ITM: bizonyíthatóan zöld úton jár a zöld termékek zöme

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kezdeményezésére 2021-ben új elemmel bővítette vizsgálati palettáját a fogyasztóvédelmi hatóság. Három önálló ellenőrzésben - általánosságban és kétféle kozmetikumra célzottan - is megnézték, hogy a "natúr", "bio" vagy "vegán" megjelöléssel kínált termékek zöld tulajdonságai dokumentumokkal igazolhatók-e. A samponok, balzsamok, hajkondicionálók és hajfestékek őszi áttekintése a korábbiakhoz hasonló eredményt hozott: több mint nyolcvan készítményből mindössze hármat tűntettek fel rossz színben - ismertette pénteki közleményében a minisztérium.Egyre több a környezettudatos, egészséges életvitelre törekvő vásárló, egyre többen keresik a kizárólag természetes vagy újrahasznosított alapanyagokból készülő termékeket. Így a gyártók és forgalmazók számára is mind inkább kifizetődő lehet, ha kínálatukat bio, natúr vagy organikus árukkal gazdagítják.

Egy korábbi uniós felmérés szerint a zöld állítások 42 százaléka volt túlzó, hamis vagy megtévesztő. A magyar fogyasztóvédelem tavaly óta fokozottan ellenőrzi, hogy a nem élelmiszer termékek csomagolásán joggal szerepelnek-e a természetes összetevőkre, környezetkímélő előállításra hivatkozó tájékoztatások - tájékoztatott az ITM.
    

Emlékeztetnek arra, hogy az elsőként elvégzett tavaly május-júniusi ellenőrzés tapasztalatai azt mutatták, hogy a hazai vállalkozások az arckrémek esetében tisztességesen járnak el. Közel nyolcvanféle kozmetikumból mindössze egy gyártója nem tudta hitelt érdemlően igazolni, hogy terméke tényleg zöld. 2021 októberében kezdődött meg a drogéria- vagy áruházláncokban, gyógynövény-szaküzletekben, bioboltokban és webshopokban bio, natúr vagy vegán jelöléssel kapható hajápolók hasonló vizsgálata.


A fogyasztóvédelmi szakemberek bekérték a minősítő tanúsítványt vagy egyéb igazoló dokumentumot, végigböngészték a tanúsítók honlapjain közzétett információkat. A 82 hajápoló készítmény közül mostanáig 78 esetében mutatták be az állításokat igazoló tanúsítványokat, egy kozmetikumnál ez még folyamatban van.


Csupán három terméknél nem tudták dokumentumokkal alátámasztani, hogy az összetevők biogazdálkodásból származnának, vagy túlnyomórészt természetesek lennének. Mindhárom érintett vállalkozással szemben a fogyasztók megtévesztése miatt indult eljárás. A vizsgált hajápoló termékek tételes listája a Fogyasztóvédelmi portálon olvasható.
    

Az ITM hangsúlyozza: fontos tanulság, hogy a gyártók többsége jogszabályi kötelezés nélkül is él az önkéntes minősítés lehetőségével. A vásárlói döntéseket megkönnyítő tapasztalat, hogy egyetlen példa sem akadt a tanúsító szervezetek nevével, logójával való visszaélésre. Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár elmondta: "elenyésző arányban tudtunk tehát csak fogást találni a biokozmetikumokon. Közel 160 vizsgált árucikkből mindössze négyre bizonyítottuk rá, hogy ok nélkül büszkélkedik környezetkímélő, fenntartható tulajdonságokkal.


A szélesebb termékkörre kiterjedő vizsgálatban pedig hat hagyományos üzlet és ugyanennyi webshop adott okot az elmarasztalásra. A vállalkozások egyebek mellett bevásárlótáska, papírtörlő, kukászsák, felmosószer, öblítő, kábelharisnya esetében használták jogszerűtlenül, megalapozatlanul, következetlenül a bio, organikus vagy újrahasznosított jelzőket, megjelöléseket. A zöld állítások vizsgálatát a tavalyi évtől beépítettük a fogyasztóvédelem állandó feladatai közé. Idén májusban rugaszkodunk neki újra a többi között a háztartási-vegyipari cikkek tematikus ellenőrzésének" - mondta az államtitkár.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NKFH: fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco

NKFH: fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco

Határérték feletti növényvédőszer-tartalom miatt fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco-Global Áruházak Zrt. - olvasható a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) honlapján csütörtökön közzétett tájékoztatójában.

Karácsonyi ajándékvadászat a neten: csak óvatosan!

Karácsonyi ajándékvadászat a neten: csak óvatosan!

Ahogy közeledik a karácsony, milliók ülnek a számítógépek és az okostelefonok elé, hogy néhány kattintással beszerezzék a tökéletes ajándékokat.

A SPAR FREE FROM kókuszos kekszet visszahívták a forgalomból idegen anyag lehetséges jelenléte miatt

A SPAR FREE FROM kókuszos kekszet visszahívták a forgalomból idegen anyag lehetséges jelenléte miatt

A SPAR Magyarország Kft. visszahívta a forgalomból az általa forgalmazott 150 grammos SPAR FREE FROM kókuszos kekszet, idegen anyag (fém darabok) lehetséges jelenléte miatt a termékben - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) hétfőn.

NKFH: 350 büfét és éttermet vizsgáltak, 25-öt bezártak, 85 eljárás indult az országos gyrosellenőrzés során

NKFH: 350 büfét és éttermet vizsgáltak, 25-öt bezártak, 85 eljárás indult az országos gyrosellenőrzés során

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok az elmúlt hetekben országos ellenőrzést végeztek a gyrost árusító büfékben és éttermekben.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Megkezdődött a karácsonyi ellenőrzéssorozat, amely az év végéig tart - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.

NGM: biztonságos és tudatos vásárlás a Black Friday ideje alatt, erre érdemes figyelnie a vásárlóknak

NGM: biztonságos és tudatos vásárlás a Black Friday ideje alatt, erre érdemes figyelnie a vásárlóknak

Az ünnepi időszak közeledtével, különösen a november végén esedékes Black Friday akciók idején jelentősen megnő az online és személyes vásárlások száma.

NKFH: fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból

NKFH: fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból

Fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az MTI-vel szerdán.

NKFH: nehézfém kioldódás miatt többféle bögrét is visszahívtak

NKFH: nehézfém kioldódás miatt többféle bögrét is visszahívtak

A nehézfémek kioldódása miatt különféle bögréket, köztük MTV, SpongeBob, South Park és Tini Nindzsa Teknőcök feliratú zománc bögréket is visszahívtak - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) csütörtökön az MTI-vel.

Rovarszennyezettség miatt étcsokoládékat hívott vissza a Real Nature

Rovarszennyezettség miatt étcsokoládékat hívott vissza a Real Nature

Rovarszennyezettség miatt két Real Nature étcsokoládés termék visszahívását kezdeményezte a forgalmazó Real Nature Kft. - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) kedden az MTI-vel.

Tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedelemből mikrobiológiai szennyeződés miatt

Tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedelemből mikrobiológiai szennyeződés miatt

Franciaországból származó pasztőrözött tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedők - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) pénteken az MTI-nek eljuttatott közleményében.

http://ujhazak.com