EU klímaváltozást figyelő szolgálata

A Deutsche Lufthansa AG német légitársaság tavalyi adózott eredménye 1,67 milliárd euró lett, csaknem a duplája az egy évvel korábbi 791 millió eurónak - került föl a cég honlapjára csütörtökön.

Jelentősen nőtt a CIG Pannónia adózott eredménye

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. konszolidált adózott eredménye 2338 millió forint volt az idei első három negyedévben, ami 252 százalékkal magasabb a tavaly ugyanebben az időszakban elért, IFRS 17 szerinti eredményhez képest - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT).

A Gloster árbevétele és adózott eredménye is nőtt az első fél évben

A Gloster Infokommunikációs Nyrt. nettó árbevétele 70 százalékkal, 4,4 milliárd forintra nőtt, miközben adózott eredménye 3 százalékkal, 149 millió forintra emelkedett az első fél évben az előző év azonos időszakához képest - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.

Jelentősen nőtt a CIG Pannónia adózott eredménye az első fél évben

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. konszolidált adózott eredménye 589 millió forint volt az idei első fél évben, a tavaly ugyanebben az időszakban elért, IFRS 17 szerinti 352 millió forintos veszteség után - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.

Az MBH Bank közel 91 milliárd forintos adózott eredménnyel zárta az első negyedévet

Az MBH Bank Nyrt. korrigált adózott eredménye az első negyedévben elérte a 90,8 milliárd forintot - tette közzé a pénzintézet tőzsdei jelentésében, amelyről az MTI-t közleményben is tájékoztatta.

Növelte a nyereségét az első három negyedévben a CIG Pannónia

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. egy év alatt 795 millió forintról 828 millió forintra növelte az adózott eredményét az első 9 hónapban - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett beszámolóban.

Az Audi Hungaria árbevétele nőtt, adózott eredménye csökkent tavaly

Az Audi Hungaria Zrt. árbevétele 2,6 százalékkal nőtt tavaly, adózott eredménye azonban több mint 30 százalékkal csökkent, miközben a cég 3 százalékkal kevesebb motort gyártott, de több mint 10 százalékkal több autót készített, mint egy évvel korábban.

A Poli-Farbe idei eredményei meghaladják majd a 2019-est, de elmaradnak a tavalyitól

A Poli-Farbe Vegyipari Kft. első féléves árbevétele idén meghaladja a 2019-es adatokat, viszont elmarad a 2020-as számoktól - mondta Szabó Antal, a vállalat ügyvezetője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

A Duna House adózott eredménye és árbevétele is jelentősen nőtt a második negyedévben

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben.

Dinamikusan nőtt az Erste Bank adózott eredménye

Jelentősen, 27 millió forintról 31,8 milliárd forintra ugrott az Erste Bank adózás utáni nyeresége az első hat hónapban az előző év azonos időszakához képest.

A Pick Szeged Zrt. növelte árbevételét és nyereségét tavaly

A Pick Szeged Zrt. tavaly 5,3 milliárd forint adózott eredményt ért el az előző évi 4,2 milliárd forint után - közölte a társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett 2020. évi jelentésében.

Közel négyszeresére nőtt az Erste Bank adózott eredménye az első negyedévben

Jelentősen, 280 százalékkal, 3,9 milliárd forintról 15,1 milliárd forintra ugrott az Erste Bank adózás utáni nyeresége az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest.