Személyes projektből vált örökzöld alkotássá a Taxisofőr

Így készült a 45 éve bemutatott film!Bár az esetek többségében Martin Scorsese alkotásaként tartják számon a Taxisofőrt, mégis annak igazi szerzője a forgatókönyvíró, Paul Schrader, aki részben a saját élettörténete, részben más források alapján teremtette meg Travis karakterét. A főhős egy vietnami veterán, akinek őrületén súlyosbított a közelmúltban átélt kollektív trauma, de az állapotáért nem csak a háború utáni PTSD a felelős.

A karakter megalkotásához Schrader ihletet merített abból is, hogy Arthur Bremer meg akarta ölni Richard Nixon elnököt, a tervét pedig dokumentálta az „Egy bérgyilkos naplója” című írásában. Bremer végül nem Nixont, hanem George Wallace demokrata és szegregációpárti elnökjelöltet lőtte meg 1972-ben.

A politikus ugyan nem halt meg, de deréktól lefelé örökre lebénult. Ahogy a Taxisofőr főhőse, úgy a huszonéves Bremer is eltávolodott a szüleitől, magányosan, igazi vesztesként élt, megalázó munkahelyeken dolgozott, rövid, kilátástalan párkapcsolatokat folytatott.

A Taxisofőr azonban elsősorban egy rendkívül személyes történet. A szigorú kálvinista neveltetésben részesült. Michiganből származó Schrader kevés filmet látott 17 éves koráig, de főiskolásként igazi filmrajongóvá vált, majd a mentora, Pauline Kael filmteoretikus segítségével bejutott a Los Angeles-i UCLA-re.

A lázadó korát ebben az időben élő Schrader számára igazi kultúrsokkot okozott a Los Angelesbe költözés, főleg a polgárjogi és háborúellenes tüntetések miatt, amelyekre ő is elment, egyszer pedig le is tartoztatták. Az élet azonban kijózanította az elég introvertált Schrader, aki rájött, hogy ez a viselkedés nem ő.

Schrader élete a hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején került válságba, ugyanis amellett, hogy tüntetőleg otthagyta a filmkritikusi munkáját, még a házassága is zátonyra futott, majd kis idővel később az új barátnőjével is szakítottak. Az alkotónak se pénze, se lakhelye nem volt, így leginkább a kocsijában élt, és a volt párjától könyörögte ki, hogy annak lakásában maradhasson néhány hónapig, amíg a nő nincs otthon.

Az ifjú Schrader kénytelen volt ételfutárként dolgozni Los Angelesben, ezért sokszor ült a volán mögött. Emellett álmatlanság is kínozta, amit akárcsak Travis, ő is pornómozikban és bárokban próbált kezelni.

Schrader testi és lelki szinten is önpusztító életmódjának eredménye az lett, hogy gyomorfekéllyel kórházba került.

Schrader ekkor döbbent rá, hogy ha nem ír Travisről, akkor ő fog azzá az emberré válni, ha nem vált máris azzá. Ugyancsak a kórházban találta ki azt is, hogy a taxi kiváló metaforája a magánynak, hiszen az egyfajta „fémkoporsó”, ami elzárja a sofőrt a nyüzsgő várostól, amin naponta többször áthajt.

Az alkotó tehát fogta magát, és szinte egy ültő helyében kiírta magából a traumáit, aminek eredménye egy 60-80 oldalas forgatókönyv lett, majd két hét múlva megírta ennek a második változatát, ami 100 oldalas lett. A történetet ugyanakkor New Yorkba helyezte, mivel a taxizásnak ott van igazi kultúrája.

Az elkészült forgatókönyvet Schrader először a filmes ismerősének mutatta meg. A történetet végül 1000 dollárért megvette Michael Phillips, és partnere. Ezután rendezőt kellett találni a filmhez, aminek direktori székét végül az Aljas utcákkal bizonyító Martin Scorsese foglalta el, majd az is egyértelmű vált, hogy a Taxisofőr antihősét csak az Aljas utcák másodfőszereplője, Robert De Niro formálhatja meg a legjobban.

