Gyakori okok, amelyek miatt félresikerülnek az előzményfilmek

Öt hiba, amit a filmkészítők rendszeresen elkövetnek az eredettörténeteknél.A filmiparban nem ritka jelenség, hogy az alkotók úgy döntenek, hogy a filmes univerzumot visszafelé bővítik. Ilyenkor fordul elő, hogy egy lehetőségekkel teli történet gyenge előzményfilmet kap, aminek megtekintése csalódottá teszi a nézőket.

Az előzményfilmek sokszor azzal az indokkal készülnek, hogy mi adhatna újabb okot arra, hogy a főhős újabb száz embert kaszaboljon le, miközben a producerek remélik, hogy ennyi elég lesz ahhoz, hogy még több pénzt sajtoljanak ki a történetből.

Az előzményfilmek azért tekinthetőek bonyolultabb filmes vállalásnak, mert úgy egészítik ki az eddigi történetet, hogy újabb aspektusokat hoznak be a képbe. Ez az, amin a filmkészítők általában elhasalnak, ám nem ez az egyetlen gyakori hiba, ami miatt az előzményfilm félresikerül.

Kérdések, amikre senki sem kíváncsi: A filmkészítők valamiért azt hihették, hogy az első Star Wars film után érdekli a nézőket, hogy Han Solo honnan szerezte a pisztolyát, vagy az, hogy Csubakka hol kapta a hevederét, ezért a Solo: egy Star Wars-történet ezeket a kérdéseket válaszolta meg.

A Dumb és Dumbert esetében a 2003-as előzményfilm nézői megtudhatták, hogy hogyan találkozott Lloyd és Harry, valamint azt, hogy mindig ilyen dilisek voltak, vagy akkor lettek ilyenek, amikor találkoztak?

Ezek a teljesen felesleges előzményfilmek azt az érzést keltik, hogy csak azért tesznek fel teljesen értelmetlen, érdektelen kérdéseket, mert a filmíróknak nincs egy épkézláb sztoriötlete, amivel kitölthetnék a játékidőt. Vagy az alkotó annyira belemerült a történetbe, hogy képtelen elengedni azokat az apróságokat, amik valójában lényegtelen részletek.

Ezzel aztán sikerül úgy túlbonyolítani a történetet, hogy végül nehéz lesz elengedni azokat az ellentmondásokat, amik teljesen tönkreteszik az eredeti filmet, vagy elveszti a varázsát, misztikumát.

Ez történt a Star Wars: Baljós árnyak esetében is, amikor Qui-Gon Jinn Jedi mester a földhözragadt matematikával és számokkal próbálta megmagyarázni az addig megfoghatatlannak, titokzatos dolognak vélt Erőt, megalkotva hozzá a midiklorián mértékegységet. A rajongók egyáltalán nem örültek George Lucas megoldásának.

Egy egyszerű dolog, ami pillanatok alatt bonyolult lesz: A nyolcadik utas: a halál című film esetében volt egy földönkívüli, akitől azért félt Ellen Ripley és a hajó legénysége, mert az idegen egyetlen célja a gyilkolás és a szaporodás volt. A nézők a szereplőkkel együtt félhettek, közben feltették maguknak a kérdést, hogy hogyan lehetne megölni a szörnyeteket.

Ez a koncepció egész jól működött az első négy részben, amelyek során a xenomorphnak újabb és újabb megnyilvánulásait mutatták be, miközben a gyilkológép továbbra is egyszerű borzalom maradt, ami elől egy ideig lehet futni, de végül mindig elkapja az áldozatát.

A filmkészítőknek azonban ez kevés volt, ezért próbáltak többet kihozni a sztoriból. Így született meg az Alien vs. Predator, a Prometheus és az Alien: Covenant filmek, amelyek továbbgondolták a történetet, és olyan válaszokat adtak, amelyekhez valójában nem volt kérdés.

Ennek eredményeként érkeztek az alienek a Predator-filmekből ismert lények zsákmányai, vagy az emberek biológiai fegyvere, esetleg egy robot őrült alkotása, vagyis eltűnt a teljesen egyértelmű képlet, ami miatt a nézők retteghettek a csápos idegentől.

Természetesen a filmproducerek is tudják, hogy mit tettek, viszont őket az érdekli, hogy minden lehetőséget kihasználjanak arra, hogy újabb és újabb bőrt húzzanak le a sikeres filmsorozatról. Ez napjainkban egyre jellemzőbb, vagyis a filmírók nem újabb misztikumot találnak ki, hanem a régi gondolják újra, vagy eredettörténetet találnak ki hozzá.A folytonosság a kényelem oltárán: Az előzménytörténetek egyik legjelentősebb áldozata a kontinuitás, ami azt jelenti, hogy a sztori olyan komoly változáson esik át például a szereplők, helyszínek vagy az idővonal terén, hogy az a tudatos nézőt zavarja.

Erre jó példa a Legendás állatok-sorozat, ami a Harry Potter-filmsorozat előzményfilmje, ami rögtön a castinggal tönkretette a folytonosságot. A forgatókönyvben egyrészt olyan karakterek szerepeltek, akik az eredeti film alapján még nem is élhettek volna abban a korban, amelyben a Legendás állatok játszódik.

