Nyolc film újrafeldolgozása, ami nem hozott szégyent az eredeti alkotásra

Annyi a remake a mozikban, hogy lassan képtelenség lesz eredeti filmet találni, ám néha ez nem is baj.Amióta filmek léteznek, azóta remake is akad, ám az elmúlt egy-másfél évtizedben látványosan elszaporodtak az újrafeldolgozások, a rebootok és a spin-offok, de arra is akadt már példa, hogy ugyanazt a filmet ismét leforgatták, csak most nőkkel.

A legújabb ilyen újragondolt film a Sóhajok. Dario Argento olasz horrorját eredetileg 1977-ben mutatták be, most viszont a Szólíts a neveden rendezője, Luca Guadagnano remake változata tekinthető meg a mozikban.

A hírek szerint Guadagnano elég lazán kezelte az alapanyagot, és egy kifejezetten egyedi filmet sikerült készítenie. Az újragondolt Sóhajok debütálásának alkalmából, lássunk néhány filmet, ami esetében a remake nem hozott szégyent az eredeti alkotásra, sőt, talán még jobb is lett annál.

A dolog (The Thing, 1982): Amikor bemutatták John Carpenter horrorfilmjét, akkor senkit sem érdekelt, de idővel a rendező egyik legnépszerűbb alkotásává vált, amit napjainkban minden idők legjobb horrorfilmjei között emlegetnek.

Arra viszont kevesen emlékeznek, hogy A dolog egy 1950-es évekbeli sci-fi-horror újragondolása, ám szigorúan véve nem nevezhető remake-nek, ugyanis a két filmben csak az a közös, hogy mind a kettő John W. Campbell Who Goes There? című kisregényének adaptációja.

Carpenterre azonban óriási hatással volt az 1951-es feldolgozás, A lény, amiből vizuális és tematikai megoldásokat emelt át a saját filmjébe.

A légy (The Fly, 1986): Vincent Price játszotta a főszerepet A légy 1958-as verziójában, ami abban a korban kimagasló sci-fi-horrornak számított. A történetből David Cronenberg készített remake-t 1986-ban.

A film egy feltalálóról szól, aki teleportáló gépen dolgozik. Amikor a főszereplő önmagán szeretné tesztelni a masinát, akkor berepül mellé egy légy, ami miatt a kísérlet katasztrófába torkollik. Az eredeti filmben a feltaláló egyfajta légyemberré változik.

Ezzel szemben a remake-ben eleinte semmit sem vesz észre a változásból a főhős, aki azt hiszi, hogy minden rendben ment, ám lassacskán átalakul a teste, egy ponton pedig eljut oda, ahova Cronenberg horrorja.

Az 1986-os film egyfelől a gyomorforgató trükkfelvételek miatt maradt emlékezetes, másfelől A légy minden idők egyik legfelkavaróbb horrorfilmje, amiből a szerelmi tragédia sem hiányzik.

Szemtől szemben (Heat, 1995): Ebben a filmben az igazán különleges az, hogy az eredeti alkotás rendezője, Michael Mann volt az, aki újrafeldolgozta. A Szemtől szemben egy közel háromórás, karakterközpontú film, amit anno úgy jegyzett fel a filmtörténelem, hogy Al Pacino és Robert De Niro végre „találkozott” egymással.

Habár a két színész a Keresztapa második részében is szerepelt, mégis ott nem volt közös jelenetük, mert De Niro a fiatal Vito Corleone-t alakította, aki a film jelenében már nem volt az élők sorában. Emiatt a Szemtől szemben legnagyobb jelenete nem a bankrablás volt, hanem az a néhány rövidke jelenetsor, amelyben a Pacino által játszott rendőr és a De Niro által életre keltette gengszter, a film közepén leülnek kávézni.

Ugyanezt a történetet Mann egy el nem készített tévésorozat pilotjában dolgozta fel, de azt végül tévéfilmként, L. A. Takedown címen mutatták be távolról sem olyan sikerrel, mint a Szemtől szemben filmet.A máltai sólyom (The Maltese Falcon, 1941): Több okból is a hollywoodi filmtörténelem egyik legmeghatározóbb alkotása A máltai sólyom. Egyfelől ez az alkotás hozta meg az áttörést Humphrey Bogart számára, aki korábban csak mellékszerepekben volt látható.