Mivel a hatvanas-hetvenes évek fordulóján, tehát Hollywood csődje, majd megújulása idején, a nagy stúdiók örömmel fogadták a fiatal tehetségeket, ezért Michael és Julia Phillips úgy döntött, hogy a Columbia Picturest keresik meg a Taxisofőrrel. A stúdió vezetősége rábólintott a projektre, ami részben a producerek korábbi sikerfilmjének, A nagy balhénak, részben Scorsese és De Niro személyének köszönhető.A közös munka nem volt teljesen zökkenőmentes, ugyanis a stúdió már a kezdetekkor kifogásolta, hogy az eredeti forgatókönyvben Travis afroamerikaiakat öl, amiből a hetvenes évek etnikai feszültsége közepén világraszóló botrány lett volna, ezért a stricit, Matthew-t és társait ki kellett fehéríteni.

Bár a forgatás eredetileg 1974 júniusában kezdődött volna, mégis a stúdió- és a rendezőkeresési bonyodalmak miatt minden jelölt belekezdett egy másik munkájába, így meg kellett várni azok befejezését.

A munkálatok végül 1975 júniusában kezdődhettek el, méghozzá extrém alacsony költségvetéssel, 40 napos határidővel. Ez azt is jelentette, hogy a stáb rendkívül alacsony fizetésért dolgozott, ám ez nem akadályozta meg például Robert De Nirót abban, hogy teljes beleéléssel alakítsa Travist.

A színész nemcsak lefogyott 16 kilót, hanem még taxi jogosítványát is szerzett, hogy 1975 elején „főállásban” dolgozzon New York utcáin, valamint a Huszadik század forgatási szüneteiben észak-olaszországi amerikai bázison állomásozó katonákkal beszélgetett, hogy átvegye az akcentusukat és a szófordulataikat. A munkatársai szerint De Niro végig szerepben maradt, tehát tulajdonképpen nem is vele, hanem Travisszel beszéltek a Taxisofőr forgatása ideje alatt.

A Travis szerelmét, Betsy-t alakító Cybill Shepherd elmondta, hogy amikor először olvasta a forgatókönyvet, akkor a sarokba hajította azt, ugyanis úgy látta, hogy a karakterének nincs egy értelmes mondata. Ennek ellenére elvállalta a szerepet, de csak is Scorsese, De Niro, és kettejük előző közös filmje, az Aljas utcák miatt.

A forgatáson azonban se a rendező, se a színész nem volt megelégedve a színésznő munkájával, ugyanis nehezen tudtak kicsikarni belőle egy értékelhető alakítást, ráadásul a szövegét is képtelen volt megjegyezni.

De Niro leginkább a gyerek prostituáltat, Irist alakító, akkoriban 12-13 éves színésznővel, Jodie Fosterrel foglalkozott, és tulajdonképpen a mesterévé vált. Bár nem ez volt a színésznő első szerepe, mégis a szexualitást érintő jelenetek miatt nemcsak az édesanyja vigyázott rá, hanem a gyerekvédők is, ezért például konzultációkon kellett részt vennie, hogy a pszichológusok lelkileg felkészítsék. A kényesebb jelenetekben Jodie Foster helyett nővére, az akkor 18-19 éves Connie Foster szerepelt.

Sokan a rendkívül erőszakos végső leszámolástól féltették a kis Fostert, de a forgatás jó hangulata és annak tudatosítása, hogy mindez csak színjáték, enyhítette a feszültséget. A színésznőt így nem is ez borította ki, hanem a ruhavásárlás, ugyanis sírva fakadt az utcalányos, kirívó holmi láttán, és kikészítette, hogy „meztelen lábakkal” kell kamerák elé állnia.

Foster elmondása szerint a Robert De Niróval közös munka során tanulta meg, hogy hogyan kell érzékenyen, már-már szavak nélkül játszani a karakterét, és a saját javára fordítani az improvizációt. Az akkor már Oscar-díjas színész ráadásul szerette volna elérni, hogy Foster igazán élje át Iris karakterét, és a két karakter amolyan apa-lány kapcsolatát.

Ennek érdekében De Niro gyakran elvitte kocsikázni, kávézóba vagy étterembe, ahol szigorúan Travis szerepében maradt, és ugyanazokról a dolgokról beszélt, amiről a karaktere, tehát ebben az időben is a szerepet próbálták, amit Foster eleinte unt, és komplett hülyének tartotta a kollégáját, de aztán rájött, hogy mi a színész célja, és nagyon sokat profitált a procedúrából.

