Kevésbé ismert tények Christopher Lambertről

Ezeket az érdekességeket talán még nem tudod a 65 éves színészről.Betöltötte a 65. életévét az 1957. március 29-én született Christopher Lambert, akiről most olyan meglepő érdekességeket tudhatsz meg, amilyenekről talán még nem hallottál.

Súlyos látáshibája van, és ez is hozzájárult első fontos szerepéhez: Az első komoly szerepét nem francia, hanem angol nyelvű filmben kapta meg Lambert, aki az 1984-es Greystoke – Tarzan, a majmok ura címszerepét játszhatta el.

A film elég nehezen készült el, ugyanis sok évnyi előkészület és komoly kreatív nézeteltérések előzték meg. Ezt bizonyítja az is, hogy a film ötletével és a forgatókönyv első változatával előálló Robert Towne annyira utálta a végeredményt, hogy levetette a nevét a stáblistáról, ahova a kutyája, P.H. Vazak nevét íratta ki. Emiatt történt, hogy amikor a film forgatókönyve Oscar-jelölést kapott, akkor az eb is esélyes volt a győzelemre.

A film rendezését az 1981-es Tűzszekerekkel legjobb film Oscar-díjat nyert, angol Hugh Hudsonra bízta a Warner. A direktor úgy döntött, hogy egy ismeretlen színészt szeretne a főszerepre. Miután több országban is kereste a megfelelő jelöltet, négy komoly esélyes mellett döntött, akikkel a próbákat is megkezdte. Ők voltak Lambert, egy dán balett-táncos, Julian Sands és Viggo Mortensen.

Hudson elmondása szerint végül többek között a súlyos látászavara, azaz a myopiája miatt választotta Lambertet. A színész már akkor is rendszeresen szemüveget viselt a rövidlátása miatt, amikor pedig levette azt, akkor hunyorítania kellett, amitől úgy tűnt, hogy folyton a távolba néz.

Az elmúlt pár évben magyar, lengyel, bolgár és orosz filmben is szerepelt: Az elmúlt 15 évben kimondottan sokszínű lett Lambert filmográfiája, ugyanis szerepelt képregényfilmben (A Szellemlovas: A bosszú ereje), DVD-re készült sokadik folytatásban (Kickboxer: Megtorlás), tévésorozatokban (NCIS: Los Angeles, Feketelista), de olyan egyedi látásmóddal megáldott szerzői filmesekkel is dolgozott, mint Richard Kelly (A káosz birodalma), Claire Denis (White Material) vagy a Coen testvérek (Avé, Cézár!).

Emellett Lambert nemcsak Franciaországban és Amerikában dolgozott, hanem több más országban is, így például Magyarországon is. A Fóton forgatott A harag napja után egy évvel, Hódi Jenő rendezésében készült Metamorfózisban is szerepelt.

2008-ban egy lengyel filmben (Limousine), 2010-ben egy német tévéfilmben (A bálnák titka), két évvel később egy bolgár produkcióban (Az idegen), 2018-ban pedig az orosz Sobibor című holokausztfilmben volt látható. A Sobibor esetében meg kell jegyezni, hogy ez az alkotás volt a következő évben az ország hivatalos nevezése a legjobb nemzetközi film Oscarjára.

Első felesége Diane Lane volt: A 80-as évek egyik híressége, Diane Lane volt Lambert első felesége. A két színész 1984-ben, Párizsban találkozott, amikor egy tévéműsorban az akkor 19 éves Lane a Gengszterek klubját reklámozta, és megkérték, hogy adja elő a film egyik táncjelenetét Lamberttel, ugyanis Richard Gere nem volt jelen.

A viszonyuk csak kis ideig tartott, de két évvel később újra összehozta őket az élet, méghozzá Rómában, ahol együtt forgatták a Love Dream című filmet. A színész két héten át győzködte Lane-t, hogy adjanak még egy esélyt a szerelmüknek, míg végül a színésznő hajlandó volt erre.

A pár 1988-ban házasodott össze, de Lane elmondta, hogy a férje utazásai miatt szinte folyton egyedül érezte magát, és úgy érezte, hogy a legalkalmatlanabb személyt találta meg arra, hogy megadja neki, amire vágyik.