Másfelől A máltai sólyom, ami Dashiell Hammett azonos című regényének harmadik feldolgozása volt, a noir műfaj kiindulópontja. Állítólag Howard Hawks tanácsolta az első filmes John Hustonnak, hogy a Hammet-regény újabb feldolgozásával mutatkozzon be.

A legenda szerint Hawks annyira jónak tartotta Hammet dialógusait, hogy azt mondta Hustonnak, hogy azokat változtatás nélkül emelje át a forgatókönyvbe. Huston megfogadta a tanácsot, amit nagyon jól tett.

A sebhelyesarcú (Scarface, 1983): Az 1932-ben bemutatott eredeti filmnek a rendezője Howard Hawks volt, míg az 1983-as, azonos címen megjelent remake Brian De Palma nevéhez köthető. A két film azonban nemcsak abban azonos, hogy mind a kettő a Sebhelyesarcú címet kapta, hanem abban is, hogy az adott rendező legjobb munkái közé tartóznak.

Az 1983-as film remek példája annak, hogy hogyan lehet korszerűsíteni egy több, mint 50 évvel korábban bemutatott filmet. Az eredeti Sebhelyesarcú Chicagóban, a szesztilalom idején játszódott, míg a remake az 1980-as években, Miamiben, a kubai bűnözés és a kokain elterjedésének idején.

A forgatókönyvet író Oliver Stone maga is kemény kokainfüggő volt abban az időben, amikor a Sebhelyesarcút forgatták. A nem túl finom alapanyagú film sikeréhez De Palma stílusára is szükség volt.

A nagy sztori (His Girl Friday, 1940): A filmtörténelem egyik klasszikusa A nagy sztori, amit kevés magyar néző ismer. Howard Hawks egyik legviccesebb alkotása egy elképesztő tempójú újságíró-komédia, amiben rekordgyorsasággal repkednek a jobbnál jobb poénok, ráadásul olyan hollywoodi sztároktól, mint például Cary Grant.

Hawk egyik legjobb munkája azonban remake, ugyanis A nagy sztori eredetije a Lewis Milestone által rendezett The Front Page, amit 1931-ben mutattak be. A mendemonda szerint Hawksnak nagyon megtetszett a történet, ám úgy gondolta, hogy az sokkal viccesebb lenne, hogy nő alakítaná a főszerepet, aki a Grant által alakított főszerkesztő exe.

A legendás rendező nem is sejtette, hogy ezzel akaratlanul megalapozza napjaink egyik hollywoodi trendjét, tehát tulajdonképpen egy női remake-et készített.Két tűz között (True Lies, 1994): Arnold Schwarzenegger és Jamie Lee Curtis akcióvígjátéka sem eredeti ötlet, ugyanis a francia Claude Zidi Titkolt titkosügynök című vígjátékának a remake-je, ám ez is olyan újrafeldolgozás, amiben a rendező, James Cameron, teljesen a saját ízlése szerint alakította át az eredeti sztorit.

Cameron tulajdonképpen az alapszituációt vette át a francia filmből, míg a teljes önparódiába forduló akciózás már teljes mértékben az ő ötlete volt.

Egy maréknyi dollárért (Per un pugno di dollari, 1964): Habár Kuroszava A testőr című filmje is klasszikusnak számít, mégis kevesen tudják, hogy ennek a remake-je Sergio Leone westernje. Az Egy maréknyi dollárért több okból kifolyólag is meghatározó darabja a filmtörténelemnek.

Egyfelől azért, mert ennek köszönhetően indult be az olasz westernfilmek „tömeggyártása”, hiszen Leone aligha készítette volna el A jó, a rossz és a csúfot és a Volt egyszer egy vadnyugatot, ha az Egy maréknyi dollárért megbukott volna. Másfelől ez a film tette híressé Clint Eastwoodot, aki addig csak egy alig ismert tévészínész volt.

Az igazsághoz hozzátartózik, hogy az Egy maréknyi dollárért nem hivatalos remake, ugyanis Leone és a producerek nem fizettek jogdíjat Kuroszaváéknak. Amikor a japánok pereskedni kezdtek, akkor Leone egyszerűen letagadta, hogy a filmjének bármi köze lenne A testőrhöz.

Az, aki látta mind a két filmet, pontosan tudja, hogy mennyire hasonlít egymáshoz a két alkotás. Végül az olasz rendező és a Kuroszaváék peren kívül megegyeztek, ráadásul a hírek szerint az eredeti filmet gyártó Taho sem panaszkodhat, mert nagyon jól járt.

(Forrás: nlcafe.hu)