Ezekbe az irányokba lehetne elvinni a Halálos iramban franchise-t

Tíz ötlet, a filmsorozat jövőjével kapcsolatban.A héten érkezett meg a mozikba a Halálos iramban 10., ami állítólag az utolsó előtti film, ám aligha hisszük el, hogy a franchise valóban befejeződik majd a 11. résszel, ezért most elolvashatsz néhány ötletet azzal kapcsolatban, hogy milyen irányokba lehetne elvinni a Halálos iramban franchise-t.

Toretto Jr. és O’Conner Jr.: Ebben a filmben Dominic Toretto és Brian O’Conner gyerekei már fiatal felnőttek lennének, akik ugyanúgy imádják az autókat, ahogy a szüleik, gyakran versenyeznének, és előfordulna, hogy a szüleiknek kell kihúzni őket a bajból.

Amikor Brian Toretto megtudja, hogy az anyja, ahogy Giselle, még életben lehet, akkor az apja hallani sem akar a dologról, hiszen a szeme láttára végezték ki. Brian és az unokatestvére együtt járna az ügy végére, amiben segítené őket egy régi csapattag, aki folyton azon problémázna, hogy Dom biztos, hogy el fogja látni a baját, ha erre rájön. Végül kiderülne, hogy Brian anyja tényleg halott, és az egész csak egy csapda volt.

Mr. Senki: A Kurt Russell alakított karakter egy tipikus szervezeti nagyágyú, akit bármikor és bárhol be lehet vetni, éppen ezért tele van lehetőségekkel. Mr. Senki önálló filmje szólhatna arról, hogy a férfi már nyugdíjba készül, amikor megneszeli, hogy az ügynökségnél, amelynek dolgozik, valami nincs rendben. Ez a gyanúja igazolódna be, amikor a kollégái rátámadnak.

Mivel Mr. Senki nem lenne biztos abban, hogy kiben bízhat, ezért csak a lánya, Tess (Brie Larson) és Kis Senki (Scott Eastwood) segítségére számíthat. Végül kiderülne, hogy az ügy hátterében az Eteon áll, az a szervezet, amellyel már Hobbs és Shaw is összeakadt, vagy az áruló Aimes (Alan Ritchson).

A Shaw család: Ez a film adja magát, hiszen egy már bejáratott, négyfős, vagány családról van szó. A Halálos iramban hatodik részében szerepelt Owen (Luke Ewans) és Decard (Jason Statham), akik először gonosznak tűntek, de később átálltak a jó oldalra, mivel segítettek Domnak visszaszerezni a fiát, és szinte minden gaztettet visszacsináltak a készítők, ami a nézőknél már kicsapná a biztosítékot egy hősnél.

Owen és Decard mellett ott van még a Hobbs és Shawban megismert Hattie (Vanessa Kirby), a titkosügynök kishúg, és a Helen Mirren által alakított simlis anyuka, Queenie Shaw, aki már négy filmben szerepet. A film cselekménye lehetne az, hogy Queenie egy olyan balhéba keveredik, amiből csak a gyerekei húzhatják ki.

Locke és Dinkley: A Hobbs és Shaw-ban szerepelt Ryan Reynolds és Kevin Hart által alakított Locke és Dinkley, akik üde színfoltjai voltak a filmnek. Ezzel a párossal össze lehetne hozni egy kevésbé tesztoszteronszagú, Reynoldsra jellemző humorú akcióvígjátékot, ami szólhatna arról, hogy Locke küldetésre hívja Hobbsot, de ő inkább átadja a lehetőséget a túlbuzgó, bizonyítani akaró légi marsallnak.

Halálos iramban: Végjáték: Ez a film szólhatna arról, hogy az Eteon győzött, globális káoszt okozott és olyan épületeket tett a földdel egyenlővé, mint a Fehér Ház és a Pentagon. A légtereket teljes felügyelete alá vonta a mesterséges intelligencia és a számítógépes rendszereket is irányítja.

Minden jel arra mutat, hogy a modern kornak hamarosan vége, amikor az Eteon igazgatója megjelenik Mr. Senki titkos főhadiszállásán és elmondja, hogy kicsúszott a kezéből az irányítás, mert ő csak hatalmat akart, és nem azt, hogy az emberiség korának vége legyen.

Emellett elárulná, hogy három titkos helyen található három titkos szerverpark, amiket egyszerre kell elpusztítani ahhoz, hogy a mesterséges intelligencia teljesen megsemmisüljön. A három helyszín a világ három különböző pontján van, ám mivel a légtereket nem használhatják, ezért földön és vízen kell megoldani az eljutást.

Ráadásul a szerverparkokat olyan biztonsági rendszer őrzi, ami miatt csak autóval tudják megközelíteni a világ legjobb sofőrjei. A jelenlegi csapatban azonban túl kevesen vannak ahhoz, hogy egyszerre vegyék be a három létesítményt.

Szerencsére Mr. Senki mindenkinek szól, és mindenki megjelenik a végső csatára, aki valaha megfordult a franchise-ban. A nagy öregek, fiatalok, korábbi ellenlábasok egy nagy CSALÁDként fognak össze, és egy elképesztő, hatalmas autósüldözés közben megmentenék a világot, majd a film végén Doméknál kerti partiznának, ahol a legfiatalabbak mondanák el az áldást.

