Harmadszor is elhalasztják az új James Bond-film bemutatását

A koronavírus-járvány miatt harmadszor is elhalasztották az új James Bond-film, a Nincs idő meghalni bemutatását: október 8-án kerül a világ mozijaiba a film weboldalának bejelentése szerint.A Daniel Craig főszereplésével forgatott 25. James Bond-filmet az eredeti tervek szerint 2020 áprilisában mutatták volna be.

Az alkotásban Lea Seydoux és Rami Malek is játszik.

    
A hét elején vezető filmesek, köztük Danny Boyle és Steve McQueen a brit kormánytól anyagi támogatást kért a mozihálózatok számára, mivel "az Egyesült Királyság filmszínházai a szakadék szélére kerültek". A Cineworld októberben, a Nincs időm meghalni második elhalasztásakor azt közölte, hogy a nagy költségvetésű filmek bemutatásának elhalasztása azt jelzi, hogy a filmipar "életképtelen".
    

A Bond-film bemutatójának csúszása nyomán számos más alkotás premierjének időpontját is későbbre helyezték: a Sony elhalasztotta a Szellemirtók: Az örökség, a Nyúl Péter 2. - Nyúlcipő, a Morbius, az Uncharted és a Cinderella bemutatását, a Sony pedig szintén áprilisról novemberre tette át a Tom Hanks főszereplésével készült BIOS premierjét.
    

A legutóbbi James Bond-film, a 2015-ös 007 Spectre: A Fantom visszatér csaknem 900 millió dolláros (264 milliárd forint) bevételt hozott világszerte. A bevétel jelentős része a brit és európai piacról származik, az MGM-et így aggasztja, hogy a világjárvány miatti korlátozások súlyosan csökkentik a Nincs időm meghalni bevételeit.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com