Most holland lóhúsbotrány

Most Hollandiának kellett visszahívnia 50 ezer tonna "marhahúst" Európa-szerte, mivel lehetséges, hogy lóhúst tartalmaznak.


Az teljesen bizonyos, hogy az Egyesült Királyságban került a polcokra a konzervekből. A holland egészségügyi hatóságok szerint 370 különböző céghez került a fertőzött húsból egész Európában.

Hollandiában pedig még ennél is többe. Azt mondták, hogy ennek a húsnak a biztonságát nem tudják garantálni, szóval veszélyes lehet az egészségre is. Mindenképpen nyomozást indítanak az ügyben, hogy hogyan is került a fertőzött hús a többi közé. Elmondták, hogy a marhahússal összekeveredett a lóhús, amelyet nem ellenőriztek le.

article-0-19361973000005DC-499_306x423

Más országok is fertőzöttek lehetnek például Spanyolország, Németország és Franciaország. A szupermarket óriás, Asda is levette a polcairól a gyanús konzerveket, mivel a tegnapi napon ezekben állatorvosi fájdalomcsillapítókat találtak. Ráadásul ezeknek a fele lóhúst tartalmazott.
A nyomozás még csak most kezdődött, rengeteg tesztet terveznek, és igyekeznek minden fertőzött húst eltávolítani a polcokról.

article-2296853-18D50DF2000005DC-928_634x437

forrás: DailyMail

Hozzászólások

Indiából származó finomított rizskorpaolajat hív vissza a forgalmazó

Indiából származó finomított rizskorpaolajat hív vissza a forgalmazó

Határértéket meghaladó glicidil-észterek jelenléte miatt a forgalmazó Discovery Bliss Trade Kft. visszahívta a forgalomból az Indiából származó 1 literes kiszerelésű finomított rizskorpaolaj terméket - tájékoztatta a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) pénteken az MTI-t.

Veszélyes potencianövelőket vont ki a forgalomból az NKFH

Veszélyes potencianövelőket vont ki a forgalomból az NKFH

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) elmúlt időszakban végzett hatósági ellenőrzései ismét jogsértő potencianövelő készítményeket azonosítottak a piacon - jelentette be hétfői közleményében a hatóság.

NKFH: idegen anyag jelenléte miatt paradicsomszószt hívtak vissza

NKFH: idegen anyag jelenléte miatt paradicsomszószt hívtak vissza

Idegen anyag, üveg jelenléte miatt Olaszországban előállított, Granoro Dedicato passata di pomodoro elnevezésű, 500 gramm üveges kiszerelésű paradicsomszószt hívott vissza a Feldhoffer Bt. - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) pénteken az MTI-vel.

NKFH: 13 csecsemőtápszer visszahívását kezdeményezte a Nestlé mikrobiológiai nem megfelelőség miatt

NKFH: 13 csecsemőtápszer visszahívását kezdeményezte a Nestlé mikrobiológiai nem megfelelőség miatt

Mikrobiológiai nem megfelelőség miatt a Nestlé Hungária Kft. tejalapú anyatej-helyettesítő tápszereket hívott vissza, miután az önellenőrzéskor végzett vizsgálat Bacillus cereus baktérium cereulide toxin jelenlétét mutatta ki.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgált a fogyasztóvédelem, 58 féle termékből 56 áramütés-veszélyes

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgált a fogyasztóvédelem, 58 féle termékből 56 áramütés-veszélyes

Kül- és beltéri díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek - közölte a hatóság kedden az MTI-vel.

Mintás üvegbögrét hívtak vissza nehézfém kioldódása miatt

Mintás üvegbögrét hívtak vissza nehézfém kioldódása miatt

Az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági gyorsriasztási rendszerén (RASFF) érkezett bejelentés alapján ólom és kadmium kioldódását mérték Kínából származó üvegbögréből.

NKFH: a Nestlé tejalapú anyatej-helyettesítő tápszereket hívott vissza

NKFH: a Nestlé tejalapú anyatej-helyettesítő tápszereket hívott vissza

Mikrobiológiai nem megfelelőség miatt a Nestlé Hungária Kft. tejalapú anyatej-helyettesítő tápszereket hívott vissza, mivel a Nestlé hollandiai Nunspeet üzemében az önellenőrzéskor végzett vizsgálat Bacillus cereus baktérium cereulide toxin jelenlétét mutatta ki.

NKFH: fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco

NKFH: fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco

Határérték feletti növényvédőszer-tartalom miatt fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco-Global Áruházak Zrt. - olvasható a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) honlapján csütörtökön közzétett tájékoztatójában.

Karácsonyi ajándékvadászat a neten: csak óvatosan!

Karácsonyi ajándékvadászat a neten: csak óvatosan!

Ahogy közeledik a karácsony, milliók ülnek a számítógépek és az okostelefonok elé, hogy néhány kattintással beszerezzék a tökéletes ajándékokat.

A SPAR FREE FROM kókuszos kekszet visszahívták a forgalomból idegen anyag lehetséges jelenléte miatt

A SPAR FREE FROM kókuszos kekszet visszahívták a forgalomból idegen anyag lehetséges jelenléte miatt

A SPAR Magyarország Kft. visszahívta a forgalomból az általa forgalmazott 150 grammos SPAR FREE FROM kókuszos kekszet, idegen anyag (fém darabok) lehetséges jelenléte miatt a termékben - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) hétfőn.

http://ujhazak.com