A közbeszerzések versenytisztaságáról szóló megállapodást kötött a GVH és az MJVSZ

Az önkormányzatok közbeszerzései során a verseny tisztaságának fenntartásáról szóló megállapodást kötött egymással a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) kedden Budapesten.A dokumentumot Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke és Szita Károly, az MJVSZ elnöke, Kaposvár polgármestere (Fidesz-KDNP) látta el kézjegyével. Rigó Csaba Balázs hangsúlyozta, hogy a kartellek felismerése és megelőzése rendkívül fontos feladat, amelyben a GVH megelőző gyakorlati támogatást tud adni az MJVSZ-nek.
    

Hozzátette: az évente Magyarországon lebonyolított nyolc-tízezer érvényes közbeszerzésből tavaly 37,5 százalékot, 2019-ben 46,4 százalékot bonyolítottak le az önkormányzatok. A GVH elnöke szerint ezért "egyáltalán nem mindegy", hogy a tenderek előkészítése, értékelése során észreveszik-e az ajánlatkérők a kartellre utaló mintázatokat.
    

Rigó Csaba Balázs kiemelte, hogy az együttműködési megállapodás hozzájárul a közpénzek gazdaságos és hatékony felhasználásához, ami "minden magyar ember, minden magyar adófizető" érdeke. A többi között a GVH a jogszabály-értelmezésben tud segítséget nyújtani az önkormányzatoknak, továbbá konferenciákat, műhelybeszélgetéseket, szakmai egyeztetéseket is tartanak - sorolta, megemlítve, hogy kiadványokkal is segítik munkájukat.
    

A GVH elnöke egyebek mellett példaként említette, hogy a versenyhivatal a tisztességtelen piaci magatartásról szóló törvény alapján önkormányzati rendeletek versenyre gyakorolt hatását véleményezheti. Rigó Csaba Balázs kitért arra is, hogy a GVH életében 2021 "egyértelműen a kartellfelderítések éve". A hivatal versenytanácsa nyolc versenykorlátozási ügyben hozott döntést, amelyek közül hat kartellügy, azon belül négy közbeszerzési kartellügy volt. A decemberig általuk kiszabott 17,3 milliárd forintos bírság 94 százaléka ilyen ügyekben született.
    

Szita Károly az eseményen köszönetet mondott azért, hogy a GVH "jó szívvel ajánlotta azt a tudást, amivel nem biztos, hogy rendelkezünk, mi polgármesterek". Mint rámutatott, a megállapodás azt szolgálja, hogy az önkormányzatok jogszerűek, szabályosak, és hatékonyak legyenek. Emlékeztetett arra, hogy az MJVSZ korábban ugyanebből az okból kötött megállapodást a Közbeszerzési Hatósággal és az Állami Számvevőszékkel is.
   

Szita Károly beszámolt róla, hogy az MJVSZ-ben lévő 23 nagyvárosban kétmillió ember, az agglomerációkkal együtt csaknem hárommillió ember él, és ezek a települések adják a GDP egyharmadát. Az önkormányzati szférán belül a legtöbb közbeszerzést a megyei jogú városok írják ki, "így nem mindegy, hogy ezek hogyan zárulnak" - mondta.
    

Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint a megállapodás alapján a két szervezet a jövőben egyebek mellett szakértői, illetve vezetői konzultációkat tart a joggyakorlat alakulásáról, tájékoztatják egymást az általános piaci tapasztalatokról, illetve képzéseket, konferenciákat és szakmai rendezvényeket tarthatnak az önkormányzatok versenyjogi tudatosságának növelése érdekében. A nemzeti versenyhatóság vállalta, hogy kiemelt figyelmet fordít a megyei jogú városok versenyjogi ismereteinek bővítésére - írták.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com