Érdekességek a 25 éve bemutatott Men in Blackről

Ezeket a dolgokat lehet, hogy még nem tudod a sci-fi vígjátékról.1997. július 2-án mutatták be az amerikai mozikban a Men in Black című sci-fi vígjátékot, amiről most olyan érdekességeket tudhatsz meg, amelyeket lehet, hogy eddig nem tudtál.

A film főcímét Stanley Kubrick egykori munkatársa tervezte meg: A Men in Black esetében nemcsak az alaphangot megadó nyitójelenet, hanem a Pablo Ferro munkájának köszönhető különleges főcímdal és annak dizájnja is azonnal megfogja a nézőt.

Ferro nagyon sok emlékezetes filmen dolgozott, így például a Lesz ez még így se, a Szigorúan bizalmas, a Good Will Hunting, az Addams Family, a San Franciscó-i zsaru, A Thomas Crown-ügy és az Éjféli cowboy zenéjét is ő szerezte.

A Men in Black főcímdala azonban nem ezekre, hanem Ferro első filmes munkájára, a Kubrick által készített Dr. Strangelove főcímére emlékeztet.

Will Smith csak Steven Spielberg győzködése után bólintott rá a szerepre: Kezdetben Will Smith nem lelkesedett a neki felajánlott szerepért, ugyanis akkoriban úgy érezte, hogy nem akar A függetlenség napja után ennyire hamar egy újabb földönkívülis filmben játszani, ezért nemet mondott az ajánlatra.

Ezt követően hívta fel a film egyik producere, Steven Spielberg, hogy megkérdezze a színésztől a döntése okát. Smith eleinte el sem akarta hinni, hogy tényleg az Oscar-díjas rendezővel beszél. Elmondása szerint Spielberg annyira komoly volt, hogy Smithnek ennyi elég volt ahhoz, hogy megváltoztassa a véleményét, de emellett az is eszébe jutott, hogy A cápát is Spielberg készítette.

A film több ponton is utal Douglas Adams Galaxis útikalauzára: A Men in Black nem egyszer egyértelműen utal a Douglas Adams által írt Galaxis útikalauz regénysorozatra. Ez történik akkor is, amikor J és K a bolygón élő földönkívüliekről beszél, és az utóbbi elmondja, hogy nagyjából 1500 idegen él a Földön, többségük pedig Manhattanben próbál megélni. Erre az előbbi megkérdezi, hogy: „Taxisok?”

Ez utalás a regénysorozat negyedik részére, az 1984-ben megjelent, Viszlát, és kösz a halakat! című történetre, amiben Ford Prefect azt a tanácsot találja az Útikalauzban, hogy a New Yorkba érkező földönkívüliek minél előbb vállaljanak munkát a túlélés érdekében, méghozzá lehetőleg taxisofőrként.

Egy másik utalás asci-fi vígjáték záróképében található, ugyanis ott az látható, hogy a Föld csak egy játékszer, egy kis golyóbis a többi, hatalmas civilizációhoz képest. Ez arra a párbeszédre utal, amely a BBC számára készített 6 részes tévésorozat utolsó részében hangzott el.

Ebben Ford Prefect így szót:

„Olvastam egy hetedik dimenzióbeli bolygóról, amit intergalaktikus biliárd golyónak használtak és egyszer belelökték egy fekete lyukba. Tíz milliárdan haltak meg.”

John Landis visszautasította a felkérést a rendezésre, Barry Sonnenfeldre meg várni kellett: Állítólag a Men in Black rendezésével megkeresték például Quentin Tarantinót, Les Mayfieldet és John Landist is.

Közülük Landis azért mondott nemet, mert szerinte a film erősen emlékeztet az általa rendezett Blues Brothersre, csak földönkívüliekkel. Később a rendező bevallotta, hogy már úgy érzi, hogy tévedett, amiért csak ennyit látott bele az ötletbe és bánja, hogy nemet mondott a munkára.

A rendezői széket végül Barry Sonnenfeld foglalhatta el, ám elég kalandos úton. A direktort az 1991-es debütálásának, az Addams Family sikerének köszönhetően keresték meg a filmmel, még 1993-ban.

Akkoriban azonban Sonnenfeld elképzelései különböztek a film produceriétől, ráadásul menet közben az MGM zöld utat adott az Elmore Leonard regényéből készülő filmadaptációnak, a Szóljatok a köpcösnek!, ezért a rendező inkább azt választotta a sci-fi vígjáték helyett.

Míg a rendezők jöttek-mentek a Men in Black háza táján, addig Sonnenfeld befejezte a Köpcös forgatását. Ekkor találkozott össze egy Los Angeles-i étteremben a Columbia főnökével, Barry Josephsonnal, akivel a rendező közölte, hogy amennyiben várnak még fél évet, amíg az előző munkája utómunkálataival foglalkozik, akkor elvállalja a Men in Black rendezését.

