Földönkívüliekkel száll szembe Chris Pratt

 

Húsz film, ami még nem kapott nagy hírverést, pedig látni kell 2020-ban.2020-ban bőven lesz miért moziba mennie annak, akit nem kizárólag a horror- és képregényfilmek érdekelnek, ugyanis annak ellenére, hogy az alábbi húsz alkotás egyelőre nem kapott nagy hírverést, még mindegyik remek szórakozásnak ígérkezik.

The Tomorrow War: Chris McKay filmjében az idegenek megtámadták a Földet, az emberiségnek pedig csupán annyi esélye maradt, hogy a múltból hozzanak katonákat. A The Tomorrow War főhőse, akit Chris Pratt alakít, amellett, hogy megküzd a földönkívüliekkel, még a saját múltjával is kénytelen szembenézni. Ismerve a rendező nevét, némi humorra is számíthatunk az akciójelenetek mellett.

Run: A 2018-as Keresés után ismét jelentkezik Aneesh Chaganty, akinek új rendezése már nem a számítógép- és telefonképernyőkön játszódik, hanem a hagyományos képi világban, ám ettől függetlenül remélhetjük, hogy a Run is egy fordulatos thriller lesz. A film főhőse egy teljes elszigeteltségben élő, mozgássérült lány, aki az édesanyja sötét titkait próbálja leleplezni.

Good Morning, Midnight: George Clooney legújabb rendezése egy sarkvidéki kutatóról (George Clooney) szól, aki egy visszatérő űrhajónak próbálja jelezni, hogy a Föld jó része megsemmisült egy rejtélyes kataklizma következtében.

A Good Morning, Midnight könyvformában már 2016-ban megjelent, Az olvasók csodás, gondolkodóba ejtő műként jellemezték, ezért a filmtől is hasonló élményt várunk.

Infinite: Antoine Fuqua akciófilmjében Mark Wahlberg játssza a főhőst, aki egy nap rájön, hogy az álmai valójában emlékek az előző életeiből. Habár a történetért valószínűleg nem fognak Oscar-díjat osztani, mégis a rendező, a főszerepet alakító színész mellett a Transformers- és G.I. Joe-filmek producere, Lorenzo di Bonaventura neve is garancia arra, hogy az alapötlet megvalósítása lehet kellően szórakoztató.

The Trial of the Chicago 7: Habár egyelőre nem kapott nagy hírverést, mégis szinte fogadni lehetne arra, hogy Aaron Sorkin (Egy becsületbeli ügy, A közösségi háló) új filmje népszerű lesz az egy év múlva esedékes díjszezonban.

Az 1968-as háborúellenes megmozdulások idején sokan a vádlottak padjára kerültek az Egyesült Államokban. Ezek közül dolgozza fel az egyik leghíresebb ügyet a The Trial of the Chicago 7, méghozzá olyan színészek közreműködésével, mint Sacha Baron Cohen, Eddie Redmayne, Yahya Abdul-Mateen II, Joseph Gordon-Levitt, Michael Keaton és Mark Rylance.

News of the World: Paul Greengrass készített már akciófilmet ( Bourne 2-3., Zöld zóna) és történelmi thrillert (Véres vasárnap, A United 93-as, Phillips kapitány, Július 22.) is, de 2020-ban westernnel jelentkezik. A News of the World főhőse egy vadnyugati hírhozó (Tom Hanks), akinek meg kell mentenie egy kislányt. A rendező korábbi munkái alapján joggal számíthatunk egy feszült és kegyetlen filmre.BIOS: A Trónok Harca csatajeleneteit rendező Miguel Sapochnik új filmje egy családi mozi, ami a világvége után játszódik és egy robotról szól, aki a haldokló feltalálójának (Tom Hanks) kutyáját igyekszik megvédeni.

