Elrendelte a Dunaferr felszámolását a Fővárosi Törvényszék

A Fővárosi Törvényszék haladéktalanul, már a vonatkozó rendelet hatálybalépésének napján intézkedett a Székesfehérvári Törvényszék által szerdán az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. mint adós ellen kezdeményezett felszámolási eljárásban - közölte a budapesti bíróság csütörtökön az MTI-vel.

Dunaújvárosi polgármester: a kormánytól azt várjuk, hogy ne akadályozza a tulajdonosváltást a Dunaferrnél

Dunaújváros jobbikos polgármestere továbbra is azt várja a kormánytól, hogy ne akadályozza a tulajdonosváltást az ISD Dunaferr Zrt-nél " úgy, mint az elmúlt években".

A Dunaferr stabilan termel és munkahelyet kínál a háború elől menekülőknek

A Dunaferr termelése jelenleg is biztosított, az alapanyag-ellátásban eddig komolyabb fennakadások nem voltak, miközben munkahelyet kínál a háború elől menekülőknek - tájékoztatta a cégcsoport pénteken az MTI-t.

A szakszervezetek béremelésről és a létszámleépítés visszavonásáról állapodtak meg a Dunaferrel

A kollektív szerződés megkötésére jogosult szakszervezetek megállapodtak a bér- és szociális juttatások idei emeléséről az ISD Dunaferr Zrt. menedzsmentjével, amely visszavonta a 2019 októberében bejelentett csoportos létszámcsökkentési szándékát.

Átlagosan 13 százalékkal emelkednek a bérek a Dunaferrnél

A tavalyi év után 2019-ben is kétszámjegyű, átlagosan 13 százalékos béremelés lesz a Dunaferr vas- és acélkohászati vállalatcsoportnál - közölte a cég csütörtökön az MTI-vel.

Kövér László: gazdasági együttműködéssel megteremthető Közép-Európa felemelkedése

Gazdasági rivalizálás helyett gazdasági együttműködéssel közösen megteremthető Közép-Európa "szerencsecsillaga" felemelkedésének politikai feltétele is - mondta Kövér László.
KSH: 0,7 százalékkal nőttek az ipari termelői árak augusztusban

KSH: 0,7 százalékkal nőttek az ipari termelői árak augusztusban

Az idén augusztusban az ipari termelői árak átlagosan 0,7 százalékkal nőttek az előző hónaphoz képest, a növekedés mértékét főként az energiaszektor árainak kismértékű csökkenése, valamint a feldolgoz...