A magyar cégek 45 százaléka idén még nem számít recesszióra egy felmérés szerint

Az európai átlagnál optimistábbak a magyar vállalatok, ugyanis míg az európai cégek 56 százaléka számít egy éven belül recesszióra, a magyar vállalatoknak csak 50 százaléka véli úgy, hogy 2020-ban csökkenhet az ország GDP-je, 45 százalékuk pedig nem idén hanem csak később számít visszaesésre - derül ki az Intrum követeléskezelő nemzetközi felméréséből, amit szerdán juttattak el az MTI-nek.A közlemény szerint a 2020. január 31. és április 5.

között készített reprezentatív felmérésben 29 európai ország 11 856 vállalat - köztük 445 magyar cég - vezetőjét kérdezték meg, hogyan látják cégük helyzetét és milyen megoldásokat terveznek pénzügyi problémáik megoldására.

    
Az Intrum vállalati fizetési jelentése arra mutatott rá, hogy európai összehasonlításban leginkább Olaszországban borúlátók a vállalkozók, itt 83 százalék számít visszaesésre az idén, őket követi Belgium és Szlovákia. Ezzel szemben Horvátországban, Bulgáriában és Írországban csak a cégvezetők 27, 33, illetve 35 százaléka vár egy éven belül recessziót.
    

A közlemény idézte Deszpot Károlyt, az Intrum magyarországi sales és üzletfejlesztési igazgatóját, aki elmondta, a jelentés szerint európai szinten a vállalatokat közel azonos mértékben érintette a gazdasági visszaesés. Magyarországon ezzel szemben valamivel enyhébbek lehettek a kis és közepes vállalkozások kárai, a veszteség inkább a nagyvállalatoknál, például a nagy járműipari cégeknél csapódott le. Ezzel magyarázható, hogy Magyarországon a cégvezetők jelentős része inkább optimista - tette hozzá.
    

Ugyanakkor megjegyezték, hogy a magyar cégek nagy részét is érintette valamilyen szinten a visszaesés, ezt támasztja alá, hogy az Intrumnak adott válaszaik alapján a magyar cégvezetők nagy része tervez valamilyen költségcsökkentő és bevételnövelő lépést 2020-as mérlegének kiegyenlítése érdekében. Példaként említették, hogy a megkérdezett magyar vállalatok 30 százaléka létszámstopot tervez, 21 százalékuk arra készül, hogy részesedést vagy céges vagyont ad el befektetőknek, 27 százalékuk pedig rövidebb fizetési határidőket adna az ügyfeleinek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com