A cégek közel fele figyelembe veszi az ESG-szempontokat

A középvállalatok közel fele már figyelembe veszi az ESG (Environmental - környezeti; Social - társadalmi; Governance - irányítási) szempontokat a beszállítók kiválasztásánál, és több mint egyharmaduk már most is igényel erre vonatkozó adatszolgáltatást - közölte a Makronóm Intézet kutatása alapján kedden az MTI-vel.Az ESG olyan szempontrendszer, amelynek célja, hogy az egyes vállalkozások tevékenysége, vagy azoknak egy bizonyos szegmense fenntarthatósági szempontok alapján is vizsgálható legyen. Az ESG alkalmazásával az adott céggel üzleti kapcsolatba kerülő külső szereplők (vevők, befektetők, finanszírozók) teljesebb képet kapnak a szervezetről és tevékenységéről.
    

A kutatás szerint a vevők legtöbbször a környezeti témában kérnek adatokat, ebből is kiemelkednek a hulladékgazdálkodás és az energiafogyasztás információi; a társadalmi és irányítási területre csak kis hányaduk kérdez rá. A kutatásában résztvevő vállalkozások közel háromnegyede hallott már az ESG-ről, és rendelkezik is valamilyen tudással róla. Ugyanakkor részletes tudása csak minden harmadik vállalkozásnak van, és csupán minden negyedik vállalkozás építi be üzleti stratégiájába az ESG-szempontokat.  
    

A megkérdezett vállalkozások szerint az ESG-szempontok gyakorlatba ültetésének a hiánya ma még jellemzően nem okoz közvetlen üzleti hátrányt. A vállalkozások többsége rendelkezik valamilyen szakértői segítséggel a területen, a kihívást elsősorban a szabályozási bizonytalanságok, a pénzügyi források hiánya, valamint a korlátozott ismeretek jelentik.
    

Az intézetnél úgy látják, hogy a megkérdezett vállalkozások ESG-aktivitását növelné, ha lenne egy egységes minősítési szabvány és a minősítés megszerzéséhez pénzügyi támogatás. A kutatás adatfelvétele júliusban történt, 200-250 magyarországi vállalkozást kerestek meg, összesen 100 vezetői szintű interjút készítettek. A felmérésben részt vevő vállalkozások többségében a feldolgozóiparban működnek, a medián árbevétel 3,6 milliárd forint, az átlagos foglalkoztatotti létszám pedig 102 fő - írták a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com