A Gránit Bank adózott eredménye 10,6 milliárd forintra emelkedett az első félévben

A Gránit Bank egyedi szinten 10,6 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta az első félévet, míg egy évvel korábbi adózott eredménye 8,4 milliárd forint volt. Az üzleti aktivitás jelentős bővülésének, a költséghatékonyságnak, a hitelportfólió minőségének és a kapott osztalékbevételnek tulajdonítja eredményét a pénzintézet a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn késő este közzétett gyorsjelentésében.Hozzátették, hogy a Gránit Bank mérlegfőösszege június végén 1599 milliárd forint volt, amely az előző év június végét 10,8 százalékkal haladja meg, és 0,1 százalékkal több az előző évvégi értéknél.

A nem teljesítő hitelek aránya 0,11 százalék volt idén június végén.

A Gránit Bank bruttó hitelállománya az elhatárolt kamatok nélkül 892 milliárd forint volt, a múlt év első félévéhez viszonyítva 55,8 százalékkal nőtt. Az ügyfelek betétállománya az idei első félév végén 1186 milliárd forintot tett ki, ami 12 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

A nettó kamateredmény 15,7 milliárd forint volt 2025. június végén, amiből a kamatbevétel 50,2 milliárd forintot és a kamatráfordítás 34,5 milliárd forintot tett ki. A nettó jutalékeredmény 0,93 milliárd forintot ért el, amely tartalmazta a 0,64 milliárd forintnyi tranzakciós illeték ráfordítást is.

A vállalati és intézményi hitelek bruttó állománya 831 milliárd forint volt, ami 57,9 százalékos éves növekedésnek felel meg szemben a bankszektor 1,3 százalékos értékével. A bank vállalati betétállománya pedig 2025 félévkor 991 milliárd forint volt, 9,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit és, növekedése több mint kétszerese a bankszektor 4,3 százalékos átlagának.

A Gránit Bank idén az első félév végén csaknem 240 ezer lakossági ügyfélszámlával rendelkezett, ami 31,6 százalékos bővülés az egy évvel korábbi értékhez képest. A lakossági ügyfelek hitelállománya pedig egy év alatt 61 milliárd forintra emelkedett, ami 31,1 százalékos növekedés, szemben a bankszektor 12 százalékos értékével.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com