A DH Group adózott eredménye és árbevétele is nőtt a harmadik negyedévben

A DH Group 1,076 milliárd forint adózott eredményt és 11,9 milliárd forint nettó árbevételt ért el idén a harmadik negyedévben, az előbbi 68 százalékkal, utóbbi 21 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értéket - közölte a társaság (korábbi nevén Duna House Group) a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közzétett negyedéves beszámolójában.Hozzátették, hogy az év első kilenc hónapjában az ingatlan- és pénzügyi közvetítő cég árbevétele 19 százalékkal, 33,77 milliárd forintra, míg adózott eredménye 72 százalékkal, 2,92 milliárd forintra nőtt éves összevetésben.

Magyarországon idén a harmadik negyedévben 1,82 milliárd forint, míg 2025 január és szeptember között 5,23 milliárd forint árbevételt termelt a társaság. A cégcsoport lengyel leányvállalatainak az árbevétele idén a harmadik negyedévben meghaladta a 3,53 milliárd forintot, az év első kilenc hónapjában pedig a 9,43 milliárd forintot. Olaszországban a cégcsoport árbevétele idén a harmadik negyedévben 6,48 milliárd forintot, az év első háromnegyed évében pedig 18,94 milliárd forintot tett ki.

Az egyes üzletágakat tekintve a pénzügyi közvetítés szegmens árbevétele a harmadik negyedévben 32 százalékkal, 10,54 milliárd forintra nőtt az előző év azonos időszakához képest. A DH Group által közvetített hitelvolumen Olaszországban idén a harmadik negyedévben 165,6 milliárd forintot tett ki, ami 25,8 százalékos emelkedés 2024. harmadik negyedévéhez képest. Lengyelországban a csoport közvetítette hitelállománya idén július és szeptember között 131,6 milliárd forintra nőtt, ami 42,9 százalékos éves bővülés. Magyarországon idén a harmadik negyedévben a közvetített hitelek volumene 33,3 milliárd forint volt, ami az előző év azonos időszakához képest 3,9 százalékos növekedés.

Jelezték ugyanakkor, hogy Magyarországon az előző negyedévhez képest a közvetített hitelállomány 12,9 százalékkal csökkent, mivel az Otthon Start Programra várók elhalasztották hitelfelvételüket. Szeptemberben az Otthon Start igénylései nagyon felpörögtek, 2025. június-augusztus közötti 10,0 milliárd forintos átlaghoz képest, szeptemberben 31,7 milliárd forint jelzáloghitel-igénylést közvetített a csoport a bankokhoz.

Az ingatlanszolgáltatások szegmens a csoport három korábbi üzletágából áll: franchise ingatlanközvetítés, saját iroda és kiegészítő szolgáltatások. Az ingatlanszolgáltatások árbevétele idén a harmadik negyedévben 1,13 milliárd forintot tett ki, ami éves összevetésben 21 százalékos növekedés.

A szegmensen belül a magyar piacon a jutalékbevételek 2025 harmadik negyedévében 3,9 milliárd forintot tettek ki, ami éves szinten 38,7 százalékos emelkedés. A piacot augusztusban és szeptemberben is fűtötte és negyedéves csúcsra röpítette az Otthon Start Program szeptember 1-i indulása.

Lengyelországban a hálózati jutalékbevételek idén a harmadik negyedévben 1,2 milliárd forintot értek el, ami 22,6 százalékos növekedés 2024 hasonló időszakához képest.

A DH Group részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriájában kereskednek. A papír hétfőn a kereskedés nyitását követően 4,73 százalékkal, 1440 forintra emelkedett, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 1660 forint, a legalacsonyabb 820 forint volt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com