Rangos európai fesztiválokon is szerepel a FOMO - Megosztod és uralkodsz című film

Észak-Európa egyetlen A-kategóriás nemzetközi filmfesztiválja Tallinnban, a németországi Cottbus seregszemléje és a kijevi V4-es Filmnapok is meghívta programjába a FOMO - Megosztod és uralkodsz című filmet - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap hétfőn az MTI-vel.Hartung Attila első mozifilmje, amely a Filmteam gyártásában, a Filmalap Inkubátor Programjában készült, országszerte látható már a mozikban, a Mozinet forgalmazásában. Észak-Európa nagyszabású, mintegy 250 filmet felvonultató nemzetközi fesztiválja november 15-én kezdődik az észt fővárosban, Tallinnban. A Fekete éjszakák címmel megrendezett filmünnep 2014 óta a nemzetközi produceri szövetség (FIAPF) által A-kategóriával minősített 15 fesztivál egyike a nagy presztízsű berlini, cannes-i, locarnói és velencei szemlékkel együtt.

    
A tallinni fesztivál szervezői hétfőn jelentették be, hogy magyar film is gazdagítja az idei programot. Hartung Attila FOMO - Megosztod és uralkodsz című alkotását a fesztivál Just Film című válogatásába hívták meg. A film a november 5-én kezdődő cottbusi fesztivál versenyprogramjában lesz először külföldön látható, majd Kijevben tűzik műsorra a Visegrádi Filmnapokon.
    

A FOMO - Megosztod és uralkodsz című film szinopszisa szerint a gimnazista Gergőt és barátait, azaz a Falka tagjait három dolog motiválja: a szex, a buli és hogy az ezekről készült videókat minél többen megnézzék a netes csatornájukon. A challenge-videóik idővel egyre durvábbá válnak, amikor pedig egy házibuliban Lilla a fiúbanda prédájává válik, egyetlen éjszaka alatt a feje tetejére áll a budapesti fiatalok biztosnak tűnő világa.
    

A Mary PopKids, a Fran Palermo, Deep Glaze és a Hősök zenéivel aláfestett FOMO - Megosztod és uralkodsz az ezredfordulón születettek hiteles filmje. Olyan lendülettel visz be a fiatalok mindennapjaiba - és éjszakáiba -, ahogy magyar filmtől még nem láthattuk - írják a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rekordbevétellel debütált a Michael Jacksonról szóló életrajzi film

Rekordbevétellel debütált a Michael Jacksonról szóló életrajzi film

Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros (67,5 milliárd forintos) bevételt könyvelhetett el a hétvégén a "pop királyáról" szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.

Szúnyogcsípés miatt került veszélybe Ewan McGregor

Szúnyogcsípés miatt került veszélybe Ewan McGregor

Érdekességek az 55 éves hírességről.

Ők bukkantak fel a Pókember: Vadonatúj nap első előzetesében

Ők bukkantak fel a Pókember: Vadonatúj nap első előzetesében

Ezek a dolgok derültek ki a trailerből.

A 2026-os Oscar-gála győztesei

A 2026-os Oscar-gála győztesei

Ők vehették át az aranyszobrot!

Oscar-díjra jelölt iráni dokumentumfilm nyitja a Re:Verzió vetítéssorozatát Budapesten

Oscar-díjra jelölt iráni dokumentumfilm nyitja a Re:Verzió vetítéssorozatát Budapesten

Az Oscar-díjra jelölt Áttörni a sziklákon című iráni dokumentumfilm vetítésével kezdődik csütörtökön Budapesten, a Toldi moziban az idei Re:Verzió ismétlő vetítéssorozata.

A 2026-os BAFTA-díjátadó győztesei

A 2026-os BAFTA-díjátadó győztesei

Íme, hogy mely alkotók és alkotások nyertek idén!

Kihirdették a 2026-os BAFTA-díj jelöltjeit

Kihirdették a 2026-os BAFTA-díj jelöltjeit

Közülük kerül ki a győztes február 22-én.

A 2026-os Oscar-díj jelöltjei

A 2026-os Oscar-díj jelöltjei

Megérkezett a jelöltek listája.

A 83. Golden Globe győztesei

A 83. Golden Globe győztesei

Kik örülhettek a díjátadón?

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Neked melyik tetszett?

http://ujhazak.com