A GVH megbírságolta a Brightwhite fogfehérítő forgalmazóit

A Gazdasági Versenyhivatal 22 millió forint bírságot szabott ki a Brightwhite fogfehérítő forgalmazóira, két magyar és két szlovák vállalkozásra, amiért hatósági tiltás ellenére reklámozták a közegészségügyi kockázatokat hordozó termékcsaládot - közölte a GVH az MTI-vel kedden.A közlemény szerint a hiányos termékdokumentáció miatt nem zárható ki, hogy a fogfehérítő az európai ágazati normák által tiltott anyagot tartalmaz. A versenyhatóság most lezárult vizsgálata megállapította: a cégek amellett, hogy szakhatósági forgalmazási tilalom ellenére reklámozták a terméket, nem tudták megfelelően igazolni az egészségre gyakorolt hatásaira, természetes hatóanyag-tartalmára, fehérítő képességére, peroxid- és biszfenol mentességre vonatkozó állításaikat.
    

Az érintett cégek megtévesztően hirdettek piacelsőséget és egyoldalúan szűrték weboldalukon a negatív fogyasztói véleményeket. A fogfehérítőt emellett jogsértő módon reklámozták burkoltan fizetett posztokban számos magyar influencer közreműködésével - tették hozzá. A GVH a döntés meghozatalakor figyelembe vette azt, hogy a cégek több szakmai és ágazati tájékoztatási követelményt is megsértettek, jogsértő magatartásukat pedig a hatósági tiltásokat követően is folytatták.
    

A hivatal 2020 végén indított vizsgálatot a Brightwhite otthoni fogfehérítő rendszer forgalmazóival szemben, miután széles fogyasztói körben népszerűsítették a terméket annak ellenére, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ kitiltotta a forgalomból.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com