Out of the Fire: Egy kisebb Bosszúállók-osztálytalálkozónak is lehetne tekinteni az Out of the Fire című filmet, ugyanis a film producerei a Russo fivérek, a forgatókönyvet Joe Russo írta, a rendező, Sam Hargrave, aki a Polgárháború, a Végtelen háború és a Végjáték kaszkadőrkoordinátor volt, a főszerepet pedig a Thor, vagyis Chris Hemsworth játssza. Az Out of the Fire egy zsoldosról szól, akinek feladata az, hogy mentse meg egy indiai maffiózó elrabolt fiát.

Wendy: Habár Benh Zeitlin első filmje, A messzi dél vadjai négy Oscar-díjat nyert, mégis a rendezőnek nyolc év kellett ahhoz, hogy előálljon a második filmjével. Ahogy a direktor első alkotása, úgy a Wendy is fantasy-elemekkel tarkított családi dráma, ami Pán Péter meséjét értelmezi újra, női főszereplő szemszögéből. A Wendy szívhez szóló, hangulatos és eredeti moziélménynek ígérkezik.

Guns Akimbo: 2020 egyik legelborultabb akciófilmjének ígérkezik Guns Akimbo, amiben a Daniel Radcliffe által alakított főhős a sok trollkodásért büntetésül azt kapja, hogy alsógatyában, tigriskarmos mamuszban és a kezeihez szegezett pisztolyokkal beküldik egy öldöklős realitybe, ahol az ellenfelét Samara Weaving (Aki bújt) játssza.

Malignant: James Wan úgy döntött, hogy kicsit félreteszi a démonuniverzum-építést és a blockbustergyártás, hogy tegyen egy kitérőt a kisebb léptékű filmek világában. Mivel Wan nem hajlandó elárulni a Malignant részleteit, ezért jelenleg azt sem tudni, hogy horror vagy thriller lesz-e, az viszont kiderült, hogy az elmegyógyintézetben játszódó eredeti ötletben nagy szerepet kapnak a praktikus effektek.

Samaritan: Sylvester Stallone egy olyan szuperhőst alakít a Samaritanben, akiről mindenki azt hiszi, hogy egy csatában meghalt, de húsz évvel később egy kisfiú rájön, hogy a hős életben van. A Samaritan rendezője, Julius Avery (Overlord) azt nyilatkozta, hogy a film ötvözi A sebezhetetlen és a Fedezd fel Forrestert! filmeket. Ebből arra lehet következtetni, hogy egy földhözragadt, érzelmes, nem kifejezetten akciódús szuperhős-történetetről lesz szó.

Nobody: A John Wick írójának és Hardcore Henry rendezőjének közös filmjében Saul Goodman, vagyis Bob Odenkirk nézz szembe azokkal, akik lebecsülték őt. A Nobody főhőse megvéd egy nőt az őt zaklató férfiaktól, de ezzel felbosszant egy nagy hatalommal rendelkező drogbárót. Várhatóan a főhős, rengeteg holttestet maga mögött hagyva, győzni fog, az alkotógárda pedig garancia arra, hogy a nézők mindeközben nagyszerűen fognak szórakozni.

The Rhythm Section: Reed Morano (A szolgálólány meséje) akciófilmjének főszerepében Blake Lively nekiindul a világnak, hogy leszámoljon a családja gyilkosaival. A The Rhythm Section előzetese alapján arra lehet következtetni, hogy 2020-ban valóra válik azok kívánsága, akiknek régi álma egy női főszereplős Bourne. Remélhetőleg ez a film jobban fog sikerülni, mint a korábbi évek utánzásai.Boss Level: Az Idétlen időkig akciófilm-változatának főhőse egy nyugdíjas katona, akinek folyton újra kell élnie a halála napját. Habár az alapötlet unalmasnak tűnhet, mégis a Boss Level jól is elsülhet, hiszen a filmet nem más, mint Joe Carnahan (A szupercsapat, Fehér pokol) készíti, a főszerepben pedig az egyik legjobb B-kategóriás akciósztár Frank Grillo lesz látható, ráadásul mellette Naomi Watts és Mel Gibson is hozzáteszi a magáét ahhoz, hogy a Boss Level egy Carnahan-féle elborult akcióthriller lehessen.

