A szélvihar miatt csaknem 2,85 milliárd forintnyi lakáskárt térítenek meg a biztosítók

A január végi szélvihar okozta lakáskárokra több mint 27 ezer bejelentés érkezett a biztosítókhoz, amire a társaságok csaknem 2,85 milliárdnyi összeget fizettek már ki, illetve tartalékoltak kárrendezésre - tájékoztatta a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) hétfőn az MTI-t.A közleményben kiemelték: a fenti adatokhoz társul még az ipari létesítményekből és közintézményekből érkező több mint 1500 bejelentés, illetve a 720 millió forintot meghaladó előzetes kárösszeg. A bejelentések szerint a szél megbontotta a tetőt, megrongálta a cserepeket, a palát, a kúpcserepet, a kéményt, a kerítést, a vakolatot, az ablakot, az ajtót, a kocsibeállót vagy a redőnyt - jelezték.
    

A lakossági átlagkárok társaságonként 100-120 ezer forint körül alakultak. A január végi vihar szinte az ország teljes területén okozott károkat, különösen sok bejelentés érkezett Budapestről, Bács-Kiskun, Pest, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Fejér megyékből, valamint Kecskemétről, Szolnokról, Ceglédről, Nagykőrösről, Gyálról, Mezőtúrról és Karcagról.
    

A legtöbb biztosító a gyorsabb és kényelmesebb kárrendezési folyamat érdekében online kárbejelentési, esetleg kárrendezési lehetőséget is kialakított a honlapján; élő videós kárfelvételre is van már példa - mutatott rá a szövetség. Felhívták a figyelmet arra, hogy a vihar a bejelentéseken túlmenően is nagy károkat okozhatott a lakosságnak. A biztosítókhoz csak a lakásbiztosítási szerződéssel rendelkezők tudtak fordulni, ám nagyjából minden negyedik ingatlan nem rendelkezik biztosítással - fűzték hozzá.
    

A MABISZ jelezte, hogy a honlapján részletes tájékoztatást nyújt a lakásbiztosításokról, tanácsokkal szolgál a szerződések megkötéséhez. A hagyományos piaci termékek mellett már hét társaság jelent meg a piacon az MNB által jóváhagyott Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítással is - emlékeztettek a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com