A B+N Referencia Zrt. megvásárolta az ISS szlovéniai leányvállalatát

A létesítményüzemeltetéssel foglalkozó B+N Referencia Zrt. megvásárolta az ISS Csoport szlovéniai leányvállalatát - közölte a magyar tulajdonban lévő B+N Referencia Zrt. pénteken a BÉT honlapján.A társaság 2021 tavaszán már felvásárolta az ISS Csoport csehországi, szlovákiai, román és magyar érdekeltségeit, ennek folytatása volt a mostani akvizíció - ismertették.

A B+N Referencia Zrt. tevékenysége ezzel szinte teljesen lefedi a közép-európai régiót, ahol meghatározó létesítményüzemeltetővé vált - tették hozzá.
    

Kis Szölgyémi Ferenc, a társaság vezérigazgatója közölte: a B+N Referencia Zrt. alkalmazottainak száma ezzel a tranzakcióval 10 ezer fölé emelkedik. Az 1901-ben, Koppenhágában alapított ISS Csoport a világ egyik legnagyobb, nemzetközi létesítményüzemeltető szolgáltatója. Csaknem 400 ezer munkatársával ügyfelek ezreit szolgálja ki világszinten. Fő profilja a takarítás, műszaki üzemeltetés, catering és biztonsági szolgáltatások. A csoport 2018-ban jelentette be, hogy stratégiai céljai elérése érdekében 13 országban el kívánja adni üzletrészeit, hogy a fő piacaira koncentrálhasson. A közép-kelet-európai ISS vállalatok eladása ennek a folyamatnak a része - olvasható a B+N Referencia Zrt. közleményében.
    

A közlemény szerint a B+N Referencia Zrt. árbevétele az elmúlt években folyamatosan nőtt, 2020-ban 67 milliárd forintos forgalom mellett 5,7 milliárd forint adózott eredményt ért el, míg 2019-ben 41,39 milliárd forint nettó árbevétel mellett, 4,15 milliárd forint nyereséggel zárt. A társaság kötvényeivel a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) XBond piacán kereskednek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com