Medieval: A cseh történelmi filmben olyan híres színészek lesznek láthatóak, mint Ben Foster, Michael Caine, Matthew Goode és Til Schweiger. Foster a cseh nemzeti hőst, Jan Žižkát, a huszita parancsnokot alakítja, aki az ország több ellenségét is legyőzte a XIV-XV. század fordulóján, ráadásul minden csatájában győzött, ezért joggal nevezik a világ egyik legjobb hadvezérének.

The Way Back: A Gavin O'Connor által rendezett filmben Ben Affleck egy alkoholista kosáredzőt alakít, aki próbál leszámolni az ellenfelekkel és a függőségével. Habár az alapötletre joggal mondhatjuk, hogy elcsépelt, mégis a The Way Backnek mélyebb réteget ad az, hogy ez tulajdonképpen egy terápiás szerep a szintén alkoholizmussal küzdő Affleck számára. Az is a film mellett szól, hogy O'Connor korábban már letett egy kiváló sportdrámát az asztalra, méghozzá a Warrior - A végső menetet.

Synchronic: Ritka az olyan izgalmas kortárs műfaji filmes, mint Justin Benson és Aaron Moorhead. A páros korábban olyan alkotással jelentkezett, mint az Újjászületés című romantikus horror és a The Endless című szektás sci-fi. A legújabb filmjük, a Synchronic, hasonlóan meglepő alapötletet dolgoz fel.

A történet főszereplői (Jamie Dornan és Anthony Mackie) egy morbid mellékhatásokat okozó dizájnerdrog nyomába erednek. Ismerve az alkotókat valószínű, hogy a Synchronic rendkívül csavaros, elborult látomással meglepő alkotás lesz.

Way Down: A nagy pénzrablás (La Casa de Papel) sikerének köszönhetően a spanyolok nem hagynak fel a rablótörténetekkel. Ennek köszönhető, hogy 2020-ban érkezik a [Rec] rendezője által készült Way Down, amiben Spanyol Nemzeti Bank hiperkomplex védelmi rendszerrel felszerelt széfjét szeretné feltörni a főhős.

Ez addig lehetetlen feladatnak tűnik, amíg a főhős rá nem jön, hogy a 2010-es futball-vb döntője alatt lankadni fog az őrök figyelme. A kérdés csak az, hogy a mérkőzés 90 perce elég lesz-e a rablásra.

The Manuscript: 2020-ban azoknak is lesz miért moziba mennünk, akik az Ocean's 11-féle rablásos filmeket szeretik. A Nick Cassavetes (Szerelmünk lapjai, Alpha Dog) által készült The Manuscriptben veszélyes játszmába keveredik egy segédszerkesztő, miután a kezébe kerül egy megoldatlan gyémántrablás történetének kézirata. A filmben Jamie Foxx, Scott Eastwood és Jean Reno próbálja megszerezni a zsákmányt.

(Forrás: hu.ign.com)


Hozzászólások

Gépfegyveres lövöldözés rémisztette meg a XIII. kerület környékén élőket

Gépfegyveres lövöldözés rémisztette meg a XIII. kerület környékén élőket

A következő napokban is előfordulhatnak csatazajok.

Meglepő érdekességek Russell Crowe-ról

Meglepő érdekességek Russell Crowe-ról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 60 éves színészről.

Érdekességek Jackie Chanről

Érdekességek Jackie Chanről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 70 éves színészről.

A jó génjeinek tulajdonítja a fittségét Terence Hill

A jó génjeinek tulajdonítja a fittségét Terence Hill

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 85 éves színészről.

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz Akira Toriyama alkotásáról.

A 96. Oscar-gála nyertesei

A 96. Oscar-gála nyertesei

Íme a győztesek!

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Íme a díjazottak!

Érdekességek Jennifer Anistonról

Érdekességek Jennifer Anistonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Érdekességek a 30 éve bemutatott Jim Carrey filmről.

http://ujhazak.com