A 4iG Nyrt. megháromszorozta árbevételét 2019-ben

A 4iG Nyrt. 2019-ben 41,13 milliárd forint konszolidált árbevételt és közel 2,83 milliárd forint adózott eredményt ért el a nemzetközi beszámolási standardok (IFRS) szerint, az előző évhez képest a csoport árbevétele csaknem háromszorosára növekedett, nyeresége pedig huszonnyolcszorosára ugrott - közölte a  vállalat pénteken az MTI-vel.A rekorderedmény után a társaság osztalékfizetést is tervez, ennek mértékéről az áprilisi közgyűlés dönthet majd.

Közölték azt is, hogy a menedzsment várakozásai szerint a teljesítés és előkészítés alatt álló megbízások alapján, valamint a szolgáltatási portfólió bővítésével az idei évben tovább növekedhet a cégcsoport üzleti eredményessége. A 4iG folyamatosan vizsgálja a hazai és nemzetközi terjeszkedés, az akvizíciók lehetőségeit.

    
A szoftver és IT-szolgáltatások piacán aktív cégcsoport legfontosabb megbízásai tavaly a logisztika, az oktatás, a gyógyszeripar, az egészségügy, valamint a járműipar és légi személyszállítás, a bankszektor és pénzügyi tanácsadás területéről származtak, de a társaság jelentős eredményeket könyvelhetett el a licensz- és eszközbeszerzések, illetve infrastruktúra-üzemeltetés és az IT biztonság területén is.  Az informatikai, illetve az információ - és kommunikáció technológiai piac legnagyobb megrendelője a Magyar Állam, ennek megfelelően a társaság tavalyi bevételeinek 62 százaléka állami, 38 százaléka pedig a vállalati szegmens megbízásaiból származott.  
    

A társaság adózás, kamatfizetés és értékcsökkenési leírás előtti eredménye (EBITDA) 4,8-szorosára emelkedve, elérte a 4,065 milliárd forintot. Az egy részvényre jutó nettó eredmény 31 forintot ért el a 2018. évi 1 forint után. A vállalat piaci kapitalizációja 2019. végén 62,2 milliárd forint, míg egy ével korábban 29,7 milliárd forint volt.
    

A cégcsoport egy év alatt 60 százalékkal növelte a foglalkoztatottak létszámát, 2019. végén csaknem 600-an dolgoztak a részvénytársaságnál és leányvállalatainál, A munkatársak 90 százaléka magasan képzett mérnök, programozó és informatikus. A 4iG részvényeit tőzsde prémium kategóriájában jegyzik, pénteken délelőtt 567 forintot értek a papírok, 1,4 százalékkal kevesebbet az előző napi záróáruknál. Az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyamuk, ami egyben történelmi maximum is, 1184 forint, a legalacsonyabb 495 forint volt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com