Szúnyogok miatt változtatták meg a Kobra eredeti fináléját

Tíz dolog, amiket talán nem tudsz a 35 éve bemutatott akciófilmről.1986. május 23-án mutatták be a Kobra című, Piszkos Harry által ihletett akciófilmet, ami ha nem is a történetével, de a nagyszerű vágással, remek zenékkel, néhány emlékezetes jelenettel és Sylvester Stallone-val mégis kult-klasszikussá vált.

A Kobra bemutatójának 35. évfordulója alkalmából, íme néhány érdekesség, amit talán még nem tudsz az akciófilmről!

A főgonoszt játszó Brian Thompsont folyamatosan szívatták a castingtól a premierig: Brian Thompson számára hatalmas lehetőség volt, hogy eljátszhatta a Kobra főgonoszát, az Új Világrendet vezető Night Slashert.

Ugyanakkor a filmet rendező George P. Cosmatos és Sylvester Stallone nem látott elég potenciált a színészbe, ezért Thompson kénytelen volt hétszer megjelenni a meghallgatáson, hogy végül szerepet kapjon a Kobrában.

A gondot az okozta, hogy Cosmatos és Stallone túl helyesnek találta Thompsont, és csak egy próba közben bizonyosodtak meg arról, hogy kiváló emberi rém lesz a színészből. Thompson dolga azonban később sem lett könnyebb, ugyanis a forgatáson megvágta magát a különleges késeivel, a kohóban is megsérült, ráadásul a Stallone-nal való összecsapásuk során elhangzó párbeszédüket egy szkriptes lánnyal vették fel, mert Stallone éppen nem ért rá, ugyanis kosárlabdameccset nézett a tévében.

Mindezek után a forgatás végeztével a rendező közölte Thompsonnal, hogy jobb is lehetett volna, ha inkább ráhallgat, mert a Stallone-tól csak annyi instrukciót kapott Night Slasher motivációjával kapcsolatban, hogy legyen gonosz, és ennyi.

Végül a film premierjére egyszerűen elfelejtették meghívni, ezért Thompson kénytelen volt saját magának megvenni a jegyet a Kobra vetítésére. Ezek után nem meglepő, hogy Thompson és Stallone nem állt szóba egymással a következő húsz évben.

A szúnyogok hiúsították meg az eredeti finálét, de így az legalább egy valódi kohóban zajlott: A Cobretti és a Night Slasher közti végső nagy leszámolást eredetileg Seattle-ben vették volna fel egy hatalmas kompon, éjszaka.

Amikor azonban már mindent előkészítettek a forgatáshoz, akkor kiderült, hogy a felvételt az évnek pont abban az időszakában akarták rögzíteni, amelyben este rengeteg a szúnyog. A nappali forgatást azért vetették el, mert akkor nem lett volna olyan különleges a jelenet.

George P. Cosmatos és Stallone végül úgy döntött, hogy inkább hagyják Seattle-t, mert nincs értelme szúnyoginváziónak kitenni a stábot, úgyhogy Los Angelesben vették fel a finálét, ami azért így is különleges lett, hiszen nemcsak filmdíszletek között forgattak, hanem igazi, működő kohászati üzemben is. Nappal a rendeltetésszerű munka folyt az üzemben, de este a Kobra stábja forgatott az elég veszélyes környezetben.

Az a Halálos iramban-filmekbe illő veteránautó bizony Stallone sajátja volt: A napszemüvege és kobramintás fegyverre mellett Cobrettinek a kocsija is egyedülálló, ugyanis az 1950-es Mercury meglepően jól vette az akadályokat az üldözési jelenetekben és nem hullott darabjaira, amikor ugrott egyet-kettőt a hepehupás hídon való átszáguldás közben. Ennek tudatában nem csoda, hogy a veteránautó rendszáma az AWSOM 50, ami az „awesome”, magyarul „csodálatos” rövidítése.

