Ágazati egyeztető fórumot indított a turisztikai ügynökség

Rendszeres ágazati egyeztető fórumot indított a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) azzal a céllal, hogy a párbeszéd erősítésével, az aktuális feldadatok és témák megvitatásával még hangsúlyosabban jeleníthesse meg a szakmai szervezetek javaslatait - közölte az MTÜ szerdán az MTI-vel.Az első fórumot szerdán 10 meghatározó turisztikai szervezet bevonásával tartották, ennek egyik fontos témája az iparág digitalizációját elősegítő Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (Ntak) bővítése volt. Horváth Péter, az MTÜ vezérigazgatója a közlemény szerint a rendezvényen elmondta: a fórumsorozat célja, hogy rendszeres szakmai párbeszéd mellett egyfajta tudásmegosztással is hozzájáruljon a vendégforgalom élénkítéséhez. Ennek érdekében az MTÜ havi szakmai hírlevelet is elindított decemberben.
    

Bődi Ivett, az MTÜ turizmus stratégiai megvalósításért felelős vezérigazgató-helyettese az ágazat idei évi eredményeit ismertetve kiemelte, az Ntak adatai alapján továbbra is töretlen a bizalom Magyarország iránt. 2022 első tizenegy hónapjában 35 millió vendégéjszakát regisztráltak a hazai szálláshelyek, ami 31 százalékkal múlja felül az egy évvel korábbit. Hozzátette, pozitívan alakulnak az év utolsó hónapjának foglalási, előfoglalási adatai is: decemberben további 2 millió vendégéjszaka várható.
    

Az egyeztetésen az ágazat különböző területeit képviselő szervezetek képviselői egyetértettek abban, hogy a teljes körű online adatszolgáltatás elengedhetetlen feltétele annak, hogy a turizmus a magyar gazdaság erős húzóágazata legyen. A fórumon ismertették az MTÜ által készített ágazati stratégia kiegészítését is, amelyet a napokban 40 hazai turisztikai szervezet kapott meg társadalmi véleményezésre - írták.
    

Bődi Ivett rámutatott, 2017-ben dolgozta ki a magyar turizmus első ágazati stratégiáját az NTS2030-at az MTÜ, majd a koronavírus-járvány hatásaira reagálva vizsgálták felül 2021-ben a Turizmus 2.0-ban. A világban jelenleg is zajló folyamatok pedig újra szükségessé tették ezt. Hangsúlyozta: a korábban rögzített, 2030-ig elérni kívánt stratégiai célok megmaradtak, ugyanakkor egyes irányvonalak esetében javasolt a hangsúlyok átértékelése, különös tekintettel a környezeti, gazdasági, társadalmi fenntarthatóságra.
    

Közölték: annak érdekében, hogy az ágazati szereplők mind pontosabban tervezhessenek már 2023-ra, az MTÜ ismertette a jövő évi marketing és értékesítési terveket. Az őszi hazai és nemzetközi kampány eredményeként mintegy 25 ezerrel több nemzetközi turista érkezett, a belföldi foglalások száma pedig hatezerrel nőtt a kampány hatására az Ntak adatai alapján.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com