Szeptember közepétől látható digitálisan felújítva a mozikban a Tizedes meg a többiek

Szeptember 19-től mutatja be a magyar mozikban Keleti Márton A tizedes meg a többiek című klasszikusát digitálisan felújított formában a Pannonia Entertainment és a Nemzeti Filmintézet.A Filmarchívum digitális felújítási programjának keretében a magyar filmtörténet klasszikusa 4K felbontásban, eddig nem látott minőségben kerül a közönség elé a mozikban - emelik ki a Pannonia Entertainment hétfői közleményében.

Mint írják, az egyik legismertebb magyar vígjáték eredetileg egy drámai hangvételű partizánfilm lett volna, azonban a Dobozy Imre által írt forgatókönyvet Herskó János javaslatára teljesen átírták a zsolddal lelépő Molnár Ferenc tizedes karakterére, amely aztán önálló életre kelt a történetben. A filmet egyebek mellett Sinkovits Imre parádés alakítása tette halhatatlanná, valamint olyan szállóigék forrása volt, mint "az oroszok már a spájzban vannak" vagy a "mi még megadni sem tudjuk magunkat" - idézik fel a közleményben.

Sinkovits Imre mellett jellegzetes figurákat alakított még a filmben Darvas Iván, Major Tamás, Pálos György, Kozák László, Szabó Gyula, Márkus László és Agárdi Gábor is. Keleti Márton alkotása elnyerte a Magyar Filmszemle fődíját, 1968-ban a Magyar Filmművészek Szövetsége beválasztotta a tizenkét legjobb magyar film közé, 2012-ben pedig bekerült a Magyar Művészeti Akadémia tagjai által kiválasztott legjobb ötvenhárom magyar alkotás sorába is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rekordbevétellel debütált a Michael Jacksonról szóló életrajzi film

Rekordbevétellel debütált a Michael Jacksonról szóló életrajzi film

Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros (67,5 milliárd forintos) bevételt könyvelhetett el a hétvégén a "pop királyáról" szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.

Szúnyogcsípés miatt került veszélybe Ewan McGregor

Szúnyogcsípés miatt került veszélybe Ewan McGregor

Érdekességek az 55 éves hírességről.

Ők bukkantak fel a Pókember: Vadonatúj nap első előzetesében

Ők bukkantak fel a Pókember: Vadonatúj nap első előzetesében

Ezek a dolgok derültek ki a trailerből.

A 2026-os Oscar-gála győztesei

A 2026-os Oscar-gála győztesei

Ők vehették át az aranyszobrot!

Oscar-díjra jelölt iráni dokumentumfilm nyitja a Re:Verzió vetítéssorozatát Budapesten

Oscar-díjra jelölt iráni dokumentumfilm nyitja a Re:Verzió vetítéssorozatát Budapesten

Az Oscar-díjra jelölt Áttörni a sziklákon című iráni dokumentumfilm vetítésével kezdődik csütörtökön Budapesten, a Toldi moziban az idei Re:Verzió ismétlő vetítéssorozata.

A 2026-os BAFTA-díjátadó győztesei

A 2026-os BAFTA-díjátadó győztesei

Íme, hogy mely alkotók és alkotások nyertek idén!

Kihirdették a 2026-os BAFTA-díj jelöltjeit

Kihirdették a 2026-os BAFTA-díj jelöltjeit

Közülük kerül ki a győztes február 22-én.

A 2026-os Oscar-díj jelöltjei

A 2026-os Oscar-díj jelöltjei

Megérkezett a jelöltek listája.

A 83. Golden Globe győztesei

A 83. Golden Globe győztesei

Kik örülhettek a díjátadón?

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Neked melyik tetszett?

http://ujhazak.com