Érdekességek Sidney Poitierről, aki most lenne 95 éves

Tíz dolog, amit talán nem tudsz a színészlegendáról.Sajnos már nem ünnepelhette meg a 95. születésnapját az 1927. február 20-án született Sidney Poitier, aki 2022. január 6-án hunyt el. Az amerikai filmtörténelemben úttörőnek számító színész egyike a legnagyobb legendáknak, ám valószínű, hogy az alábbi érdekességeket még nem tudod róla.

Ő volt az első színesbőrű, aki főszereplőként kapott Oscart: Bár Hattie McDaniel akkor már megkapta a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscart, mégis a főszereplők kategóriájában Poitier volt az első színesbőrű színész, aki átvehette az aranyszobrot az 1963-as díjátadón. Az akkori jelöltek között szerepelt Albert Finney, Rex Harrison, Richard Harris és Paul Newman, tehát igen erős mezőnyben sikerült győznie.

Az elismerést a Nézzétek a mező liliomait! című filmben nyújtott alakításával érdemelte ki a színész, aki egy vándorló ezermestert alakított, aki egy apácazárdában jött rá, hogy mi az élet értelme. A filmhez 16 évvel később, 1979-ben készült televíziós folytatás, amiben Poitier helyett Billy Dee Williams alakította Lando Calrissiant.

Olvasási nehézségei, kiejtése és botfüle is hátráltatta, hogy színész lehessen belőle: Poitier 16 éves korában döntött úgy, hogy New Yorkba költözik, hogy színészként dolgozzon, ám ez nem ment könnyen neki, ugyanis amikor jelentkezett az Amerikai Néger Színházba (American Negro Theater), akkor elutasították a felvételiét, amiért problémái voltak a folyékony olvasással.

Ezután Poitier jelentkezett a seregbe, ahol a sorozáson idősebbnek állította be magát, és a következő hónapokban veteránkórházban teljesített szolgálatot. Miután leszerelt ismét megpróbálkozott az Amerikai Néger Színházzal, ahova ekkor már felvették, de hamarosan kiderült, hogy több szempontból sem felel meg azoknak az elvárásoknak, amelyeket akkoriban megköveteltek a feketéktől.

Az egyik ilyen elvárás a zenei hallás volt, amivel a színész nem rendelkezett, ezért nem kaphatott olyan szerepet, amelyben énekelni kell, pedig azt megkövetelték a fekete színészektől abban a korban. Az évekkel később készült Porgy és Bess című opera filmadaptációban sem a címszereplőt alakító Poitier énekel, hanem egy képzett énekes, Robert McFerrin.

A másik probléma a színész erős bahamai akcentusa volt, amely miatt dolgoznia kellett a kiejtésén. Annak érdekében, hogy ez sikerüljön, Poitier sokat hallgatta a 40-es évek egyik legközkedveltebb rádiós személyiségét, a kellemes modorú és elegáns beszédstílusú Norman Brokenshire műsorait, hogy elsajátítsa a stílusát.


Több mint 10 évig nem szerepelt filmvásznon: A 70-es évek végétől inkább a rendezés kezdte érdekelni a színészt, aki a Buck és a prédikátor után még nyolc filmben, többségében vígjátékban (Dutyi-dili, Ki kém, ki nem kém) dolgozott rendezőként.

Ugyanebben a időszakban jelent meg Poitier első önéletrajzi könyve, a This Life, ami után még két hasonló művet jelentettet meg. Ebben az időszakban Poitier egyáltalán nem foglalkozott színészettel, és csak több, mint tíz évvel az 1977-ben bemutatott A Piece of Action után vállalt újra színészi munkát.