A Mercury azonban nem kifejezetten a film kedvéért készült, ugyanis az autó igazi tulajdonosa maga Sylvester Stallone. A hírek szerint valóban egyedülálló autóról van szó, amit automataváltóval szereltek fel, és állítólag 4 másodperc alatt gyorsult 100 km/h-ra, sőt, akár a 225 km/h-ig fel lehetett vele gyorsulni, köszönhetően annak, hogy Chevrolet-motort rejtett a gépháztető.

Természetesen azért nem törték ripityára abban az üldözési jelenetben, amelyben Cobretti és Ingrid nekiszáguld egy hajó oldalának, ugyanis ehhez replikákat használtak, méghozzá hármat, melyek mindegyikét felszerelték az adott akcióhoz szükséges mozgóalkatrészekkel, így például volt, amelyiket nitróval hajtották meg, míg egy másikat 360 fokos pörgésre tettek képessé.

Állítólag az eredeti veteránautót ellopták, majd Stallone húsz évvel később talált rá egy aukción. A Mercury egyik másolata a Nicolas Cage-es Tolvajtempóban is látható.Készült belőle videojáték, és lehet, hogy Cobretti tévésorozatban is visszatér: A Kobrához készült, Cobra című videojáték már a film bemutatásának évében megjelent, ám mivel egy 1986-os játékról van szó, ezért nem nevezhető fantasztikusnak.

Az oldalnézetes akció-platformjátékot a filmadaptációkra specializálódott brit Ocean Software készítette az akkor népszerű személyi számítógépekre, a Commodore 64-re és ZX Spectrumra. A Cobra története még az alapjául szolgáló film sztorijánál is lebutítottabb volt, ugyanis csupán annyiról szólt, hogy a hősöknek ki kell szabadítaniuk a Night Slasher fogságába esett Ingridet.

A játékmenet egyetlen érdekessége, hogy Cobretti eleinte csak fejelésre képes, a fegyvereit pedig a pályán szétszórt (mű)hamburgerekből kell összeszedni, ami a Kobra azon humoros jelenetére utal, amelyben Stallone egy burger dísszel szórakozott, Brigitte Nielsen pedig egy egész flakon ketchuppal kínálta meg a sültkrumpliját.

A filmért rajongók természetesen remélték, hogy a Kobra direkt folytatást kap, de az több okból, így például Stallone 1987-es zűrös válása miatt nem történt meg. Ugyanakkor a színész 2019-ben a cannes-i filmfesztiválon megemlítette, hogy remake- vagy reboot-tévésorozatot készítenek a film alapján, a széria vezető írója és rendezője pedig Robert Rodriguez lesz.

A sorozatról azonban azóta nincs hír, viszont a rajongók továbbra is remélik, hogy Cobretti visszatér.

Sylvester Stallone-t az operatőrnek kellett helyrerakni, hogy haladjon a munka: Stallone flegmasága nem csak akkor nyilvánult meg, amikor Brian Thompsonnal kellett volna forgatnia, ugyanis ez az egész munkájára jellemző volt.

A pletykák szerint már az problémát okozott, hogy a színész nem akart szóba állni a mellékszereplőkkel, a statisztákat pedig nem engedte közel magához. Ric Waite operatőr és Thompson elmondása szerint Stallone az akkori párjával, későbbi feleségével, az Ingridet alakító Brigitte Nielsennel hülyült és a testőrei előtt játszotta az eszét ahelyett, hogy a munkájával foglalkozott volna.

Természetesen még ő volt felháborodva, és ment oda azzal Waite-hez, hogy reklamáljon, hogy miért nem haladnak a forgatással, mire az operatőr alaposan helyretette az önmagától elszállt színészt:

Ha végre levennéd a kezed Brigitte Nielsen hátsójáról, és a befejeznéd a menőzést a testőreid előtt, akkor semmi gond nem lenne az időbeosztással.”

Állítólag Stallone-ra hatott Waite leteremtése, mert összeszedte magát, ám az csak néhány hétig tartott, aztán visszatért a korábbi viselkedéséhez.

