A logisztikai szolgáltatók további türelmi időt kérnek az ekáerrel kapcsolatban

A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) és a Magyar Szállítmányozói és Logisztikai Szolgáltatók Szövetsége (MSZSZ) szerint az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) még nem alkalmas az éles üzemre, ezért a szakma javaslatot nyújtott be a Nemzetgazdasági Minisztériumnak (NGM) a rendszer módosítására.

ngmAz MLSZKSZ szerdai, MTI-hez eljuttatott közleményében kifejti: az MSZSZ-szel összegezték az ekáer 2015. január 1-jei bevezetését követő időszak gyakorlati tapasztalatait.

A logisztikai szakma véleménye szerint az ekáer jelenlegi állapotában még azért nem alkalmas az éles üzemre, mert nem egyértelműek a jogszabályi megfogalmazások, sok a tisztázatlan szakmai kérdés és a működési bizonytalanság.

A két szervezet egy komplex rendszer létrehozását javasolja: az ekáer szakmai alapját az elektronikus számlázásnak, az elektronikus fuvarlevélnek és az elektronikus szállítólevélnek kellene képeznie. Megvalósulásával az e-útdíj ellenőrzéssel, a teherjárművek menetközbeni mérlegelésével együtt, a teljes számlázási, nyomonkövetési rendszer zárttá válna, így megfelelő ellenőrzési rendszerrel megtámogatva megszűnnének a kiskapuk és jelentősen lehetne fehéríteni a gazdaság ezen részét, továbbá az érintett logisztikai, termelő, kereskedő cégeket sem terhelné a többletadminisztráció - vélekednek.

Szerintük a komplex rendszer biztosítaná a több 100 milliárd forintos adóbevételt, kevesebb adminisztrációval. Hasonló rendszerek Nyugat-Európában már működnek, a szövetségek szerint célszerű lenne azokat tanulmányozni.

"Megfelelő tesztidőszak nélkül nem látható, hogy az ekáer hogyan fogja teljesíteni a kitűzött kormányzati célokat. Ezért a logisztikai szakma indokoltnak tartja a türelmi időszak meghosszabbítását további két hónappal, és arra kérik a kormányzatot, hogy a tesztidőszak tapasztalataira építve a szakmával együttműködésben egy olyan komplex rendszert hozzon létre, amely nem okoz jelentős többletadminisztrációt, több adóbevételt generál és növeli az ország versenyképességét" - hangsúlyozzák a közleményben.

A logisztikai szakma továbbra is jó iránynak tartja, hogy a kormányzat elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszert működtessen az áfa- és adócsalások csökkentésére, amelynek célja az áruk útjának valós nyomon követése, a gazdaság fehérítése - idézi a közlemény Fülöp Zsoltot, az MLSZKSZ elnökét.

Fülöp Zsolt hozzátette, hogy ha a kormány a jelenlegi formájában működteti tovább az ekáert, úgy a rendszer jelentős gazdasági és társadalmi feszültségeket generál: a nemzetközi forgalom elkerülheti az országot, cégek zárhatnak be, munkahelyek szűnhetnek meg és leállhatnak a fejlesztések.

"Ez Magyarország nemzetközi megítélésének nagymértékű romlásához vezethet befektetési szempontból" - emelte ki.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com