Lambert és Lane kapcsolatából egy lány, a ma modellként dolgozó Eleanor Lambert született 1993-ban. A két színész házassága 1994-ben ért véget. Ők ketten a Love Dream után még egyszer együtt dolgoztak, méghozzá az 1992-es Gyilkosság lólépésben című filmben. Lane később közel 10 évig volt Josh Brolin felesége.Borászata is van, két regényt is írt már: Amellett, hogy színészként és producerként dolgozott, még az ásványvíz-gyártásba, a hulladékgazdálkodásba is belekóstolt Lambert, aki a barátjával, a világ sommelier-jának is megválasztott Eric Beaumard-ral közösen gondozott egy hatalmas szőlőültetvényt, aminek a terméséből készült bort Les Garrigues de Beaumard-Lambert néven forgalmazzák.

Mindemellett Lambert íróként is tevékenykedik. Ezen a téren eddig két könyve jelent meg. Az első 2011-ben A szerencsés lány (La fille porte-bonheur), a második négy évvel később, A bíró (Le juge) címmel.


James Bond szerepére is esélyes volt: Ahogy azt már megszokhattuk, azt követően, hogy a harmadik James Bond, Roger Moore szerződése lejárt az 1985-ben bemutatott Halálvágtával, a producerek több színészt is kinéztek a következő 007-es ügynök szerepére.

Természetesen a jelöltek között több olyan név szerepelt, aki akkoriban többféle szereppel kapcsolatban is szóba került, de sok ismert vagy később ismertté vált színész is versenyben volt a munkáért.

Esélyes volt többek között Sam Neill, az állítólag Sean Connery által támogatott Mel Gibson, és a későbbi ötödik Bond, Pierce Brosnan, aki éppen azért maradt le a szerepről, mert a kiválasztásáról szóló hírek hatására annyira megnőtt az egyébként nézettségi zuhanásban lévő sorozata, a Remington Steele iránti érdeklődés, hogy az NBC berendelte abból a következő évadot.

Állítólag Lambert a próbafelvételekig is eljutott, de aztán a hiányos angol nyelvtudása és az erős akcentusa miatt nem kapta meg Bond szerepét.

Nevét máshogy írják a francia és az amerikai filmekben: A teljes nevén Christophe Guy Denis Lambert egyaránt használja a Christophe-ot és a Christophert. A keresztneve írása esetében évtizedeken át odafigyelt arra, hogy éppen francia vagy amerikai filmben játszott-e, ugyanis a francia esetében a Christophe, míg az amerikai stáblistán a Christopher jelent meg.

Több mint 10 évig élt együtt Sophie Marceau-val: Lambert 1999-ben házasodott össze a második feleségével, Jaimsye Haftta, akitől 2006-ban vált el. 2007-ben szerepet kapott Sophie Marceau harmadik rendezésében, az A 401-es szoba titkában, aminek forgatásán egymásba szerettek, de az esküvőre nem került sor.

A kapcsolatuk viszont majdnem ugyanannyi ideig tartott, mint Diane Lane és Lambert házassága, ugyanis Marceau és a színész 2014-ben szakított, ráadásul ők is két közös filmben szerepeltek a kapcsolatuk ideje alatt: a második közös munkájuk a 2009-es Cartagena volt.

Ugyanakkor Marceau és Lambert harmadszor is együtt játszott, méghozzá a hamarosan bemutatásra kerülő, 1991-es délszláv háború alatt játszódó Save the Last Bulletben, amivel kapcsolatban azt pletykálják, hogy a két sztár újra összemelegedett a forgatáson.

New Yorkban született, de francia szülőktől: Szinte a karrierje eleje óta, már a 80-as években felváltva játszott francia és amerikai filmekben Lambert, akire már a születésekor jellemző volt ez a kettősség, hiszen New Yorkban jött a világra, de francia szülők gyermekeként, ugyanis a diplomata édesapja, Georges Lambert-Lamond a városban dolgozott kiküldetésben az ENSZ számára.