Foster ugyan nem állt be prostituáltnak a method acting kedvéért, de találkozott egy igazi utcalánnyal, ugyanis Schrader mondhatni „felismerte” Irist egy bárban, amikor meglátta a 15 éves Garth Averyt, aki ugyanúgy viselkedett, mint a karakter. Avery szerepet is kapott a filmben, mint Foster hősnőjének társa, akit majdnem elüti Travis az úton.

Ugyan Martin Scorsese nem sokat változtatott a forgatókönyvön, azt mégis engedte, hogy a színészei rögtönözzenek, ahol lehet. Miután a film elkészült, jött a megdöbbentő hír, hogy a véres leszámolás miatt az MPAA X-kategóriába, tehát kizárólag 17 éven felülieknek szánt kategóriába akarja sorolni a Taxisofőrt.

Ebbe a Columbia, ami egyébként sem hitt abban, hogy a film siker lesz, nem akart belemenni. Eleinte egyértelmű volt, hogy a lövöldözés jelenetet meg kell vágni, vagy teljesen ki kell hagyni az alkotásból, de erről Scorsese hallani sem akart. A megoldást végül az lett, hogy az utómunkálatok során kifakították a vért, amivel a stúdió mellett a rendező is elégedett lett, mert ez még illik is a lázálomszerű leszámoláshoz.Végül a Taxisofőr az X-nél egy fokkal enyhébb, R-kategórát kapta, majd 1976. február 8-án sor került a premierre a New York-i Coronet Theaterben. A Columbia még ekkor is erősen hitt a bukásban, méghozzá annyira, hogy Charles Powell kommunikációs vezető 20 dollárban fogadott Martin Scorsese-vel. Powell ugyan vesztett 20 dollárt, de cserébe mind milliókat nyertek.

A Taxisofőr már az első héten 68.000 dollárt, összességében pedig 28,8M$-t (mai árfolyamon kb. 118M$) kaszált, ami hihetetlenül szép szám az 1,9M$-os költségvetéshez képest. Az alkotók szerint a siker leginkább annak köszönhető, hogy Travis Bickle történetében sokan a sajátjukra ismertek, és rengetegen átérezték át azt a magányt, frusztrációt, amit a főhős Vietnam és Watergate után élt át New Yorkban.

A Taxisofőr ugyan kapott négy Oscar-jelölést, mégis ez a film lett az 1977-es gála nagy vesztese, ugyanis egyik jelölést sem sikerült díjra váltania. Cannes-ban viszont a Taxisofőr kapta meg a nemzetközi filmfesztivál fődíját, az Arany Pálmát, aminek során a közönség egyik fele állva tapsolt, a másik fele méltatlankodott, leginkább a véres leszámolásos jelenet miatt.

A film más irányból is kapott támadást, ugyanis két őrült merénylővel is hírbe hozták. Az egyik David Berkowitz, aki ugyanúgy álmatlanságban szenvedett, mint Travis, ráadásul veterán volt, aki értett a fegyverekhez és taxisként dolgozott. Berkowitz hat embert lőtt le New Yorkban 1976-ban. Bár nem derült ki, hogy a férfi látta-e a Taxisofőrt, mégis sokan összekötötték a valóságot a filmmel.

A másik esetben viszont biztos, hogy az elkövető, John Hinckley Jr. az öt évvel korábban bemutatott Taxisofőr hatására lőtt rá Ronald Reagan elnökre. A merénylő Jodie Foster megszállottjává vált, és nála akart bevágódni a pszichothrillerre hajazó üzenetküldés és telefonhívás után a merénylettel, amelyet a film antihőséhez hasonló öltözékben és mohawk-frizurával kísérelt meg 1981-ben. A tárgyalás után Hinckley azt mondta, hogy a tette a világ legnagyobb szerelmi vallomása. Ezek után nem csoda, hogy őrülnek nyilvánították, és 2016-ig elzárva tartották a társadalomtól.

A Taxisofőr sikere nemcsak pénzben fejezhető ki, hanem években is, hiszen máig akadnak filmek, amelyek utalást tesznek az alkotásra. Bár a 2000-es évek elején szó volt róla, hogy Schrader, Scorsese és Robert De Niro elkészíti a Taxisofőr folytatását, amihez Schrader megírta a forgatókönyvet, mégis 2013-ban azt az alkotók nem érezték elég jónak, így törölték a projektet, ami nem is baj, mert a Taxisofőr egyike azon filmeknek, amelyeket nem lehet megismételni, folytatni, vagy lemásolni.

(Forrás: hu.ign.com)