A budapesti iparkamara kuponokkal, akciókkal élénkítené a fogyasztást és a turizmust

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) kuponokkal, fogyasztásösztönzéssel, a turizmus élénkítésével erősítené a kormány és a főváros budapesti kisvállalkozásokat segítő lépéseit - közölte a fővárosi köztestület pénteken az MTI-vel.A közlemény szerint a BKIK a már bejelentett gazdaság-újraindító lépések hatékonyságának növelésére nagyon rövid lejáratú lakossági kuponok bevezetését javasolja a járvány miatti vendéglátóipari zárások utolsó szakaszára. A kuponokat ételrendelés házhoz szállításakor az ár 50 százalékos mértékéig lehetne beváltani. Ezzel azt szeretnék elérni, hogy a házhoz rendelések forgalma rövid idő alatt akár megduplázódjon, és így a vendéglátóipari vállalkozások már a nyitás előtt el tudják kezdeni felpörgetni termelési kapacitásaikat.

    
A kamara úgy látja, szükség lesz a szolgáltatóipar újranyitása után több körös lakossági vásárlási kuponosztó akciókra is, hogy a válság előtti teljes fogyasztási szerkezet mihamarabb visszaálljon. Ilyen akciók nélkül jelentős társadalmi rétegek fogyasztása eshet ki tartósan a szolgáltatóipar számára - írják a közleményben.
    

A köztestület szerint a budapesti turizmus felfuttatása érdekében érdemes lenne a vidéki lakosság körében kedvezmény kuponokkal, kedvezményes utazási csomagokkal előmozdítani a főváros látogatását. A határon túli magyarok, majd pedig a külföldön élő magyarok körében is lehetne hasonló módon ösztönözni a Budapestre látogatást. A budapesti turizmust élénkítő lehetőségként javasolják a V4 országok közötti idegenforgalomban V4 Turisztikai Alap felállítását és működtetését - tájékoztatott a BKIK.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com