A statisztikának integrálnia kell az új technikai megoldásokat

Az informatika gyors fejlődése nagy kihívás elé állítja a statisztikusokat, alkalmazkodniuk kell, hogy az új technikát integrálni tudják a statisztikai rendszerekbe - mondta Vukovich Gabriella, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke szerdán Budapesten, a Statisztika Nemzetközi Éve alkalmából rendezett konferencián.

kshA rendezvény megnyitóján Németh Zsolt, a KSH alelnöke elmondta, a statisztika alkalmazkodóképessége azon mérhető le, hogy mennyire képes reagálni a mindennapi élet rezdüléseire.

A konferencián előadások hangzottak el a mindennapi életet felmérő statisztikákról.

Kovács Benedek főtanácsos a munkahelyi produktivitást is meghatározó alvásról tartott előadásában elmondta: a vizsgálatok szerint a jobb anyagi körülmények között élő és képzettebb emberek kevesebbet alszanak a más csoportba tartozóknál. Egy tíz évvel ezelőtti európai vizsgálatból idézve ismertette: az emberek Norvégiában alszanak a legkevesebbet, 8,1 órát, míg a legtöbbet, 9,1 órát Bulgáriában. Magyarország a középmezőnyben helyezkedik el 8,5 órával.

Az időmérleg valójában az ágyban töltött időt méri, tehát az alvás ennél kevesebb, a felmérés ugyanakkor nem ad választ a pihenés minőségére, vagyis az alvástalanságra - jegyezte meg az előadó.

Havasi Éva főtanácsadó a szegénység formáiról végzett felmérés megállapításait ismertette. A vizsgálat során három szegénységi csoportot különítettek el. A tárgyaikban szegények közé sorolták azokat, akik rossz lakáskörülmények között élnek, de a jövedelmük meghaladja a szegénységi küszöböt. Közülük 7 százalék diplomás és sok közöttük az idős ember.

A megélhetési szegények lakáskörülményei jobbak, de az egy főre jutó jövedelmük alatta marad a havi 50 ezer forintnak. Ebbe a csoportba tartoznak tipikusan a több gyermeket nevelő, fiatalabb családok.
Végül a mélyszegények az előbbi két csoport hátrányait együttesen szenvedik el. Szinte valamennyien 60 év alattiak.

Az első csoportba 1,1 millióan, a másodikba 1,3 millióan, míg a harmadikba 790 ezren tartoznak ma Magyarországon - hangzott el a konferencián.

MTI

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com