Agrárgazdasági kutató: tovább nőtt a mezőgazdasági gépek piaca

Továbbra is bővül a mezőgazdasági gépek piaca Magyarországon: az egyéni gazdaságok és a társas vállalkozások az első három negyedévben mintegy 134 milliárd forint értékben vásároltak új gépeket, ami 3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - derül ki az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) összeállításából, amely szerint alkatrészekre 43 milliárd forintot fordítottak ugyanebben az időszakban, 10 százalékkal többet a tavaly január-szeptemberinél.A 152 mezőgép-forgalmazó és -gyártó eladási jelentése alapján készült összeállítás szerint a vevők jelentős része bankhitel segítségével vásárol gépeket. A legkedveltebb forrás a jegybank kedvezményes hitelprogramja, a legtöbben a januárban indított NHP fix keretében elérhető konstrukciót vették igénybe.

Az NHP fix összes kihelyezésének csaknem negyede - mintegy 52 milliárd forint - az agrárgazdaságba került. Hozzáteszik, hogy fejlődött az agrárlízing is, a Magyar Lízingszövetség adatai szerint a mezőgazdasági gépekhez köthető finanszírozott összeg 24 százalékkal 72 milliárd forintra nőtt 2019. I-III. negyedévben. Az agrárgépek esetében a jegybanki finanszírozási program, az NHP aránya 81 százalékos volt.

    
A mezőgéppiac koncentráltságát mutatja, hogy a végfelhasználóknak történő mezőgazdasági gépértékesítés 69 százalékát 10 cég adta az első kilenc hónapban. Közülük a három legnagyobb kereskedő az összes eladás 53 százalékát bonyolította, részesedésük egy év alatt 2 százalékponttal nőtt. A gazdálkodók továbbra is az erőgépek beszerzésére költötték a legtöbbet, ami a vizsgált időszakban a mezőgazdasági gépberuházások összértékének 57 százalékát adta. A teljes értékesítésen belül a traktorok 34, a gabonakombájnok 13 százalékos arányt képviseltek.
    

Az első három negyedévben 2231 új traktort adtak el 44,6 milliárd forint értékben. A legnagyobb részarányt az idén is az 50-100 lóerős, könnyű univerzális kategória képviselte, bár ezekből 11 százalékkal csökkent az eladás, így is 814-re volt vevő. Ugyanakkor a 140 lóerő feletti teljesítménykategóriákba tartozó traktoroknál nőtt a kereslet.
   

A gabonakombájn-piac 5 százalékkal csökkent: szeptemberig 220 új arató-cséplő gép került a gazdaságokba a tavalyi 232-vel szemben. Az eladások összértéke meghaladta a 18 milliárd forintot. A mezőgazdasági munkagéppiac az AKI adatai szerint hullámzó képet mutatott. Legnagyobb darabszámban a különböző talajművelő gépeket vásárolták a gazdaságok (több mint 3800 darabot), az első háromnegyedévi összértékesítés 3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Tápanyag-kijuttató gépekből 15, vetőgépekből 12 százalékkal vásároltak kevesebbet, mint egy évvel korábban, a növényvédő gépek eladása 33 százalékkal csökkent.
    

A mezőgazdasági célú szállító járművek értékesítése 18 százalékkal csökken: új mezőgazdasági pótkocsikból 641-et adtak el, ami a szállító járművek 59 százalékát tette ki, ugyanakkor tartálykocsikból 7 százalékkal nőtt a kereslet, ezekből 162-őt adtak el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com