A több évnyi halasztasz után a producerek rábólintottak a fél éves várakozásra és kreatív szabadságot is adtak a rendezőnek.Sonnenfeld felesége ajánlotta Will Smitht a film főszerepére: Tommy Lee Jonest a rendező ajánlotta a film egyik főszerepére, de Will Smith nevét nem ő, de még csak nem is az egyik producer dobta fel, hanem Mrs. Sonnenfeld.

Ezzel kapcsolatban a direktor elmesélte, hogy ahogy szokás, két példányban kapta meg a forgatókönyvet. Az egyiket ő, a másikat a felesége olvasta, még 1993-ban, és pontosan egyszerre végeztek.

Sonnenfeld világosan emlékszik, hogy egymás mellett feküdtek az ágyukban, amikor letették a forgatókönyvet. Ő azt mondta: „Tommy Lee Jones”. Erre a felesége azt válaszolta, hogy: „Will Smith.”

Abban az időben Smith még nem volt filmsztár, ugyanis leginkább a tévéből, a Kaliforniába jöttem címszereplőjeként és rapperként ismerték a nevét. A mozinézők is csak a 6szoros ölelés, 1993-as vígjátékban találkoztak vele, mivel a színész számára igazi hírnevet hozó Bad Boyst és A függetlenség napját is évekkel később mutatták be.

Mrs. Sonnenfeld azonban nagyon szerette Smith sorozatát. A színész választása azonban nemcsak a szegényes filmográfiája miatt volt merész, hanem azért is, mert a képregényekben J fehér, tehát Susan Sonnenfeldnek köszönhetően változott meg a karakter bőrszíne.

A film alapja egy képregény, ami jóval sötétebb és komorabb is: A Men in Black eredetileg képregény, amit Lowell Cunningham készített és kezdetben az Aircel Comics kiadásában jelent meg, majd átkerült a Marvelhez.

Az első szám 1990 januárjában jelent meg, majd ezt követte még kettő ugyanabban az évben, 1991-ben pedig még három füzet született. A képregény azonban nemcsak koncepciójában, hanem hangvételében is különbözik a filmtől, ugyanis távolról sem olyan könnyed, laza és humoros, mint a vígjáték, hanem kimondottan sötét és ijesztő.

A képregény főhősei nemcsak idegenekkel, hanem más természetfeletti lényekkel, például farkasemberekkel, zombikkal, vámpírokkal és démonokkal is harcolnak. Emellett az ügynökök a céljuk és eszközeik terén is sokkal kegyetlenebbek. Az ő küldetésük nem a világ békéjének őrzése, hanem a saját maguk által helyesnek vélt rend fenntartása, aminek érdekében bármilyen eszközt hajlandóak bevetni, így attól sem riadnak vissza, hogy megöljék a szemtanúkat.

A film szerint több alkotója és Hollywood legjava is földönkívüli: A Men in Black egyik jelenetében az ügynökség főhadiszállásán néhány monitoron megjelenik több híresség, akiről kiderül, hogy „valójában” földönkívüli. Köztük volt a film rendezője, Barry Sonnenfeld, producere, Steven Spielberg, valamint Danny DeVito, Sylvester Stallone, George Lucas és rendező lánya, Chloe Sonnenfeld.

Amikor a film végén egy újabb hírességről derül ki, hogy ő is idegen, akkor J ügynök megemlíti, hogy Dennis Rodman sem ember, ám ez nem így hangzott el a spanyol, a francia és a német mozikban, ugyanis az ottani forgalmazók úgy gondolták, hogy Rodman nem elég ismert ahhoz, hogy a helyi közönség tudja, hogy kiről van szó, ezért ebben a három országban Michael Jackson neve hangozott el Rodman helyett.

Néhány évvel később azonban világszerte ismertté vált Rodman, aki a Men in Black öt évvel későbbi folytatásában szerepelt is a Földön bujkáló idegenek között.

A film eredetileg jóval több helyszínen játszódott volna: Barry Sonnenfeld kérésére több dolgot is megváltoztattak az eredeti forgatókönyvben. Ezek közül a legfontosabb, hogy a Men in Black cselekménye nem csupán egy, hanem több amerikai nagyvárosban játszódott volna, így Las Vegasban, Washingtonban és a Kansas állambeli Lawrence-ben.

A direktor kérésére azonban nem csupán egy városra, hanem kifejezetten New Yorkra szűkítették le a helyszínt, pedig ez a város nem is szerepelt az eredeti szkriptben. Sonnenfeld azonban úgy gondolta, hogy New York az a város, ahol a földönkívüliek tényleg a lehető legegyszerűbben vegyülhetnek el.

