Visszaszorultak tavaly a női rendezők Hollywoodban

A tavalyi száz legnagyobb bevételű amerikai film rendezői között csak 12 százalék volt a nő, ami 4 százalékkal kevesebb, mint az előző évben - állapította meg egy új tanulmány.A The Hollywood Reporterben ismertetett 24. "celluloidplafon"-tanulmány szerint a 2020-as kiugróan jó eredmények nem folytatódtak Amerikában. A nők televíziós és filmes munkáit és képviseletét nyomon követő San Diegó-i Egyetem központjának elemzése azt mutatta, hogy míg 2020-ban a száz legnagyobb bevételű film rendezői között 16 százalékban voltak nők, tavaly már csak 12 százalék volt az arányuk.
    

Viszont amikor a merítést a 250 legnagyobb bevételű filmre terjesztették ki, a női rendezők képviselete 17 százalékra kúszott fel, ami ugyanakkor még mindig elmaradt a 2020-as 18 százaléktól. Martha Lauzen, a központ alapítója és ügyvezető igazgatója közleményében arra figyelmeztetett, hogy a "látszat néha csal": miközben Chloé Zhao tavaly Oscar-díjat nyert A nomádok földje rendezéséért, Jane Campion pedig az idei Oscar-mezőny egyik nagy esélyese A kutya karmai között című filmjéért, a női filmrendezők aránya 2021-ben valójában csökkent.
    

A kulisszák mögött betöltött kulcsfontosságú foglalkozásokban a nők a 100 legnagyobb bevételű filmnél a munkakörök 21 százalékát töltötték be, a 250 legnagyobb bevételű filmnél pedig 25 százalékát, ami a 2020-as 23 százalékhoz képest enyhe növekedést jelent.

Utóbbi javulás a női producerek 30 százalékról 32 százalékra és az executive producerek 21 százalékról 26 százalékra történt emelkedésének köszönhető. A forgatókönyvírók (17 százalék), a vágók (22 százalék) és az operatőrök (6 százalék) aránya azonban változatlan maradt.
    

A 2021-es filmek 61 százaléka legfeljebb négy nőt alkalmazott ezekben a pozíciókban, míg a filmek 72 százalékában legalább tíz férfi dolgozott ezekben a munkakörökben. Mivel a feladatok egy részét koedukált csapatok látták el, a 2021-es év 250 nagyobb bevételű filmjénél a nők kulcspozícióban betöltött szerepe úgy is értékelhető, hogy 82 százalékukban nem volt női rendező, 72 százalékban nem volt női forgatókönyvíró, 94 százalékban nem volt női operatőr és 73 százalékban nem volt női vágó.
    

A pandémia miatt a celluloidplafon-jelentés már második éve vizsgálja a női szerepeket az amerikai digitális eladások és a filmkölcsönzések tekintetében is. Ebben a listára került 2020 előtti produkciókat nem vették figyelembe. Az összesen 92 filmben - amelyeknek 57 százaléka a 100 legnagyobb bevételt hozó filmek között is szerepelt - a nők a kulcsszerepek 20 százalékát töltötték be tavaly, míg ez az arány 2020-ban 19 százalék volt.
   

Jövőre minden nagy stúdiónak lesz legalább két olyan filmje, amelyet női rendező forgatott - mutatott rá Lauzen, kiemelve, hogy ez lesz az első ilyen év, mióta a tanulmányt készítik. Hozzátette, hogy az 1998 óta eltelt 24 évre visszatekintve sok filmes munkakörben nagyon kis előrelépés történt: például az íróként dolgozó nők aránya mindössze 4 százalékkal nőtt, az 1998-as 13 százalékról 2021-es százalékra. A vágók közt a nők aránya mindössze 2 százalékkal nőtt, az 1998-as 20 százalékról a tavalyi 22 százalékra, az operatőrként dolgozó nők aránya pedig csak 2 százalékkal nőtt, az 1998-as 4-ről a tavalyi 6 százalékra - idézte a Variety.com.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com