A szakszervezetek béremelésről és a létszámleépítés visszavonásáról állapodtak meg a Dunaferrel

A kollektív szerződés megkötésére jogosult szakszervezetek megállapodtak a bér- és szociális juttatások idei emeléséről az ISD Dunaferr Zrt. menedzsmentjével, amely visszavonta a 2019 októberében bejelentett csoportos létszámcsökkentési szándékát - közölte a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke csütörtökön az MTI-vel.Molnár László elmondta, hogy a Vasas és a Dunaferr Ifjúsági Szervezet a munkáltatóval péntekig rögzíti a megállapodást, amely minden esetben a kollektív szerződés részét képezi.

    
Az MTI a cégvezetést is szerette volna a megállapodás részleteiről megkérdezni, de ez eddig nem járt sikerrel.

A szakszervezeti vezető úgy vélte, hogy korrekt, mindkét fél szempontjából előnyös megállapodás született. A megegyezés eredményeként a szakszervezeteknek a Budapestre, az orosz nagykövetség elé tervezett demonstrációja is elmarad - tette hozzá.
    

Mint elmondta, az alapbérfejlesztés két részletben történik: május 1-jétől alanyi jogon 3,4 százalékos, majd július 1-jétől újabb 6,8 százalékos béremelés lesz, utóbbiból 3,4 százalék szintén alanyi jogon jár majd, valamint a béren kívüli juttatások az éves átlagos bérfejlesztés mértékével fognak nőni. Hozzátette: a Dunaferr nehéz helyzetét figyelembe véve a cég alapanyag-vásárlását azzal segítették, hogy nem január elsejétől visszamenőleg lesz béremelés, illetve a szabadságos bér, amelyet június 10-ig kellene megkapniuk a munkavállalóknak - ez egy hónapot csúszni fog.
    

Molnár László szerint a megállapodás legnagyobb eredménye a csoportos létszámcsökkentési szándék visszavonása, amely esetében a munkáltató vállalta azt is, hogy december 31-ig nem jelent be újabbat. Az ISD Dunaferr Zrt. tavaly október 30-án jelentett be háromszázötven dolgozót érintő létszámcsökkentést az európai acélipar rendkívül nehéz gazdasági helyzetére, a világgazdaság lassulására, a csökkenő keresletre és késztermék árakra, valamint a hatóságok és az uniós szabályozók által előírt kötelező környezetvédelmi beruházások terheire hivatkozva.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com