A Dunaferr stabilan termel és munkahelyet kínál a háború elől menekülőknek

A Dunaferr termelése jelenleg is biztosított, az alapanyag-ellátásban eddig komolyabb fennakadások nem voltak, miközben munkahelyet kínál a háború elől menekülőknek - tájékoztatta a cégcsoport pénteken az MTI-t.Közleményük szerint némi termeléscsökkenés volt az elmúlt napokban, de a vállalat folyamatosan dolgozik azon, hogy alkalmazkodjon a kialakult körülményekhez. Folyamatosan figyelemmel kísérik a globális eseményeket, felkészültek arra is, hogy átalakítsák logisztikai és beszerzési útvonalaikat, és szükség esetén más forrásokból oldják meg a termeléshez szükséges anyagok beszerzését - tették hozzá.
    

Közölték, hogy az acélpiacon az árak jelenleg magasak, illetve emelkedik a kereslet az acél termékek iránt.

Mindez kedvező a Dunaferr számára, azonban az energiaárak továbbra is rendkívül magasak - például az egy évvel ezelőtti árszint mintegy ötszöröséért tudja beszerezni a vállalat a földgázt. Jelezték: létrehoztak egy rendkívüli segélyalapot és elindították a Dunaferr segélyalap programot, hogy segítséget nyújthassanak elsősorban magyarul beszélő, az ukrajnai válsághelyzetből Magyarországra menekülő emberek számára. Ennek a kezdeményezésnek részeként a vállalat közel 100 főnek tud azonnal munkát biztosítani üzemeiben, különböző munkakörökben.
    

Az így munkát vállalni szándékozó emberek számára bért, lakhatási támogatást, egyszeri rendkívüli munkakezdési segélyt és más juttatásokat is biztosítanak. Az ISD Dunaferr társaságcsoport Magyarország legnagyobb kohászati vállalata, korábban évekig harcolt a tulajdonlásáért az orosz és az ukrán tulajdonos. A cég többségi tulajdonosa a Cipruson bejegyzett Steelhold Limited, amely a privatizáció óta tulajdonolja a Dunaferrt. A többségi tulajdonos cégben 25 százalék mínusz 1 szavazattal az ukrán Szergej Taruta, ugyanekkora részben az orosz Oleg Mkrtcsan, valamint 50 százalék+2 szavazatos többséggel az orosz állami Vnyesekonombank részesedik.
    

A Dunaferr hazánk meghatározó jelentőségű acélgyártó komplexuma, az ország egyik legnagyobb termelő vállalategyüttese. Éves acéltermelő kapacitása mintegy 1,7 millió tonna. Integrált technológiájának köszönhetően a társaságcsoport az iparági termékek széles körét kínálja: melegen hengerelt, pácolt, hidegen hengerelt, tűzi horganyzott acéltekercseket és táblalemezeket, valamint hidegen hajlított idomacélokat. A társaságcsoport a beszállítókkal együtt több mint 12 ezer ember megélhetését biztosítja vagy járul ahhoz hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com