Ez az 1988-as, Roger Spottiswood által rendezett Csak egy lövés című thriller volt, amiben Kirstie Alley és Tom Berenger partnereként játszott. Ezután elég ritkán dolgozott színészként. Látható volt például egy tévéfilmben, amiben Nelson Mandelát alakította, majd visszatért a Tanár úrnak, szeretettel tévében bemutatott folytatásában, míg mozifilm esetében a 25 évvel ezelőtt bemutatott A Sakálban volt utoljára látható.Filmtörténeti jelentőségű volt egyik csókja is: Poitier nemcsak az 1967-es Forró éjszakában című filmben látott pofonja, hanem az ugyanebben az évben, A Találd ki, ki jön vacsorára című filmben elcsattanó csókjával is úttörőnek számított Hollywoodban.

A Stanley Kramer által rendezett alkotásban a Poitier karaktere egy olyan fiatalember volt, aki beleszeret egy fehér lányba, aki éppen be akarja mutatni a szüleinek a választottját. A különböző bőrszínűek közti házasság még tilos volt Amerika egyes részein a film készítése idején, és csak a premier után fél évvel, 1967 júniusában tették legálissá az USA 17 tagállamában a feketék és fehérek házasságkötését.

Kramer alkotása azonban nemcsak tematizálta az eltérő bőrszínűek szerelmét, hanem még bátran meg is mutatta, méghozzá rögtön a harmadik percben, amelyben Poitier és Kataharine Houghton szenvedélyesen csókolózik egy taxi hátsó ülésén.

Ezzel Poitier ismét egy forradalmi tettet hajtott végre, mert bár korábban is váltott csókot fekete és fehér karakter a filmvásznon, de ennyire forró, és kissé egyoldalú ekkor volt először. Az Egyesült Államok néhány déli tagállamában kis is vágták ezt a jelenetet a moziváltozatból.

Ő volt az első fekete férfi, akit színészi Ocarra jelöltek: Poitier első filmszerepe az 1950-es Nincs kiút volt, amit Darryl F. Zanuck rendezett. Ezt követően fontos szerepet kapott a korszak egyik legjelentősebb alkotásában, az Aszfaltdzsungelben, majd főszerepet kapott az 1957-es A város pereme című filmben. A következő évben A megbilincseltekben szerepelt Tony Curtis partnereként.

Ez a szerep nemcsak Poitier karrierjének első nagy sikere, hanem történelmi jelentőségű elismerést is hozott, ugyanis a film világpremierre a Berlinalén volt, ahol Poitier átvehette a legjobb színészeknek járó Ezüst Medvét, majd az alkotás 9 Oscar-jelölést kapott, köztük a legjobb film és rendezés, valamint a mellék- és főszereplő kategóriában. Ez azt jelentette, hogy Poitier lett az első színesbőrű férfi, aki Oscar-jelölést kapott.

Első rendezésével megújította a western műfaját: Poitier a hatvanas évek végén ért fel a színészi pályája csúcsára és már a korszak egyik legnépszerűbb filmsztárjának számított, de őt akkoriban inkább a rendezés kezdte érdekelni.

Rendezőként az első munkája az 1972-es Buck és a prédikátor volt, ami filmtörténeti mérföldkőnek számít, ugyanis egyfelől ez volt az egyik legelső stúdiófilm, aminek rendezője afroamerikai, másfelől ez volt az egyik első western, amiben a feketék főszerepet alakítottak, ráadásul rögtön ketten, ugyanis míg Buckot Poitier játszotta, addig a másik címszereplőt a szintén afroamerikai Harry Belafonte. Ezzel véget vetettek a hagyományos, fehér férfiakról szóló westernek homogenitásának.

Koraszülött volta miatt kapta meg az amerikai állampolgárságot: Poitier szülei a Bahama-szigeteken éltek, ahol egy farmot vezettek, ami mellett az édesapja taxisofőrként dolgozott a fővárosban, Nassauban.

A szülők rendszeresen átjártak Miamibe, hogy ott adják el a terményeket, s éppen egy ilyen alkalommal indult be a szülés Poitier édesanyjánál, aki több száz kilométerre az otthonától hozta világra a fiát.