Halálos iramban: Új nemzedék: A már ismert csapat bőven eleget akciózott, ezért többségük csak nagyon ritkán vállal új megbízást, úgyhogy Mr. Senkinek muszáj egy teljesen új csapatot összeállítania a tehetséges fiatalokból, és olyan mellékszereplőkből, akik legalább egyszer szerepeltek a korábbi részekben.Halálos űramban – Mert a család az űrben is család: A kétrészes finálé első felvonásában az Eteon több éves előkészület után élesíti a legnagyobb titokban felépített űrállomását, amit különleges, igencsak veszélyes fegyverekkel szereltek fel, ezért az amerikai kormány le akarja lőni az építményt.

A gond azonban az, hogy az űrállomás védelmi rendszere már a Föld légkörében kiiktatja a rakétákat. Ekkor jön az ötlet, hogy küldjék fel az űrbe a legjobb pilótákat az új egyszemélyes rakétákban, amelyek gyanúsan hasonlítanak az autókra.

Mivel Mr. Senki kedvenc filmje az Armageddon, ráadásul van egy menő autóversenyzős csapata, ezért nekik adja a feladatot, hogy aztán egy háromnapos felkészülés után az űrben cselezzék ki a rakétákat és a lézereket.

Néhány látványos űr-autós üldözés után a csapatnak sikerülne kiiktatni az állomás agy részét, majd elmenekülnének. Az utolsó pillanatban azonban az ellenség aktiválná a rendszerben lévő mesterséges intelligenciát, ami célba venné az ellenséget, majd bombázni kezd néhány nagyvárost, ami ellen a csapat semmit sem tehet, legalábbis egyelőre.

Egyéni spin-offok, szólófilmek: A Halálos iramban-filmekben már rengeteg mellékszereplő megfordult, sokukban pedig van annyi potenciál, hogy megérdemelne egy saját filmet, amelyben kibontakozhatna szólóban, vagy egy kisebb csapat tagjaként. Erre már van is példa Hobbs és Shaw esetében. Ugyanígy kapna saját filmet például Tej és Roman, de szintén érdekes lenni ennyi év újra összehozni Hant és Seant, csak most már driftelő versenyek nélkül.

Rosszfiús iramban: Már sok film eljátszott azzal a gondolattal, hogy milyen lenne összehozni néhány bűnözőt egy csapatba, hogy egy közös cél érdekében kénytelenek legyenek együtt dolgozni. Igaz, Dom és a csapata is a törvény elől menekülve kezdte a pályafutását, ám míg ők szerethető karakterek, addig az ellenfeleik egyáltalán nem azok.

Bár az ellenlábasok közül többen Domék szövetségesévé váltak az évek során, sőt, akadt, akivel össze is barátkoztak, mégis ezek az alakok többnyire a törvény negatív oldalán maradtak. A Halálos iramban „Öngyilkos osztagába” tartozhatna Cipher (Charlize Theron), Jacob (John Cena), Dante (Jason Momoa), és esetleg valamelyik Shaw testvér.

A felettes tisztjük lehetne Hobbs, mivel neki már nagy tapasztalata van a rablóból pandúrok kezelésében. De akár Idris Elbát is visszahozhatnák, hiszen a Halálos iramban franchise-ban három dolog soha nem biztos: a logika, a gravitáció és a halál.

Halálosan női iramban: Michelle Rodriguez már sokszor elmondta, hogy szeretné, ha a franchise nagyobb teret adna a nőknek. Ez az ő filmjük lenne. Az előző moziban Mr. Senki kiirtotta az Eteon ügynökeit a saját szervezetéből, most pedig fel akarja számolni az Eteon főhadiszállásait.

Ezek egyikében egy olyan vírust fejlesztenek, amely csak a férfiakra veszélyes, ezért csak nők tehetik be oda a lábukat. Mr. Senki ezért összehívja az összes nőismerősét, hogy ők semmisítsék meg a vírust.

A csapatban benne lenne Letty (Michelle Rodriguez), Tess (Brie Larson) és Mia (Jordana Brewster), visszatér Monica Fuentes (Eva Mendes) és szájhúzva, de Ciphert (Charlize Theron) is magukkal vinnék, mert, van olyan biztonsági rendszer, amit egyedül ő tud feltörni. Az akciót Hattie Shaw (Vanessa Kirby) irányítaná. Természetesen Gal Gadot is visszatérhetne, hiszen ebben a franchise-ban rendszeresen visszatérnek a halottak.

(Forrás: hu.ign.com)


Hozzászólások

Gépfegyveres lövöldözés rémisztette meg a XIII. kerület környékén élőket

Gépfegyveres lövöldözés rémisztette meg a XIII. kerület környékén élőket

A következő napokban is előfordulhatnak csatazajok.

Meglepő érdekességek Russell Crowe-ról

Meglepő érdekességek Russell Crowe-ról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 60 éves színészről.

Érdekességek Jackie Chanről

Érdekességek Jackie Chanről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 70 éves színészről.

A jó génjeinek tulajdonítja a fittségét Terence Hill

A jó génjeinek tulajdonítja a fittségét Terence Hill

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 85 éves színészről.

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz Akira Toriyama alkotásáról.

A 96. Oscar-gála nyertesei

A 96. Oscar-gála nyertesei

Íme a győztesek!

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Íme a díjazottak!

Érdekességek Jennifer Anistonról

Érdekességek Jennifer Anistonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Érdekességek a 30 éve bemutatott Jim Carrey filmről.

http://ujhazak.com