ITM: a magyar családok biztonsága az első

A hazai fogyasztóvédelem a koronavírus-járvány miatt megnövekedett feladatai mellett is hathatósan védte a magyar fogyasztók, tisztességes vállalkozások érdekeit az elmúlt egy évben - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfőn a fogyasztóvédelem világnapja alkalmából.Az ITM az MTI-hez eljuttatott közleményében Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkárt idézve azt írta, miközben az ellenőrzésekkel sikeresen szűrték ki a veszélyes termékeket, a vásárlókat megkárosító gyakorlatokat, több területen számottevő eredményeket értek el a szabályozásban.

    
Kiemelték, az államtitkár bejelentette, a minisztérium elkészítette és közzétette a következő időszak stratégiai alapvetéseit és feladatait tartalmazó fogyasztóvédelmi szakmapolitikai programját. Az ITM tájékoztatása szerint 2020-ban az elvégzett csaknem 19 ezer ellenőrzés és a több mint 25 ezer beérkezett fogyasztói panasz alapján mintegy 10 ezer fogyasztóvédelmi hatósági eljárás indult. A tárca szakmai irányítása mellett ezek alapján egymilliárd forintot meghaladó bírságot róttak ki a jogsértő vállalkozásokra a kormányhivatalok. A tavaly januártól megújított békéltető testületek közreműködését több mint tízezer ügyben kérték a fogyasztók. A kamaráknál működő alternatív vitarendezési fórumok több mint 1500 eljárása végződött a vásárló és a kereskedő egyezségével.

A vállalkozások a további mintegy 1300 szakértői, testületi ajánlás több mint kétharmadát teljesítették.
    

A minisztérium arra is felhívta a figyelmet, hogy a koronavírus-járvány jelentős többletterhet rótt a fogyasztóvédelmi intézményrendszerre is. A hatóság fokozta jelenlétét az online térben, célzott vizsgálatokkal ellenőrizte többi között a kézfertőtlenítők kínálatát vagy a PCR-tesztek hatósági árának betartását. A járványhelyzet miatt a megelőző évhez képest mintegy hússzor több, csaknem hatmillió terméket állítottak meg a vámhatáron 2020-ban. Dokumentációs hiányosságok miatt mintegy négymillió kétes eredetű és minőségű védőeszközt - maszkokat, arcpajzsokat, kesztyűket - nem engedtek be a magyar és uniós piacokra.
    

Közölték: tavaly több mint 2500 termékbiztonsági és egyéb laboratóriumi ellenőrzés után csaknem 200 féle árucikket vont ki a forgalomból a fogyasztóvédelem. Magyarország három éve dobogós a nem élelmiszer jellegű veszélyes termékek európai riasztási rendszerébe beküldött bejelentések számában. A Safety Gate segítségével a nemzeti hatóságok gyorsan el tudják távolítani a kockázatos termékeket az üzletek polcairól, a webáruházakból. A tavalyi 169 magyar jelzés a harmadik legtöbb volt a jelentősen nagyobb piacokkal, áruforgalommal rendelkező Németország és az Egyesült Királyság után.
    

Az ITM kezdeményezésére megújultak a jótállás és a szavatosság 17 éve lényegében változatlan előírásai. A rendelkezések alapos átdolgozását különösen időszerűvé tette, hogy a fogyasztóvédelemhez érkező panaszok legnagyobb hányada a garanciális ügyintézéshez kapcsolódik. A januárban hatályba lépett szabályváltozások a termék árához igazodó, akár kétszer-háromszor hosszabb jótállással, egyértelmű javítási és cserehatáridőkkel, az elektronikus jótállási jegy bevezetésével erősítik a fogyasztók jogait. Az első ellenőrzési tapasztalatokról még márciusban hírt adhat a minisztérium.
  

Hangsúlyozták, a kormány számára elfogadhatatlan a magyar fogyasztók hátrányos megkülönböztetése. Magyarország 2017-ben az elsők között jelezte, hogy egyes termékeket azonos márkanéven és hasonló csomagolásban, de eltérő minőségben kínáltak Bécsben, Münchenben vagy Budapesten. A kettős minőség 2022 májusától tisztességtelen és megtévesztő kereskedelmi gyakorlatként lesz szankcionálható. Az ITM akkreditált vegyipari laboratóriumában 420 termékminta vizsgálatát végzik el, az idehaza beszerezhető háztartási-vegyipari, tisztálkodási-kozmetikai szereket Ausztriában, Németországban, Olaszországban kapható termékpárjaikkal hasonlítják össze. Az ellenőrzés összesített eredményeiről várhatóan tavasszal közöl tájékoztatást a tárca.
    