Lambert azonban nem Amerikában, hanem Európában nőtt fel, aminek oka az volt, hogy amikor 2 éves volt, akkor az apját áthelyezték, ezért Genfbe költöztek. Később a szülők magániskolába íratták be, ám a nevelőknek nehéz dolga volt a lázadó fiúval, akit hat év alatt öt iskolából rúgtak ki.

A színész szülei azt szerették volna, ha a gyermekükből tőzsdeügynök lesz, ezért Londonba küldték, ám Lambert hamar rájött, hogy ezt a szakmát nem neki találták ki, mert nagyon unja. Lambert Párizsba költözött, ahol egy darabig még próbálkozott a brókeri munkával, de miután kirúgták, beiratkozott a Conservatoire de Paris-ba, hogy színésznek tanuljon.

Ugyanakkor ott is csak két évig maradt, mert megunta a tanítási módszereket, úgyhogy otthagyta az iskolát és egyedül próbált boldogulni a színész szakmában.A Hegylakó forgatása előtt párhuzamosan kellett angol- és vívóleckéket vennie: Lambert a Greystoke után kapta meg az első komoly francia szerepét, méghozzá Luc Besson Metrójában, majd ezt követe a karrierje legfontosabb munkája, a Hegylakó.

A film rendezője, Russell Mulcahy éppen a Los Angeles-i irodájában ülve lapozgatott egy magazint, amikor meglátta a színész arcát a Greystoke kapcsán. Mulcahy azonnal felfigyelt Lambert kisugárzására és különös tekintetére.

Habár a Hegylakó főszerepére eleinte ismert amerikai színészt akartak keresni, mégis a forgatókönyv egyik mondata miatt megváltoztatták ezt az elképzelést. Amikor ugyanis a rendőrségi kihallgatáson azt kérdezik MacLeodtól, hogy honnan származik, akkor ő azt feleli, hogy mindenhonnan, tehát adva volt a lehetőség, hogy a világ bármely tájáról keressenek színészt a szerepre.

Hamarosan azonban kiderült, hogy Lambert alig tud angolul, a kiejtése pedig szörnyű, ezért egy külön szakember, egy dialect coach foglalkozott a színész kiejtésével, ami mellett Lambert vívóleckéket is vett.

A színész napjai hónapokon át úgy nézettek ki, hogy délelőtt négy órán át angolt, délután négy órán át kardforgatást tanult. Az utóbbi esetében az egykori angol olimpikon, Bob Anderson volt a tanára. Szintén Anderson volt David Prowse dublőre a lézerkard-párbajokban A Birodalom visszavágban és A Jedi visszatérben.

Ő volt a producere Hugh Grant első hollywoodi filmjének is: Lambert nemcsak színészként, hanem producerként is dolgozott a filmiparban, természetesen francia és amerikai produkciókban is. Ő volt például Hugh Grant első hollywoodi munkájának, a Chris Columbus által rendezett Áldatlan állapot című film producere.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy szintén Lambert volt a producere a remake alapjául szolgáló francia eredetinek, az egy évvel korábban készült Kilenc hónapnak is. Ugyanígy dolgozott producerként az 1992-es Tök jó, válnak az őseim! című család vígjátékban, majd az abból 1999-ben készült angol nyelvű változatban, a Majd elválik-ban is.

(Forrás: hu.ign.com)


Hozzászólások

Gépfegyveres lövöldözés rémisztette meg a XIII. kerület környékén élőket

Gépfegyveres lövöldözés rémisztette meg a XIII. kerület környékén élőket

A következő napokban is előfordulhatnak csatazajok.

Meglepő érdekességek Russell Crowe-ról

Meglepő érdekességek Russell Crowe-ról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 60 éves színészről.

Érdekességek Jackie Chanről

Érdekességek Jackie Chanről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 70 éves színészről.

A jó génjeinek tulajdonítja a fittségét Terence Hill

A jó génjeinek tulajdonítja a fittségét Terence Hill

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 85 éves színészről.

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz Akira Toriyama alkotásáról.

A 96. Oscar-gála nyertesei

A 96. Oscar-gála nyertesei

Íme a győztesek!

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Íme a díjazottak!

Érdekességek Jennifer Anistonról

Érdekességek Jennifer Anistonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Érdekességek a 30 éve bemutatott Jim Carrey filmről.

http://ujhazak.com