SZTNH: egyre több veszélyes hamisítványt értékesítenek online

Az Európai Unióba érkező, lefoglalt hamis termékek háromötöde online értékesítésből származik - derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) és az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) legfrissebb tanulmányából. A leggyakrabban hamisított, veszélyesnek is minősülő árucikkek között a leggyakoribbak a parfümök, a kozmetikumok, a ruházati cikkek, a játékok, a gépjármű-alkatrészek és a gyógyszerek - ismertette keddi közleményében a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH).Az EUIPO és az OECD márciusban kiadott, globális piacot 2017-2019 között vizsgáló jelentése szerint a hamisítványok nemcsak gazdasági károkat okoznak, munkahelyek elvesztéséhez vezetnek, hanem komoly kockázatot is jelentenek a fogyasztók számára.

Ide sorolhatók az egészségügyi kockázatok (például a hamisított gyógyszerek és élelmiszerek), a biztonsági kockázatok (például a hamisított gépjármű-alkatrészek és akkumulátorok), illetve a környezeti kockázatok (például hamisított vegyszerek és növényvédő szerek).
   

A tanulmány a vámhatósági lefoglalásokból származó és egyéb jogérvényesítési adatokat elemzi, és azt vizsgálja meg, hogyan jutnak el a veszélyes hamisítványok a fogyasztókhoz. Az unióba behozni kívánt veszélyes termékek esetében az összes lefoglalás 60 százalékát az online értékesített áruk tették ki. Ezek közül a leggyakrabban lefoglalt termékek a kozmetikumok voltak (46 százalék), ezen kívül jelentős még a ruházati cikkek (18 százalék), a játékszerek és társasjátékok (17 százalék), valamint a gépjármű-alkatrészek (8 százalék) mennyisége is.
    

Pomázi Gyula, az SZTNH elnöke, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület elnökhelyettese a tanulmányt kommentálva kiemelte, csakis uniós szintű összefogással lehet a hamisított termékek Európába áramlását megfékezni. "Sajnos Magyarország is kiveszi részét a hamis termékek beszerzéséből. Az elemzésből például kiderül, hogy hazánk az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság után a harmadik legnépszerűbb célország a Kínából érkező, lefoglalt hamis parfümök és kozmetikumok esetében" - mondta Pomázi Gyula.
    

A legtöbb veszélyes hamisítvány Kínából (az összes vámhatósági lefoglalások 55 százaléka), illetve Hongkongból (19 százalék) származott, ezek együttesen a lefoglalások csaknem háromnegyedét tették ki. Törökországból a veszélyes árucikkek 9 százaléka érkezett. Az unión belül 2017-19-ben a veszélyes hamisítványok elsődleges célországa Németország volt: az összes, Európai Unióba szánt és a vámhatóságok által lefoglalt, leginkább veszélyesnek tekinthető hamisítvány 47 százaléka ide irányult. Németországot sorrendben Belgium, Dánia, Olaszország, Spanyolország és Ausztria követi (a vizsgált időszakban az Egyesült Királyság még az EU része volt, így Magyarország az uniós tagországok között a 16. ezen a listán).
    

Ami a terjesztést illeti, a hamisítók - a koronavírus terjedése által is megnövekedett online vásárlás miatt - leginkább a postai csomagok útján történő szállítást részesítették előnyben. Ezek a kis csomagok megnehezítik a vámhatóságok átvilágítási és felderítési munkáját. Összességében a lefoglalt veszélyes áruk 60 százalékát postai szolgáltatók szállították, illetve a tengeri szállítási mód is népszerűnek tekinthető. Utóbbi kapcsán a lefoglalt hamis termékek 6 százaléka esetében Magyarország volt a célállomás.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NKFH: 13 csecsemőtápszer visszahívását kezdeményezte a Nestlé mikrobiológiai nem megfelelőség miatt

NKFH: 13 csecsemőtápszer visszahívását kezdeményezte a Nestlé mikrobiológiai nem megfelelőség miatt

Mikrobiológiai nem megfelelőség miatt a Nestlé Hungária Kft. tejalapú anyatej-helyettesítő tápszereket hívott vissza, miután az önellenőrzéskor végzett vizsgálat Bacillus cereus baktérium cereulide toxin jelenlétét mutatta ki.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgált a fogyasztóvédelem, 58 féle termékből 56 áramütés-veszélyes

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgált a fogyasztóvédelem, 58 féle termékből 56 áramütés-veszélyes

Kül- és beltéri díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek - közölte a hatóság kedden az MTI-vel.

Mintás üvegbögrét hívtak vissza nehézfém kioldódása miatt

Mintás üvegbögrét hívtak vissza nehézfém kioldódása miatt

Az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági gyorsriasztási rendszerén (RASFF) érkezett bejelentés alapján ólom és kadmium kioldódását mérték Kínából származó üvegbögréből.

NKFH: a Nestlé tejalapú anyatej-helyettesítő tápszereket hívott vissza

NKFH: a Nestlé tejalapú anyatej-helyettesítő tápszereket hívott vissza

Mikrobiológiai nem megfelelőség miatt a Nestlé Hungária Kft. tejalapú anyatej-helyettesítő tápszereket hívott vissza, mivel a Nestlé hollandiai Nunspeet üzemében az önellenőrzéskor végzett vizsgálat Bacillus cereus baktérium cereulide toxin jelenlétét mutatta ki.

NKFH: fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco

NKFH: fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco

Határérték feletti növényvédőszer-tartalom miatt fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco-Global Áruházak Zrt. - olvasható a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) honlapján csütörtökön közzétett tájékoztatójában.

Karácsonyi ajándékvadászat a neten: csak óvatosan!

Karácsonyi ajándékvadászat a neten: csak óvatosan!

Ahogy közeledik a karácsony, milliók ülnek a számítógépek és az okostelefonok elé, hogy néhány kattintással beszerezzék a tökéletes ajándékokat.

A SPAR FREE FROM kókuszos kekszet visszahívták a forgalomból idegen anyag lehetséges jelenléte miatt

A SPAR FREE FROM kókuszos kekszet visszahívták a forgalomból idegen anyag lehetséges jelenléte miatt

A SPAR Magyarország Kft. visszahívta a forgalomból az általa forgalmazott 150 grammos SPAR FREE FROM kókuszos kekszet, idegen anyag (fém darabok) lehetséges jelenléte miatt a termékben - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) hétfőn.

NKFH: 350 büfét és éttermet vizsgáltak, 25-öt bezártak, 85 eljárás indult az országos gyrosellenőrzés során

NKFH: 350 büfét és éttermet vizsgáltak, 25-öt bezártak, 85 eljárás indult az országos gyrosellenőrzés során

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok az elmúlt hetekben országos ellenőrzést végeztek a gyrost árusító büfékben és éttermekben.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Megkezdődött a karácsonyi ellenőrzéssorozat, amely az év végéig tart - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.

NGM: biztonságos és tudatos vásárlás a Black Friday ideje alatt, erre érdemes figyelnie a vásárlóknak

NGM: biztonságos és tudatos vásárlás a Black Friday ideje alatt, erre érdemes figyelnie a vásárlóknak

Az ünnepi időszak közeledtével, különösen a november végén esedékes Black Friday akciók idején jelentősen megnő az online és személyes vásárlások száma.

http://ujhazak.com