Másrészt megváltoztatták az átkok és varázslatok szabályait, valamint megmagyarázhatatlan, hatalmas rés keletkezett az idővonalon. Ugyanakkor a filmsorozat egyik főszereplője azt nyilatkozta, hogy a harmadik rész nagyobbat fog szólni, mint az eddigi kettő együttvéve, tehát van remény, hogy majd az helyretesz mindent.

A filmezés történetében azonban akad még példa ugyanerre a hibára. Ilyen az Ördögűző előzményfilmjei a 2000-es évek elejéről. Mivel mind a két történet 1974-ben játszódik, Merrin atyával a középpontban, ezért joggal merül fel a kérdés, hogy miért kellett kettő belőle.

A válasz erre az, hogy a producerek ki nem állhatták Paul Schrader rendező Dominium című alkotását, ezért úgy döntöttek, hogy keresnek egy másik rendezőt, majd leforgattak egy új verziót ugyanazzal a stábbal, ugyanazokon a helyszíneken. Így született meg a borzalmas Ördögűző: a kezdet, ami után a Dominiumot is bemutatták, hogy végleg összezavarják a nézőket.

Fókuszban a rossz karakter: Az előzményfilmek egyik gyakori hibája, hogy olyan karaktert emelnek ki főszereplőnek, aki korábban csak egy rövid jelenetre bukkant fel. Erre az egyik legkézenfekvőbb példa az Óz, a csodák csodája, amiben a címszereplő varázsló csak egyetlen jelenetben szerepelt.

Ennek ellenére Hollywoodban úgy döntöttek, hogy 74 évvel a klasszikus bemutatása után kellene Óznak egy saját film, amiből kiderülne, hogy honnan jött, hogyan került a függöny mögötti székbe. A terv megvalósult, és hamarosan a mozikba került a kissé bugyuta, teljesen felesleges Óz, a hatalmas James Francóval, és három boszorkánnyal, nehogy csak Óz kalandozzon a varázslatos világban.

Ahogy az Óz elképesztő világából is ki lehetett volna hozni egy sokkal érdekesebb történetet, úgy a Harry Potter-filmek varázslóvilága is tele volt lehetőségekkel, hogy egy ismeretlen mágus tetteire koncentráljon, de ehelyett a filmkészítők beletették Albus Dumbledore-t, hogy ellopja a rivaldafényt Scamander elől.Háttérsztori a főgonosznak, aki így jóval kevésbé ijesztő: A horror műfaja elsősorban azért működőképes, mert a nézők az ismeretlentől félnek, amivel kapcsolatban olyan kérdések fogalmazódnak meg bennük, amelyekre nincs válasz. Ilyen például, hogy a halott hogyan képes járni?

Ezek a kérdések addig működnek, amíg nincs rájuk magyarázat, ám gyakori, hogy a horror franchise-ok készítői ezen hasalnak el, mert kitalálják, hogy eredettörténetet írnak egy gyilkosnak, szörnynek, gonosznak, hogy ezzel közelebb hozzák azt a nézőkhöz. Ezzel csak az a baj, hogy a nézők kevésbé fognak félni attól, ami némileg értelmet nyert.

Az alkotóknak azonban nem lenne szabad elfelejteniük az egyik alapszabályt, ami az, hogy minél kevesebbet szerepel a főgonosz a képernyőn, annál ijesztőbb marad. Emiatt működött jól például a Ragyogás, ami esetében senki se tudta, hogy ki a hotelben lakó gonosz entitás, ami létrehozta a ragyogás erejét. Ha ehhez készülne egy előzményfilm, akkor az tönkretenné a Ragyogás hátborzongató hangulatát.

De említhetjük A texasi láncfűrészest is, ahol Bőrpofa attól olyan rémisztő, hogy a nézők csak a könyörtelenséget, a gyilkosságokat, a vérfürdőt, a láncfűrész hangját és a sikoltozó tinédzsereket tudják hozzákötni.

Hollywood azonban mindent tönkretett azzal, hogy még több pénzt akart kaszálni a történettel, ezért elkészült a remake, majd annak folytatása, amiből a nézők megismerhették Bőrpofa teljes életrajzást és munkásságát. A filmkészítőknek viszont még ez se volt elég, ezért két évvel ezelőtt megjelent a Bőrpofa című eredetfilm, aminek sikerült még jobban lerombolni a karakter misztikumát.

Hasonló történt Hannibal Lecterrel a Hannibal ébredése című előzményfilmben, ahol az időben visszautazva kiderült, hogy karakter hogyan vált kannibállá a második világháborús traumái után, így állva bosszút a lánytestvére halálán. Ennek tudatában már távolról sem olyan ijesztő Hannibal Lecter, mint akkor volt, amikor a nézők még abban a tudatban éltek, hogy csak azért fogyaszt emberhúst, mert jól illik a nagy szemű babhoz.

Ellenpéldák: Nem lenne igaz kijelenteni, hogy minden előzményfilm rossz, hiszen arra is van példa, amikor jól sikerült a próbálkozás. Ilyen az X-Men-filmek előzménye, Az elsők és annak folytatása, Az eljövendő múlt. A hobbit első részére se lehet panasz, még úgy sem, hogy nem ért fel A Gyűrűk Ura-trilógiához, az érdemei pedig inkább Tolkient dicsérik. Szintén meg kell említeni Christopher Nolan Batman: kezdődik! akciófilmjét, ami a kiváló rendezőnek köszönhetően vált sikertörténetté.

(Forrás: divany.hu)