Agrárkamara: idén a tavalyinál 10 százalékkal több újbor készült

Az idén leszüretelt szőlőből mintegy 2,9-3 millió hektoliter seprős újbor készült, ez 10 százalékkal haladja meg a tavalyi szintet, ami az elmúlt tíz év átlaga körül alakul a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa által készített körkép szerint.Az MTI-nek küldött keddi közleményük szerint a szüret problémamentesen lezajlott. A termés a száraz nyári időjárásnak köszönhetően egészséges és rendkívül jó minőségű volt, mennyisége nagyjából 410 - 430 ezer tonna.

Kiemelték: a szőlő aranyszínű sárgasága egyelőre nem volt hatással a termésre, a leginkább érintett borvidékeken terméskiesés a korábbi évekhez képest nem látszik. Az idén detektált beteg tőkék ebben a szüretben még hoztak termést, jövőre azonban már nem fognak. A járványszerű terjedés, a felgyorsult fertőzési sebesség krízishelyzetet teremtett, és jövőre az érintett területek nagy részén ki kell majd vágni a tőkéket.

Az újratelepítés utáni termőre forduláshoz szükséges időt elsősorban a csapadék mennyisége befolyásolja. Az egymás utáni aszályos években a szőlő lassan fejlődik, az új telepítések termőre fordulása folyamatos tőkepótlás mellett akár 6-7 évig is tarthat. Ez azt jelenti, hogy mindenképpen terméskiesésre kell számítani azokon a borvidékeken, ahol a fitoplazma fertőzés jelentősebb - írták.

Kifejtik, hogy a magyar bor karácsonyi ajándéknak is kiváló választás, a magyar piacon az elmúlt években népszerűbbek lettek a könnyű, friss, gyümölcsös borok, valamint a habzó termékek, a fiatalok körében pedig a csökkentett alkoholtartalmú termékek fogyasztása nő. A karácsonykor a drágább, különlegesebb borok kerülnek előtérbe.

S bár az év vége elsősorban a pezsgők iránti keresletet növeli, a borok forgalma is megnő ilyenkor - közölték.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com