Majdnem Beverly Hills-i zsaru lett a Kobrából: Hatalmas sikert aratott 1984-ben az Eddie Murphy főszereplésével készült Beverly Hills-i zsaru. Kevesen tudják azonban, hogy a film producerei, Jerry Bruckheimer és Don Simpson, eleinte Stallone-t szemelték ki Axel Foley szerepére.

A színész azonban megváltoztatta a forgatókönyvet, aminek eredményeként Foley-ből Cobretti lett, a történet vígjáték elemeit kihúzta, és akciójelenetekkel töltötte meg, köztük egy autós-vonatos üldözéssel, valamint úgy alakította a sztorit, hogy Axel jópofa társa, Billy nyomozó meghal.

Mivel a filmet gyártó-forgalmazó Paramount közölte, hogy így már túl sokba kerülne a megvalósítását, Stallone úgy döntött, hogy otthagyja a produkciót, és inkább a Kobrát készít el a Warner Bros.-nál, felhasználva hozzá a saját Beverly Hills-i zsaru-ötleteit és Paula Gosling „A Running Duck” vagy „Fair Game” című regényeit.

Cobretti kinézetét egyébként Bruce Springsteen, a korszak híres rockerje inspirálta, míg a keresztnevét, ami a Marion, a legendás westernsztár, John Wayne után kapta a karakter, ugyanis Wayne igazi neve Marion Robert Morrison volt.6 Arany Málnára jelölték, de Ryan Gosling nagy rajongó, meg a Torrentét is ez ihlette: A napjainkban kultfilmnek tartott a Kobra pénzügyileg sikert ért el, ugyanis a bemutatója évében minden idők legjobb nyitóhétvégéjét produkáló filmje lett a Warner Bros.-nak, ráadásul a 25M$-ból készült produkció összesen 160M$-t kaszált a mozik pénztárainál.

A stúdió mégsem volt elégedett, ugyanis egyfelől többet várt a gigasiker Rambo 2. és a Rocky IV. után, másfelől a kritikusok tetszését nem nyerte el a fim, ami szerintük túlzásba vitte az erőszakosságot, a története klisés és önparódiába hajló.

Mindennek tetejébe még Arany Málna-díjakra is jelölték a Kobrát, méghozzá olyan kategóriákban, mint például a legrosszabb film, a legrosszabb forgatókönyv és a legrosszabb férfi főszereplő kategória.

Ugyanakkor azért akadtak, akiknek tetszett a film. Ilyen személy volt Nicolas Winding Refn, a Drive rendezője, és annak főszereplőjét alakító Ryan Gosling, ez pedig abból is látszik, hogy Gosling ugyanúgy gyufaszálat, vagy fogpiszkálót tart a fogai között, ahogyan Cobretti a Kobrában.

A filmért szintén rajongott a spanyol Santiago Segura, aki a Kobrából merített ihletet a Torrente című akció-vígjátékához, aminek alcíme a Kobra spanyol címváltozatára tesz utalást. Spanyolországban a Stallone-film a „Cobra, el brazo fuerte de la ley” (Kobra, a törvény erős karja) címmel került forgalmazásba, míg a Torrente alcíme az „el brazo tonto de la ley” (a törvény két balkeze).

Pont az lett volna a fő-főgonosz, akire végig gyanakodtunk: A Kobra esetében nemcsak a kész film esett át sok változtatások, hanem az eredeti forgatókönyv is. A nyitójelenet esetében a bolti lövöldözésre eredetileg egy moziban került volna sor, a tenyérbemászó Monte nyomozót alakító Andrew Robinsonnak pedig komolyabb szerepet szánt Stallone.

Robinson legendás negatív hőse, a Piszkos Harry sorozatgyilkosa, a Skorpió és rengeteg árulkodó jel miatt a közönség gyanakodhatott, hogy az ő karaktere a tégla a rendőrségen. A forgatókönyv első verziójában még az állt, hogy Monte letépi magáról az inget, hogy a sátáni tetoválásaival megmutassa, hogy valójában ő akadályozta végig a főhős munkáját, és nem a Night Slasher által vezetett fasisztoid szervezet.

