ITM: eredményesen küzd a járványhelyzetben nyerészkedőkkel szemben a fogyasztóvédelem

Eredményesen küzd a járványhelyzetben nyerészkedőkkel a fogyasztóvédelem: a honlapján vakcina előregisztrációs lehetőséget hirdető vállalkozás hatósági kötelezésre egyértelművé tette, hogy magáncég. Egy másik esetben a védekezésre alkalmatlan, légáteresztő "antimaszkot" forgalmazó webshop a hatósági eljárás után elérhetetlenné vált - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel pénteken.A tárca közleménye szerint egy budapesti székhelyű magáncég ötezer forintért kínál előfoglalási jogot az állítása szerint legkésőbb az idei év végéig saját beszerzésében elérhető koronavírus vakcinára. A cég honlapjának fejlécében mindössze a "Nemzetközi Oltóközpont" megnevezés szerepelt.

A fogyasztóvédelem novemberben indított hatósági eljárást a vállalkozással szemben.

    
Kiemelik: a kormányhivatali határozat szerint a társaság megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot valósított meg. A "nemzetközi oltóközpont" kifejezés kizárólagos használatával azt a látszatot keltette, hogy összefüggésbe hozható állami szervvel, és a vakcinát előfoglalók az állam által szervezett oltásra regisztrálhatnak. A hatósági kötelezés nyomán a vállalkozás a kifogásolt honlapon, logója alatt a "magánegészségügyi szolgáltató" feliratot tüntette fel. A vakcina előfoglalási aloldal tetején figyelmeztető szöveget helyeztek el, amelyből közvetlen link mutat az ingyenes kormányzati oltásregisztráció címére.
    

A fogyasztóvédelem fokozott figyelemmel kíséri a cég működését, a továbbiakban is célzottan vizsgálja, hogy képes lesz-e eleget tenni vállalásainak. A társaság az oltások elmaradása esetére 2021 végi határidővel ígéri az előfoglalási díj visszafizetését. A vakcina rendelkezésre állásának és felhasználási módjának szempontjait ezért a lezárult eljárásban érdemben még nem lehetett mérlegelni. A hatóság azonban határozottan fellép a céggel szemben, ha a jövőben újabb jogsértést tapasztalna - közölte az ITM.
    

Mint írták, egy másik vállalkozó áttetsző, légáteresztő anyagból készült "antimaszkokat" kínált honlapján. A webshop azoknak ajánlotta a hálós maszkokat, akiknek "elegük van a szájkosárból", arra bátorítva a reménybeli vásárlókat, hogy "nevessenek a világon". Az országos tisztifőorvos állásfoglalása szerint a termék alkalmatlan a járványügyi védekezésre.
    

A maszkviselés a járvány terjedése elleni védekezés egyik legfontosabb, leghatékonyabb eszköze. A termék forgalmazója és viselői az előírások tudatos megkerülésével akár másokat is veszélybe sodorhattak volna. A kereskedő felelőssége még nagyobb, hiszen vélhetően üzleti érdekből bátorított az óvintézkedések kijátszására. Az üzemeltető a hatósági eljárás nyomán elérhetetlenné tette a honlapot - közölte az ITM.
    

A megtévesztő, káros tevékenységek kiszűrése a magyar családok, a leginkább veszélyeztetett idősek védelmét szolgálja. A hatóság tavaly több mint négymillió darab bizonytalan eredetű, kétes minőségű védőeszközt állított meg a vámhatáron. A fogyasztóvédelem a jövőben is minden lehetséges eszközzel küzd a járványhelyzetben nyerészkedők, haszonleső ügyeskedők ellen - olvasható a tájékoztatóban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NKFH: fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco

NKFH: fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco

Határérték feletti növényvédőszer-tartalom miatt fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco-Global Áruházak Zrt. - olvasható a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) honlapján csütörtökön közzétett tájékoztatójában.

Karácsonyi ajándékvadászat a neten: csak óvatosan!

Karácsonyi ajándékvadászat a neten: csak óvatosan!

Ahogy közeledik a karácsony, milliók ülnek a számítógépek és az okostelefonok elé, hogy néhány kattintással beszerezzék a tökéletes ajándékokat.

A SPAR FREE FROM kókuszos kekszet visszahívták a forgalomból idegen anyag lehetséges jelenléte miatt

A SPAR FREE FROM kókuszos kekszet visszahívták a forgalomból idegen anyag lehetséges jelenléte miatt

A SPAR Magyarország Kft. visszahívta a forgalomból az általa forgalmazott 150 grammos SPAR FREE FROM kókuszos kekszet, idegen anyag (fém darabok) lehetséges jelenléte miatt a termékben - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) hétfőn.

NKFH: 350 büfét és éttermet vizsgáltak, 25-öt bezártak, 85 eljárás indult az országos gyrosellenőrzés során

NKFH: 350 büfét és éttermet vizsgáltak, 25-öt bezártak, 85 eljárás indult az országos gyrosellenőrzés során

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok az elmúlt hetekben országos ellenőrzést végeztek a gyrost árusító büfékben és éttermekben.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Megkezdődött a karácsonyi ellenőrzéssorozat, amely az év végéig tart - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.

NGM: biztonságos és tudatos vásárlás a Black Friday ideje alatt, erre érdemes figyelnie a vásárlóknak

NGM: biztonságos és tudatos vásárlás a Black Friday ideje alatt, erre érdemes figyelnie a vásárlóknak

Az ünnepi időszak közeledtével, különösen a november végén esedékes Black Friday akciók idején jelentősen megnő az online és személyes vásárlások száma.

NKFH: fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból

NKFH: fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból

Fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az MTI-vel szerdán.

NKFH: nehézfém kioldódás miatt többféle bögrét is visszahívtak

NKFH: nehézfém kioldódás miatt többféle bögrét is visszahívtak

A nehézfémek kioldódása miatt különféle bögréket, köztük MTV, SpongeBob, South Park és Tini Nindzsa Teknőcök feliratú zománc bögréket is visszahívtak - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) csütörtökön az MTI-vel.

Rovarszennyezettség miatt étcsokoládékat hívott vissza a Real Nature

Rovarszennyezettség miatt étcsokoládékat hívott vissza a Real Nature

Rovarszennyezettség miatt két Real Nature étcsokoládés termék visszahívását kezdeményezte a forgalmazó Real Nature Kft. - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) kedden az MTI-vel.

Tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedelemből mikrobiológiai szennyeződés miatt

Tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedelemből mikrobiológiai szennyeződés miatt

Franciaországból származó pasztőrözött tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedők - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) pénteken az MTI-nek eljuttatott közleményében.

http://ujhazak.com