Megtévesztő telemarketingért szabott ki több mint százmilliós bírságot a versenyhatóság

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) csaknem 117 millió forintos bírságot szabott ki a cseh Helvetia Direct Marketing s.r.o.-ra, amiért megtévesztően, a legalapvetőbb információkat is mellőzve értékesítette telefonon étrend-kiegészítőit a magyar fogyasztóknak - közölte a GVH az MTI-vel pénteken.A versenyhatóság lezárta a Helvetia Apotheke étrend-kiegészítők forgalmazóival szemben folytatott eljárását, amely a termékek telemarketinges értékesítését vizsgálta. A vizsgálat megállapította: a cseh forgalmazók jogsértő gyakorlatot folytattak, úgy próbálták a magyar fogyasztókat rendszeres (4 hetente automatikusan érkező) termékcsomagjaik megrendelésére rábírni, hogy a hívások során a még a döntéshez szükséges leglényegesebb információkat is elhallgatták.


A fogyasztók azzal sem lehettek tisztában, hogy ha beleegyeznek a termék "kipróbálásába", akkor valójában rendszeres csomagküldésre vonatkozó szerződést kötnek a céggel. A vállalkozás emellett homályosan, félreérthetően, vagy egész egyszerűen egyáltalán nem közölte sem a nevét és címét, sem pedig a rendszeres csomagok költségét, illetve a lemondásuk feltételeit sem. A forgalmazók által elhallgatott információk egy részének közlése kifejezett, közvetlen jogszabályi kötelezettség lett volna a szerződéskötést megelőzően, a hazai és uniós fogyasztóvédelmi célú magánjogi rendelkezések alapján - írták.
    

A jogsértés értékelésekor a GVH figyelembe vette, hogy a tisztességtelen gyakorlat intenzív és széleskőrű volt, mivel a cégek 3 és fél éven át a magyar fogyasztók százezreit keresték meg hívásaikkal. A jogsértés egy része emellett a koronavírus-járvány időszakára esett, amikor a fogyasztói kör egy része sérülékenynek minősült, mivel a vásárlásra ösztönző kérdések kifejezetten az egészségmegőrzés kérdésére irányultak. A hatóság ugyanakkor tekintettel volt arra is, hogy a forgalmazók az eljárás során önként felfüggesztették a jogsértő értékesítést.
    

A bírság mellett a versenyhatóság - az összeget enyhítő tényezőként - előírta a cég számára, hogy teljesítse az eljárás során tett és az önkéntes jogkövetést célzó vállalásait. Ezek keretében a társaság negyedévenként független külső szakértővel felülvizsgáltatja a telefonos tájékoztatószövegeit, valamint a vásárlást követő 24 órán belül email-ben vagy sms-ben is értesíti fogyasztóit a megkötött szerződések lényeges elemeiről.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NKFH: fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco

NKFH: fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco

Határérték feletti növényvédőszer-tartalom miatt fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco-Global Áruházak Zrt. - olvasható a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) honlapján csütörtökön közzétett tájékoztatójában.

Karácsonyi ajándékvadászat a neten: csak óvatosan!

Karácsonyi ajándékvadászat a neten: csak óvatosan!

Ahogy közeledik a karácsony, milliók ülnek a számítógépek és az okostelefonok elé, hogy néhány kattintással beszerezzék a tökéletes ajándékokat.

A SPAR FREE FROM kókuszos kekszet visszahívták a forgalomból idegen anyag lehetséges jelenléte miatt

A SPAR FREE FROM kókuszos kekszet visszahívták a forgalomból idegen anyag lehetséges jelenléte miatt

A SPAR Magyarország Kft. visszahívta a forgalomból az általa forgalmazott 150 grammos SPAR FREE FROM kókuszos kekszet, idegen anyag (fém darabok) lehetséges jelenléte miatt a termékben - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) hétfőn.

NKFH: 350 büfét és éttermet vizsgáltak, 25-öt bezártak, 85 eljárás indult az országos gyrosellenőrzés során

NKFH: 350 büfét és éttermet vizsgáltak, 25-öt bezártak, 85 eljárás indult az országos gyrosellenőrzés során

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok az elmúlt hetekben országos ellenőrzést végeztek a gyrost árusító büfékben és éttermekben.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Megkezdődött a karácsonyi ellenőrzéssorozat, amely az év végéig tart - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.

NGM: biztonságos és tudatos vásárlás a Black Friday ideje alatt, erre érdemes figyelnie a vásárlóknak

NGM: biztonságos és tudatos vásárlás a Black Friday ideje alatt, erre érdemes figyelnie a vásárlóknak

Az ünnepi időszak közeledtével, különösen a november végén esedékes Black Friday akciók idején jelentősen megnő az online és személyes vásárlások száma.

NKFH: fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból

NKFH: fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból

Fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az MTI-vel szerdán.

NKFH: nehézfém kioldódás miatt többféle bögrét is visszahívtak

NKFH: nehézfém kioldódás miatt többféle bögrét is visszahívtak

A nehézfémek kioldódása miatt különféle bögréket, köztük MTV, SpongeBob, South Park és Tini Nindzsa Teknőcök feliratú zománc bögréket is visszahívtak - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) csütörtökön az MTI-vel.

Rovarszennyezettség miatt étcsokoládékat hívott vissza a Real Nature

Rovarszennyezettség miatt étcsokoládékat hívott vissza a Real Nature

Rovarszennyezettség miatt két Real Nature étcsokoládés termék visszahívását kezdeményezte a forgalmazó Real Nature Kft. - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) kedden az MTI-vel.

Tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedelemből mikrobiológiai szennyeződés miatt

Tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedelemből mikrobiológiai szennyeződés miatt

Franciaországból származó pasztőrözött tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedők - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) pénteken az MTI-nek eljuttatott közleményében.

http://ujhazak.com