November 9-ig várja a közönséget a Török Filmhét

November 9-ig várja a közönséget a Török Filmhét Budapesten: a török kultúra iránt érdeklődőknek hat kortárs filmet, köztük több díjnyertes alkotást mutatnak be a Sugár Moziban.A válogatásban vígjátékok, drámák, romantikus és családi film is szerepel. A program a Török Kulturális és Turisztikai Minisztérium, valamint a Mozi Igazgatóság támogatásával valósul meg, a Budapest Yunus Emre Intézet és a Sugár Mozi együttműködésével - olvasható a szervezők MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
    

A Magyarországon immár negyedik alkalommal megrendezett esemény programja csütörtökön a Bajnokunk (rendező: Ahmet Katiksiz) című filmmel vette kezdetét. Pénteken A hetes cella csodája (Mehmet Ada Öztekin) című drámát láthatja a közönség. A filmhét hétvégi programjában szombaton A falunk dala (Tugce Soysop) című családi film, vasárnap pedig az Útitársam (Bedran Güzel) című vígjáték szerepel. Hétfőn az Omar és mi (Maryna Gorbach Er, Mehmet Bahadir Er) című drámát mutatják be, kedden pedig a Zöldalma (Yilmaz Erdogan) című romantikus vígjáték látható.
    

A közleményben kiemelik, hogy napjainkban a török filmsorozatgyártás rekordokat dönt, a nézők a világ minden pontján nagy izgalommal várják az újabb fejezeteket. A Török Filmhét megrendezésének célja, hogy a magyar mozikedvelők találkozhassanak a török játékfilmgyártás kiemelkedő darabjaival. A közleményben idézik Mustafa Aydogdut, a Budapesti Yunus Emre Intézet igazgatóját, aki elmondta: céljuk a török filmipar népszerűsítése Magyarországon, és ennek érdekében szeretnék növelni a hasonló programok számát. Hozzátette: kiemelt feladatuk a magyar filmesekkel való együttműködés fejlesztése is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szúnyogcsípés miatt került veszélybe Ewan McGregor

Szúnyogcsípés miatt került veszélybe Ewan McGregor

Érdekességek az 55 éves hírességről.

Ők bukkantak fel a Pókember: Vadonatúj nap első előzetesében

Ők bukkantak fel a Pókember: Vadonatúj nap első előzetesében

Ezek a dolgok derültek ki a trailerből.

A 2026-os Oscar-gála győztesei

A 2026-os Oscar-gála győztesei

Ők vehették át az aranyszobrot!

Oscar-díjra jelölt iráni dokumentumfilm nyitja a Re:Verzió vetítéssorozatát Budapesten

Oscar-díjra jelölt iráni dokumentumfilm nyitja a Re:Verzió vetítéssorozatát Budapesten

Az Oscar-díjra jelölt Áttörni a sziklákon című iráni dokumentumfilm vetítésével kezdődik csütörtökön Budapesten, a Toldi moziban az idei Re:Verzió ismétlő vetítéssorozata.

A 2026-os BAFTA-díjátadó győztesei

A 2026-os BAFTA-díjátadó győztesei

Íme, hogy mely alkotók és alkotások nyertek idén!

Kihirdették a 2026-os BAFTA-díj jelöltjeit

Kihirdették a 2026-os BAFTA-díj jelöltjeit

Közülük kerül ki a győztes február 22-én.

A 2026-os Oscar-díj jelöltjei

A 2026-os Oscar-díj jelöltjei

Megérkezett a jelöltek listája.

A 83. Golden Globe győztesei

A 83. Golden Globe győztesei

Kik örülhettek a díjátadón?

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Neked melyik tetszett?

2025 legrosszabb filmjei

2025 legrosszabb filmjei

Ezek az alkotások kapták a legalacsonyabb pontszámokat a kritikusoktól.

http://ujhazak.com