Az eredeti forgatókönyvben több szó esett a bogarakról és a feromonokról, de a rendező inkább több akciót képzelt el a filmbe. Emiatt például a forgatás közepén változott meg a befejezés is, ami több millió dollárral megnövelte a költségvetést.

Sonnenfeld azt akarta, hogy ahol csak lehet, ott számítógépes trükkök helyett hagyományos filmeffektusokat, maszkokat, sminkeket és bábokat használjanak, ezzel autentikusabbá téve a filmet.Edgar karakterének megalkotásához több órányi ismeretterjesztő film és egy pár térdvédő is kellett: J és K ügynök mellett a Vincent D'Onofrio által alakított Edgar a harmadik legfontosabb szereplője a filmnek. A forgatókönyv azonban semmi konkrétat nem írt a karakterről, annak külsejéről, mozgásáról és beszédmódjáról, ugyanis csak annyi állt benne, hogy Edgar valójában egy hatalmas csótány.

Emiatt a rendezőnek, a színésznek és a maszkmesternek, Rick Bakernek kellett kitalálnia, hogy pontosan hogyan nézzen ki a bogárszerű lény. Sonnenfeld, aki régebbről már ismerte a színészt, teljesen ráhagyta a karakter dramaturgiai megalkotását, és csak annyit kért, hogy visszafogottan játszón, tehát ne próbáljon se horrorfilmes, se vígjátékos alakítást nyújtani.

Annak érdekében, hogy a lehető legjobban felkészüljön a szerepre D'Onofrio rengeteg ismeretterjesztő filmet nézett rovarokról, bár azokat nagyon unta. A rovarok tanulmányozásának köszönhetően jött az ötlet, hogy a színész viseljen kosaras térdvédőket és kötözzék le a bokáit, aminek eredményeként D'Onofrio nem tudta behajlítani a térdét és mozgatni a bokáját, tehát a mozgása merev lett.

A karakter beszédmódját és hangját két klasszikus film és színész ihlette. Az egyik George C. Scott volt az 1964-es Dr. Strangelove-ból, a másik John Huston az 1974-es Kínai negyedből.

Sonnenfeld egy ravasz trükkel vette rá Chris O'Donnellt, hogy visszaadja a szerepet: K ügynök szerepét Clint Eastwoodot is felajánlották, míg J ügynök esetében David Schwimmer Keanu Reeves és Chris O'Donnell neve merült fel. Az utóbbit Steven Spielberg, valamint két másik producer, Walter F. Parkes és Laurie MacDonald akarta, de Barry Sonnenfeld ragaszkodott Will Smithhez, ezért végül ő intézte el, hogy O'Donnell önként hagyja ott a Men in Blacket.

Ez akkor történt, amikor Spielberg kérésére Sonnenfeld vacsorázni hívta a színészt a Los Angeles-i Four Seasons szálloda éttermébe, ahol elmondta neki, hogy milyen filmről lenne szó, majd a producer kérésének megfelelően felajánlotta neki a szerepet, ám hozzátette, hogy szerinte nem túl jó a forgatókönyv, és ő sem egy jó rendező, éppen ezért azt sem tudja, hogy mit kezdjen a vígjátékkal.

Ezután „barátilag” azt tanácsolja O'Donnellnek, hogy ha van friss szerepajánlata, akkor jobban járna, ha inkább azt vállalná el. A színész másnap jelezte is, hogy nem fogadja el a munkát, így inkább a szintén 1997-ben bemutatott Batman és Robinban szerepelt, ám ezt valószínűleg azóta is bánja.

(Forrás: hu.ign.com)


Hozzászólások

Gépfegyveres lövöldözés rémisztette meg a XIII. kerület környékén élőket

Gépfegyveres lövöldözés rémisztette meg a XIII. kerület környékén élőket

A következő napokban is előfordulhatnak csatazajok.

Meglepő érdekességek Russell Crowe-ról

Meglepő érdekességek Russell Crowe-ról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 60 éves színészről.

Érdekességek Jackie Chanről

Érdekességek Jackie Chanről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 70 éves színészről.

A jó génjeinek tulajdonítja a fittségét Terence Hill

A jó génjeinek tulajdonítja a fittségét Terence Hill

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 85 éves színészről.

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz Akira Toriyama alkotásáról.

A 96. Oscar-gála nyertesei

A 96. Oscar-gála nyertesei

Íme a győztesek!

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Íme a díjazottak!

Érdekességek Jennifer Anistonról

Érdekességek Jennifer Anistonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Érdekességek a 30 éve bemutatott Jim Carrey filmről.

http://ujhazak.com