A Masterplast nyereséggel zárta az első negyedévben

A Masterplast Nyrt. adózott eredménye az első negyedévben 53 ezer euró volt, szemben az egy évvel korábbi 5,8 millió eurós veszteséggel - közölte az MTI-vel a közép európai régió legnagyobb magyar tulajdonú építőanyag-gyártó vállalata, amely szerint a tavaly végrehajtott hatékonyságjavító intézkedések biztosították a beszűkült piaci viszonyok között is a stabil és eredményes működést.A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) közzétett vezetőségi beszámolójában a társaság rámutatott, hogy az első negyedévben továbbra is visszafogott kereslet jellemezte az építőipart.

Ráadásul az ágazatban Európa szerte általánosan érezhető a kivárás, mindez pedig nagy szerepet játszott abban, hogy a Masterplast árbevétele idén az év első három hónapjában 32,66 millió eurót tett ki, ami éves összevetésben 13 százalékos csökkenés.
    

A közleményben jelezték ugyanakkor, hogy a Masterplast továbbra is optimista a közép- és hosszú távú kilátásait tekintve. Az építőiparban a kamatkörnyezet normalizálódásával párhuzamosan a konjunktúra lassú javulása várható, míg az épületek energiafogyasztásának drasztikus csökkentését előirányzó európai uniós döntések és ambiciózus vállalások hosszútávon biztosítják a hőszigetelő anyagok iránti kereslet növekedését. Jó hír a társaság számára, hogy a magyar piacon várhatóan júniusban elstartol az új otthon felújítási program, amely az őszi időszakban már hozzájárulhat a társaság értékesítési eredményeinek javulásához.
    

Arra is kitértek, hogy a Masterplast folytatja intenzív beruházási stratégiáját, amely magában foglalja a társbefektetőkkel közösen elindított kőzet- és üveggyapot gyártási projekteket is. A közlemény idézte Tibor Dávidot, a Masterplast elnökét, aki azt emelte ki, hogy a hagyományosan leggyengébb első negyedévben is pozitív eredményt értek el, amit a továbbra is nagyon visszafogott kereslet és a lecsökkent árak fényében kifejezetten jó teljesítményként és még jobb előjelként értékel.
    

Az 1997-ben alapított Masterplast a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriás kibocsátója, részvényei kedden délelőtt 2,44 százalékkal, 2940 forintra erősödtek a hétfői záráshoz képest. Az árfolyamuk egy éven belül 2300 és 3290 forint között mozgott.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com