Fellini filmhetet tart az Art+ Cinema

A budapesti Art+ Cinema mozi az idén 30 éve elhunyt olasz mesterre, Federico Fellinire emlékezik a február 23-tól március elsejéig tartó esti vetítéssorozatával.A szervezők hétfőn MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a programsorozat első filmje az 1953-as Országúton lesz február 23-án. A 110 perces klasszikus főszereplője egy fiatal lány, akit anyja elad az Anthony Quinn által alakított férfinak, és vele együtt útnak indul.

A forgatókönyvért Fellinit két írótársával Oscar-díjra jelölték, végül a legjobb az idegennyelvű film díját kapta a 29. akadémiai díjátadón.
    

Február 24-én a La Dolce Vita, azaz Az édes életet tűzik műsorra. Az 1960-ban bemutatott, epizodikusan felépített szatíra egy bulvárújságíró mindennapjaiba nyújt betekintést, miközben az elit lét árnyékában a boldogságát keresi. A filmet négy kategóriában jelölték az Oscarra, Fellini ekkor kapta első rendezői jelölését, ám az alkotást végül a jelmezeiért díjazták - olvasható a közleményben.
    

Február 25-én a 8 és fél lesz látható. Az 1963-as, 132 perces szürrealista dramedy két Oscar-díjat nyert. Főhőse sikeres, de alkotói válságban lévő filmrendező, aki egy epikus sci-fit szeretne tető alá hozni. Február 26-án a fiatal Donald Sutherland lesz látható Casanova szerepében. Az 1976-os adaptáció a legjobb jelmezért kapta meg az aranyszobrot.
    

Február 27-én A nők városa című film lesz látható, február 28-án az 1957-es Cabiria éjszakái című, 110 perces drámát vetítik. A program záró eseménye március elsején a Különleges történetek című film lesz. Az 1968-as, 116 perces olasz-francia koprodukció három rendező (Fellini mellett Louis Malle, Roger Vadim) három szegmensét tartalmazza: Fellini a film utolsó harmadáért felelt, az epizódok Edgar Allan Poe novelláit adaptálják. A filmek szinkronizáltan kerülnek műsorra.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com