A szülés teljesen váratlanul érte a szülőket, ugyanis Poitier két hónappal korábban érkezett, ezért nem volt biztos, hogy életben marad. Ugyanakkor ennek köszönhetően kapott amerikai állampolgárságot, ugyanis a Bahama-szigetek akkoriban brit fennhatóság alatt állt, de a koraszülött Poitier Miamiben jött a világra, ezért egyértelműen az USA szülöttjének számított.A Forró éjszakában még két folytatást, majd egy tévésorozatot is kapott: Bár nem volt teljesen ismeretlen fogalom a folytatás és visszatérő karakter az 1960-as években, mégis az kijelenthető, hogy nem volt annyira elterjedt, mint mostanában, amikor lassan az a meglepő, ha egy filmhez nem készül folytatás.

Ennél is ritkább volt, hogy egy olyan alkotás kapjon folytatást, ami már megnyerte a legjobb filmnek járó Oscar-díjat, de pontosan ez történt a Forró éjszakában és a Poitier által alakított Virgil Tibbs esetében. Erre csak több, mint harminc évvel korábban volt példa, és összességében csak kétszer fordult elő előtte.

A Forró éjszakában második részét 1970-ben mutatták be, a címnek pedig az első rész kulcsmondatát, az A nevem Mister Tibbs! (They Call Me Mister Tibbs!), választották, ám hazánkban a Mr. Tibbs nyomoz címet kapta. A következő évben harmadszor is megjelent Virgil Tibbs, a Mr. Tibbs és a szervezetben (The Organization).

A film két folytatásába csak Poitier tért vissza az eredeti szereplőgárdából. Az 1988-ban, NBC-n indult Forró éjszakában című sorozatban már Howard Rollins alakította Virgil Tibbset.

Az első fekete férfi volt, aki filmvásznon pofon vághatott egy fehér férfit: Az 1967-ben bemutatott Forró éjszakában majdnem minden listán szerepel, amelyen az amerikai filmgyártás 100 legjobb, legfontosabb alkotását tartják számon.

Ugyanakkor a Norman Jewison által rendezett film több szempontból is úttörőnek számít. Az alkotásban Poitier egy olyan philadelphiai nyomozót alakít, akit gyilkossággal vádolnak a rasszista gyűlölettel teli Délen, ahol őrizetbe veszik, de mikor kiderül, hogy valójában kicsoda, akkor kénytelen együttműködni a kisváros ugyancsak nagyon előítéletes rendőrfőnökével.

Az egyik jelenetben együtt keresik fel a helyi kiskirályt, a rasszista ültetvényest, Endicottot, aki rövid szóváltás után megpofozza Tibbset, aki azonnal viszonozza az ütést, ezzel pedig először fordult elő az amerikai filmtörténelemben, hogy egy afroamerikai felpofozott egy fehér férfit.

Ennek megfelelően óriási hatása volt a jelenetnek. Jewison emlékei szerint Nelson Mandela érdeklődését akkor keltette fel a film, amikor a hazájában, Dél-Afrikában kivágták ezt a jelenetet.

Ő rendezte a 80-as évek egyik legnépszerűbb vígjátékát is: A többnyire komoly hangvételű, fontos társadalmi üzeneteket közvetítő filmekben szereplő Poitier rendezőként inkább a vígjátékokat szerette. Ő készítette például a 80-as évek egyik legsikeresebb komédiáját is, az 1980-ban bemutatott Dutyi-dilit.

A vígjáték óriási sikert aratott a premier évében, és csak két film a Kilenctől ötig, és A Birodalom visszavág, vonzott be több nézőt nála az amerikai mozikba. Poitier ezzel a munkájával is filmtörténelmet írt, ugyanis a Dutyi-dilit lett az első, 100 millió dollárnál több bevételt hozó film, aminek rendezője afroamerikai volt.

(Forrás: hu.ign.com)