Több mint 13 ezren látták a Blokád című filmet

Már több mint 13 ezer néző látta a Blokád című magyar filmet - közölte a produkció az MTI-vel kedden.A 95. Oscar-verseny legjobb nemzetközi film kategóriájába nevezett új magyar filmet múlt csütörtöktől játsszák a hazai mozik; a Blokád a legnézettebb filmek közt debütált az október 23-ai ünnepi hétvégén - áll a közleményben.

A rendszerváltás utáni Magyarország első, szabadon választott miniszterelnökéről, Antall Józsefről szóló, az 1956-os forradalom, valamint az 1990-es taxisblokád idején játszódó filmalkotást eddig 13223 néző tekintette meg.
    

"Bíztunk a közönség érdeklődésében, amihez jelentősen hozzájárult többek közt Köbli Norbert fordulatos, izgalmas forgatókönyve, a kitűnő színészek, köztük Seress Zoltán, ifjabb Vidnyánszky Attila és Gáspár Tibor alakítása, valamint a történetet Nagy András operatőrrel együtt gazdag vizualitással, látványosan és sodró lendülettel adaptáló rendező, Tősér Ádám munkája is" - idézi a közlemény Lajos Tamást, a film producerét.
     

Lajos Tamás hozzátette, hogy reményei szerint az első hétvégén elért nézőszám azt ígéri, hogy a Blokád is bekerülhet az utóbbi idők legnézettebb magyar filmjei közé, és folytatja azt a sikersorozatot, amely azt igazolja, hogy a nézők szívesen néznek hazai gyártású filmeket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com