A nemzetgazdasági miniszter rendkívüli fogyasztóvédelmi ellenőrzést rendelt el az ételfutároknál

A fogyasztóvédelemért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium rendkívüli fogyasztóvédelmi ellenőrzést indít a legnagyobb ételfutároknál. A vizsgálat többek között a kiszállított ételek állapotára, a kiszállítási idő betartására, az árakkal kapcsolatos problémákra, valamint a fogyasztók kompenzációjára vonatkozik - jelentette be hétfőn a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).A közlemény szerint az utóbbi hetekben megnövekedett az ételfutárok tevékenységével kapcsolatos fogyasztóvédelmi hatósághoz érkező panaszok száma.

A jelzett problémák valamennyi nagyobb ételkihordó céget érintik, többek között a Woltot, valamint a Foodorát is.

Jelentősebb problémaként fogalmazódott meg több esetben is, hogy az ígért kiszállítási határidőnél jelentősen később érkeznek meg az ételek, az árak feltüntetése nem egyértelmű vagy hibás, illetve, hogy a kiszállítás nem megfelelő. A nemzetgazdasági miniszter ezekre a panaszokra tekintettel, a fogyasztók védelme érdekében rendkívüli vizsgálatot rendelt el ezeknél a vállalkozásoknál.

A kormányhivatal próbavásárlással egybekötött ellenőrzése négy területre kiemelten fókuszál: a kiszállított ételek minőségének és állapotának megfelelősége (például kihűlt, kiborult, kifolyt, összerázódott, elázott); a jelzett kiszállítási idő betartása (például jelentős késéssel érkezett meg); az árakkal kapcsolatos problémák (például különböző jogcímeken történő többletdíjak felszámítása, így kiszállítási díj, szolgáltatási díj), valamint a fogyasztó kompenzációja (például fogyasztói sérelem esetén vállalnak-e kompenzációt, illetve azt ténylegesen biztosítják-e; visszakapja-e valójában a vételárat a fogyasztó végső esetben) - sorolta a minisztérium.

A felsoroltakon túl az ellenőrzés kiterjed a cégek honlapján és általános szerződési feltételeiben található tájékoztatási kötelezettségekre. A NGM és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatal a magyar családok védelme érdekében határozottan fellép, jogsértés esetén pedig megteszi a szükséges intézkedéseket azért, hogy a vásárlók teljeskörűen és hatékonyan élhessenek fogyasztói jogaikkal.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgált a fogyasztóvédelem, 58 féle termékből 56 áramütés-veszélyes

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgált a fogyasztóvédelem, 58 féle termékből 56 áramütés-veszélyes

Kül- és beltéri díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek - közölte a hatóság kedden az MTI-vel.

Mintás üvegbögrét hívtak vissza nehézfém kioldódása miatt

Mintás üvegbögrét hívtak vissza nehézfém kioldódása miatt

Az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági gyorsriasztási rendszerén (RASFF) érkezett bejelentés alapján ólom és kadmium kioldódását mérték Kínából származó üvegbögréből.

NKFH: a Nestlé tejalapú anyatej-helyettesítő tápszereket hívott vissza

NKFH: a Nestlé tejalapú anyatej-helyettesítő tápszereket hívott vissza

Mikrobiológiai nem megfelelőség miatt a Nestlé Hungária Kft. tejalapú anyatej-helyettesítő tápszereket hívott vissza, mivel a Nestlé hollandiai Nunspeet üzemében az önellenőrzéskor végzett vizsgálat Bacillus cereus baktérium cereulide toxin jelenlétét mutatta ki.

NKFH: fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco

NKFH: fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco

Határérték feletti növényvédőszer-tartalom miatt fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco-Global Áruházak Zrt. - olvasható a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) honlapján csütörtökön közzétett tájékoztatójában.

Karácsonyi ajándékvadászat a neten: csak óvatosan!

Karácsonyi ajándékvadászat a neten: csak óvatosan!

Ahogy közeledik a karácsony, milliók ülnek a számítógépek és az okostelefonok elé, hogy néhány kattintással beszerezzék a tökéletes ajándékokat.

A SPAR FREE FROM kókuszos kekszet visszahívták a forgalomból idegen anyag lehetséges jelenléte miatt

A SPAR FREE FROM kókuszos kekszet visszahívták a forgalomból idegen anyag lehetséges jelenléte miatt

A SPAR Magyarország Kft. visszahívta a forgalomból az általa forgalmazott 150 grammos SPAR FREE FROM kókuszos kekszet, idegen anyag (fém darabok) lehetséges jelenléte miatt a termékben - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) hétfőn.

NKFH: 350 büfét és éttermet vizsgáltak, 25-öt bezártak, 85 eljárás indult az országos gyrosellenőrzés során

NKFH: 350 büfét és éttermet vizsgáltak, 25-öt bezártak, 85 eljárás indult az országos gyrosellenőrzés során

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok az elmúlt hetekben országos ellenőrzést végeztek a gyrost árusító büfékben és éttermekben.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Megkezdődött a karácsonyi ellenőrzéssorozat, amely az év végéig tart - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.

NGM: biztonságos és tudatos vásárlás a Black Friday ideje alatt, erre érdemes figyelnie a vásárlóknak

NGM: biztonságos és tudatos vásárlás a Black Friday ideje alatt, erre érdemes figyelnie a vásárlóknak

Az ünnepi időszak közeledtével, különösen a november végén esedékes Black Friday akciók idején jelentősen megnő az online és személyes vásárlások száma.

NKFH: fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból

NKFH: fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból

Fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az MTI-vel szerdán.

http://ujhazak.com