A Mol és az NFM szénhidrogén- és geotermikus energia koncessziós szerződést írt alá

A Mol új szénhidrogén-kutatási, míg leányvállalata, a CEGE Zrt. új geotermikus energia kutatási területekre írt alá koncessziós szerződéseket Magyarországon a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal (NFM); a következő években 8,7 milliárd forintot fordítanak az elnyert kutatási területek fejlesztésére - közölte a társaság.

molA Mol a közlemény szerint 349 négyzetkilométer kutatási területet nyert el szénhidrogén-kutatására, -feltárására és -kitermelésére a nagy Szegedi-medence nyugati részén.

A kőolaj-kihozatalt célzó kutatási munkaprogram 2014-2018 között valósul meg, amely magában foglalja a meglévő adatok újrafeldolgozását, valamint 126 négyzetkilométer új 3D szeizmikus mérést és 4 kutató fúrást, mely opcionálisan további 2 fúrással bővíthető. A becsült kitermelhető vagyon nagysága (kockázattal nem súlyozva) 25 millió hordó olajegyenérték. A tervezett beruházás költségvetése eléri az 5,6 milliárd forintot.

A CEGE Zrt. (tulajdonosai 65-35 százalékos arányban a Mol és az ausztrál Green Rock Energy International Ltd.) által Jászberény területén elnyert geotermikus energia kutatására, kinyerésére és hasznosítására jogosító koncessziós terület 390 négyzetkilométer. A kétéves kutatási fázis célja a geotermikus potenciál feltárása, egy közel 3000 méteres geotermikus termelő kút fúrása és egy geotermikus kútpárból álló rendszer kialakítása. A kutatási projekt tervezett költségvetése meghaladja a 3,1 milliárd forintot.

A szénhidrogén-koncesszió 20 évre, a geotermikus koncesszió 35 évre szól.
A közlemény idézi Szakál Tamást, a Mol Magyarország kutatás és termelési ügyvezető igazgatóját, aki azt mondta, minden esélyük megvan arra, hogy az új területeken eredményes legyen a kutatás, és ezzel hozzájáruljanak középtávú stratégiai céljaik megvalósításához, miszerint 5 százalék alá mérséklik a hazai kitermelés csökkenésének ütemét.

A Mol Magyarország szénhidrogén-kutatási területe jelenleg 2912 négyzetkilométer, amely a most aláírt koncesszióval 3261 négyzetkilométerre nő. A Mol átlagos napi hazai szénhidrogén kitermelése 2013-ban 43,2 ezer hordó egyenérték volt.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com