A NAV folyamatosan küldi az adószámla-értesítőket

A magánszemély és az egyéni vállalkozó ügyfeleinek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) júniustól folyamatosan küldi az adószámla-értesítőket, ezek alapján több mint 800 ezren tartoznak és mintegy 770 ezer magánszemélynek van túlfizetése - közölte a NAV kedden az MTI-vel.Kiemelték, hogy érdemes mielőbb rendezni a tartozást, illetve intézkedni akkor is, ha az adószámlán túlfizetés van. A tartozás ugyanis folyamatosan nő, a rendezetlen összeghez késedelmi pótlék is járul, a túlfizetést pedig az elévülés után már nem lehet visszaigényelni.  
    

A közlemény szerint akik elektronikusan tartják a kapcsolatot a NAV-val, azok tárhelyükön, akik papíralapon, azok a postaládájukban kereshetik az adószámla egyenlegéről szóló dokumentumot. Mindenki a küldemény elején találja, hogy kell-e fizetnie, igényelhet-e vissza, illetve 2023-ra keletkezett-e pótléka. Hozzátették, hogy az aktuális egyenleg a NAV Ügyfélportálján, illetve a NAV-Mobil applikációban is megtekinthető az év bármely napján.  
    

Egyúttal jelezték, adószámla-értesítőt csak az kap, akinek ötezer forintnál több tartozása vagy ezer forintnál több túlfizetése van. Akik fizetési kötelezettségüket tavaly nem vagy csak késve teljesítették és emiatt ötezer forintot elérő késedelmi pótlékuk is keletkezett, azok a pótlékról is kapnak tájékoztatást. A tartozás és túlfizetés a legegyszerűbben és banki költség nélkül az Ügyfélportálon rendezhető. A tartozás megfizetéséhez - bejelentkezés után - az adószámla csempén a bővebb információra kattintva kell lekérdezni az egyenleget és a hátralék rendezése gombbal már indítható is a fizetés. Az összeg emellett rendezhető még banki átutalással (a közlemény rovatban fel kell tüntetni az adóazonosító jelet vagy az adószámot) vagy akár a NAV ügyfélszolgálatain bankkártyával.
     

Ugyanitt kérhető a túlfizetés kiutalása vagy átvezetése is az "Átvezetési és kiutalási kérelem" elnevezésű űrlapon, amely az adószámla lekérdezése után, a túlfizetés rendezése gombbal, külön segédprogram telepítése nélkül, akár mobiltelefonról is elérhető. Akinek segítségre van szüksége az adószámlája értelmezéséhez, általános kérdésekkel hívhatja a NAV Infóvonalát a 1819-es telefonszámon.


Konkrét ügyek intézéséhez ügyfél-azonosító szám (PIN-kód) vagy részleges kódú telefonos azonosítás szükséges. Ügyfél-azonosító szám legegyszerűbben az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban igényelhető a TEL-nyomtatványon, ennek menetéről szintén elérhető a NAV honlapján egy részletes útmutató - olvasható a NAV közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com