A Mol tervei ellen tüntettek Zágrábban

A Mol tervezett intézkedései ellen tüntetett csütörtökön Zágrábban az INA egyik szakszervezete.

ina-olaj-benzin-kút-horvátország-130215

Az INAS szakszervezet bejelentette, hogy követeli a kormánytól a Mol kötelezettségszegésének megállítását az INA-val szemben, továbbá azt, hogy  akadályozza meg a kiskereskedelem kiszervezését az INA-ból.

Az érdekképviselet elvárja, hogy a kabinet kezdje meg a tárgyalásokat a munkahelyek megőrzése érdekében - hangzott el a horvát köztelevízió (HRT) tudósításában.

Maja Rilovic szakszervezeti vezető szerint ez az utolsó lehetőség, hogy a horvát kormány mint az INA 45 százalékos tulajdonosa eldöntse, mit akar: megmenti a legnagyobb horvát olajipari vállalatot és a régió vezető vállalatává fejleszteni, vagy pedig hagyja, hogy az INA-ban igazgatási jogokkal bíró Mol egyik leányvállalata lesz a cég.

"Kényszerből szervezzük az ilyen megmozdulásokat, mivel nem teszik lehetővé számunkra a tárgyalásokat az INA igazgatásáról, illetve a munkások jogairól sincs alkalmunk beszélni" - mondta a szakszervezeti vezető. Megjegyezte, hogy Zoran Milanovic miniszterelnöknél süket fülekre talált egy találkozóra irányuló kérelmük, amelyen ismertették volna az INA-ban kialakuló helyzetet.

A miniszterelnöknek és az államfőnek címezve úgy fogalmazott: tanulhatnának Orbán Viktor magyar miniszterelnöktől, aki egyértelművé tette, hogy a Mol nemzeti jelentőségű vállalat.

Rámutatott, hogy míg az INA piaca egyharmadát elveszítette a régióban és Horvátországban, addig a Mol az INA kárára terjeszkedett a régióban. Figyelmeztetett arra is, hogy a Mol az elmúlt években milliárdokat fektetett be új olaj- és gázmezőkbe, eközben az INA az utolsó olaj- és gázcseppeket meríti ősrégi lelőhelyeiről. Hozzátette, hogy a Molé Európa egyik legkorszerűbb finomítója, eközben a sisaki finomítót a kőolajszármazékok raktáraként kezeli.

A szakszervezet azt állítja, hogy az INA mostani vezetésének tevékenysége nemcsak a vállalatra nézve jár káros következményekkel, hanem a horvát gazdaságra és az ország energetikai stabilitására is. Ezért olyan tárgyalódelegáció felállítását követelik, amelyben szakemberek és nem politikusok ülnének.

Ozren Matijasevic, a Horvát Munkásszakszervezetek Egyesületének elnöke felszólította a horvát kormányt, hogy semmisítse meg a Mollal kötött "hátrányos" részvényesi szerződést, mivel az az Ivo Sanader volt kormányfő ügyében hozott elsőfokú ítélet szerint  megvesztegetéssel jött létre.

A HRT tudósítása megjegyzi, hogy a megmozdulást a szomszédos boszniai szakszervezetek is támogatták, de az INA-ban működő többi érdekképviselet nem.

A Jutarnji list horvát napilap közli Branko Grcic miniszterelnök-helyettes nyilatkozatát, aki elmondta, hogy ugyan szóba került az INA-ügye a csütörtöki kormányülésen, de még nem született konkrét döntés.

Az INA közleményében egy korábbi hasonló akcióra már reagált, akkor kifejtette: az INA kiskereskedelmi modelltervezete évtizedek óta bevett gyakorlat az olajiparban, és nagyon sikeresnek bizonyult több európai olajvállalatnál is.

Hangsúlyozták, hogy a tervezett modell hozzájárul a versenyképesség növeléséhez, mivel ezzel hosszabb távon fenntartható lesz a kiskereskedelmi üzletág.

"A pályázati kiírásunkra nagyon sokan jelentkeztek, ami bizonyítja, hogy a jövendő vállalkozók felismerték a lehetőséget az INA akciójában" - tudatták.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com