A tárca Cseresnyés Pétert idézve kifejtette: az ITM elkészítette az ágazati stratégiai alapvetéseket 5-10, az elvégzendő feladatokat 1-3 éves időtávra rögzítő szakmapolitikai programját. A dokumentum szerint a fogyasztóvédelem hatékony és rugalmas kormányzati jelenléttel szolgálja a fogyasztók biztonságát, a családok védelmét, a fogyasztói tudatosság és bizalom erősödését, a tisztességes vállalkozások támogatását. Az intézményrendszer rugalmasan alkalmazkodik a gazdasági környezet változásaihoz, az új kihívásokhoz, cselekszik és kezdeményezőként lép fel a fogyasztók és a jogkövető kereskedők, szolgáltatók érdekében.
    

Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár a közlemény szerint hozzátette: stratégiai cél az ellenőrzések hatékonyságának további javítása, a fogyasztóvédelmi partnerségek kiépítése, elmélyítése. A következő időszak legjelentősebb feladatai közé tartozik a kettős minőséggel szembeni küzdelem, a fogyasztói jogok bővítése az online térben, a digitális technológiákhoz, trendekhez alkalmazkodva a továbblépés az e-kereskedelmi ellenőrzések területén. A tárca fokozott együttműködésre törekszik a társhatóságokkal és a szakmai szervezetekkel, ösztönözni kívánja a vállalkozók önkéntes intézkedéseit.
    

Az új fogyasztóvédelmi szakmapolitikai programot a minisztérium nyilvánosságra hozta, azt a fogyasztóvédelmi portálon (https://www.fogyasztovedelem.kormany.hu) minden érdeklődő elérheti. A fogyasztóvédelmi világnap 1983 óta hívja fel a figyelmet a fogyasztói jogokra és igényekre minden évben március 15-én. John F. Kennedy, az Egyesült Államok elnöke 1962-ben ezen a napon intézett nyilatkozatot a Kongresszushoz, amely elsőként rögzítette a fogyasztók alapvető jogait.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NKFH: fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco

NKFH: fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco

Határérték feletti növényvédőszer-tartalom miatt fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco-Global Áruházak Zrt. - olvasható a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) honlapján csütörtökön közzétett tájékoztatójában.

Karácsonyi ajándékvadászat a neten: csak óvatosan!

Karácsonyi ajándékvadászat a neten: csak óvatosan!

Ahogy közeledik a karácsony, milliók ülnek a számítógépek és az okostelefonok elé, hogy néhány kattintással beszerezzék a tökéletes ajándékokat.

A SPAR FREE FROM kókuszos kekszet visszahívták a forgalomból idegen anyag lehetséges jelenléte miatt

A SPAR FREE FROM kókuszos kekszet visszahívták a forgalomból idegen anyag lehetséges jelenléte miatt

A SPAR Magyarország Kft. visszahívta a forgalomból az általa forgalmazott 150 grammos SPAR FREE FROM kókuszos kekszet, idegen anyag (fém darabok) lehetséges jelenléte miatt a termékben - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) hétfőn.

NKFH: 350 büfét és éttermet vizsgáltak, 25-öt bezártak, 85 eljárás indult az országos gyrosellenőrzés során

NKFH: 350 büfét és éttermet vizsgáltak, 25-öt bezártak, 85 eljárás indult az országos gyrosellenőrzés során

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok az elmúlt hetekben országos ellenőrzést végeztek a gyrost árusító büfékben és éttermekben.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Megkezdődött a karácsonyi ellenőrzéssorozat, amely az év végéig tart - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.

NGM: biztonságos és tudatos vásárlás a Black Friday ideje alatt, erre érdemes figyelnie a vásárlóknak

NGM: biztonságos és tudatos vásárlás a Black Friday ideje alatt, erre érdemes figyelnie a vásárlóknak

Az ünnepi időszak közeledtével, különösen a november végén esedékes Black Friday akciók idején jelentősen megnő az online és személyes vásárlások száma.

NKFH: fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból

NKFH: fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból

Fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az MTI-vel szerdán.

NKFH: nehézfém kioldódás miatt többféle bögrét is visszahívtak

NKFH: nehézfém kioldódás miatt többféle bögrét is visszahívtak

A nehézfémek kioldódása miatt különféle bögréket, köztük MTV, SpongeBob, South Park és Tini Nindzsa Teknőcök feliratú zománc bögréket is visszahívtak - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) csütörtökön az MTI-vel.

Rovarszennyezettség miatt étcsokoládékat hívott vissza a Real Nature

Rovarszennyezettség miatt étcsokoládékat hívott vissza a Real Nature

Rovarszennyezettség miatt két Real Nature étcsokoládés termék visszahívását kezdeményezte a forgalmazó Real Nature Kft. - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) kedden az MTI-vel.

Tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedelemből mikrobiológiai szennyeződés miatt

Tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedelemből mikrobiológiai szennyeződés miatt

Franciaországból származó pasztőrözött tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedők - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) pénteken az MTI-nek eljuttatott közleményében.

http://ujhazak.com