Végül azonban Stallone úgy döntött, hogy Cobretti csak egy „baráti maflást” ad a karakternek a film végén, méghozzá egyrészt azért, mert Robinson szerint a fordulat miatt Thompson gonosztevőjének jelentősége csökkent volna, másrészt így nem kellett kitetoválni a színészt, ami sok pénzbe került volna.

Akármilyen flegma volt is, valójában Stallone rendezte a filmet: A stábtagok elmondása szerint George P. Cosmatos elég nagy zsarnok volt a forgatáson, és sokakat tévútra vezetett az utasításaival és a kirohanásaival például a színészi alakítások miatt, de persze kizárólag akkor, ha Stallone nem tartózkodott a közelben.

A színész azonban akkor is ott volt a forgatáson, amikor éppen nem játszott, hanem ő utasítgatta Cosmatost, aki olyankor átváltozott engedelmes mesteremberré, aki teljesítette Stallone minden parancsát.

A sztár állítólag olyannyira belefolyt a rendezésbe, hogy ő találta ki, majd tervezte meg a jelenetek javát, ami annak tudatában, hogy ő írta a forgatókönyvet, nem is olyan meglepő. Cosmatos pedig nem tudott mást tenni egy ilyen kaliberű sztár mellett, mint azt, hogy ellenkezés nélkül megcsinálja, amit mond.A Kobrának is van egy soha be nem mutatott „Sly-vágása”, ami majdnem X-besorolást kapott: A másfél órás Kobrának van egy legendás, 2 órás változata, amit jó ideig csak rossz minőségben, időkódokkal és a forgatás közben elhangzó felesleges hangokkal, „hozott” filmzenével adtak egymást közt a rajongók videokazettán.

Az 1990-es évek elején megjelent egy néhány plusz jelenetet tartalmazó tévéváltozat a Kobrából, ám az igazán brutális, kis híján X-besorolást kapó verzió soha nem került hivatalos forgalmazásba, pedig abban minden van, ami miatt slasher lehetett volna a Kobra, így például elvágott torok, levágott testrészek, megcsonkított hullák, fanatikus gyilkosok, akik nappal polgári munkát végeznek, rendőrségnek kézbesített „ajándék” levágott végtagokkal és fejszével arcon csapott áldozat.

Ugyanakkor nem csupán az R-besorolás miatt korlátozták másfél órás játékidőre a Kobrát, hanem praktikus okokból is, ugyanis a kicsit korábban bemutatott Top Gun sikere miatt a forgalmazó attól tartott, hogy a Kobra nem tudja felvenni a versenyt a másik filmmel, ezért a plusz mozivetítések miatt alaposan megvágták az akciófilmet, amiben így rengeteg a logikai baki és a kibontatlanul hagyott cselekményszál.

(Forrás: hu.ign.com)


Hozzászólások

Gépfegyveres lövöldözés rémisztette meg a XIII. kerület környékén élőket

Gépfegyveres lövöldözés rémisztette meg a XIII. kerület környékén élőket

A következő napokban is előfordulhatnak csatazajok.

Meglepő érdekességek Russell Crowe-ról

Meglepő érdekességek Russell Crowe-ról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 60 éves színészről.

Érdekességek Jackie Chanről

Érdekességek Jackie Chanről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 70 éves színészről.

A jó génjeinek tulajdonítja a fittségét Terence Hill

A jó génjeinek tulajdonítja a fittségét Terence Hill

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 85 éves színészről.

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz Akira Toriyama alkotásáról.

A 96. Oscar-gála nyertesei

A 96. Oscar-gála nyertesei

Íme a győztesek!

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Íme a díjazottak!

Érdekességek Jennifer Anistonról

Érdekességek Jennifer Anistonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Érdekességek a 30 éve bemutatott Jim Carrey filmről.

http://ujhazak.com