiss Csaba és Rohonyi Gábor Brazilok című vígjátéka, amelyet csütörtöktől vetítenek a magyarországi mozikban. Az előítéletekről viccesen szóló film helyszíne egy falusi focipálya. A történet szerint az új, fiatal plébános, akit Bánki Gergely alakít, elintézi a polgármesternél (Fekete Ernő), hogy a romák focicsapata, a Brazilok is indulhasson a falubajnokságon. Az esélyes a helyi önkormányzat "nagyvadjaiból" álló társaság, élén a polgármesterrel és helyettesével (Schmied Zoltán).


Az alkotás rendezője M Kiss Csaba televíziós szerkesztő és műsorvezető, aki először készített nagyjátékfilmet.

Mint az MTI-nek elmondta, két dolog is foglalkoztatta a film elkészítésekor: régóta érdekelték azok a társadalmi konfliktusok, amelyek mindenhol a világon a többség és kisebbség, gazdagok és szegények, elnyomók és elnyomottak létezéséből fakadnak. Kiemelte, hogy Magyarországon ez a konfliktus leginkább a roma-magyar együttélésben jelenik meg.


Emellett foglalkoztatta az a kérdés is, hogy az emberek miért nem képesek vagy miért nem merik megtenni azokat a lépéseket, amelyek vágyaik megvalósulásához szükségesek. A rendező úgy véli, a film története példát mutat arra is, hogy mindenki merje megélni és elérni a saját vágyait. Felidézte, hogy a Brazilok alapötletét egy húsz évvel ezelőtt készített riportja adta, amelyben egy csapat lenézett roma fiú a focipályán próbálta kivívni társai elismerését.


Kiemelte: annak ellenére, hogy a film komoly témával is foglalkozik, műfaját tekintve mégis vígjáték lett. "Azért tartottam fontosnak, hogy vígjáték legyen, mert a humor által mindenki számára befogadhatóbbá és érthetőbbé válik ez a konfliktus" - mutatott rá. Mint mondta, a filmben - a magyar népmesékkel vagy a cigánymesékkel ellentétben - nem lesz egyértelmű, ki a jó és ki a rossz, de itt is megvannak a mesékre jellemző drámai szálak és több szerelmi viszony is feltűnik benne.


"A karakterek nem egysíkúak, mindenkinek valamiben igaza van és mindenkiben lehet találni valami olyat, ami nem feltétlenül szimpatikus" - magyarázta a rendező. Kiemelte, hogy nem találtak tizenéves roma színészpalántákat, ezért amatőrökkel dolgoztak együtt. A roma fiatalokat különböző tehetséggondozó táborokban válogattak össze. Az amatőr szereplőkkel első körben Földessy Margit foglalkozott, aztán Nyári Oszkár és Horváth Kristóf is, a fociedzéseket pedig Bánfi János egykori válogatott labdarúgó tartotta - tette hozzá M. Kiss Csaba.


A főbb szerepekben Fekete Ernő, Schmied Zoltán, Bánki Gergely, Dobó Kata, Kaszás Gergely, Schell Judit, Székely B. Miklós, Rezes Judit, Gryllus Dorka, Nagy Dániel Viktor, Dóra Béla, Farkas Franciska, Bergendi Barnabás és Mészáros Blanka mellett amatőr roma fiúk, Lakatos Erik, Nagy Norbert, Pászik Krisztofer, Lakatos Csaba és Lakatos Renátó láthatóak.


A Brazilok rendezésében M. Kiss Csaba mellett a Konyec című vígjátékot jegyző Rohonyi Gábor is részt vett, a film producere Mécs Mónika és Mesterházy Ernő, az operatőr Réder György volt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com