Agrárkamara: méltatlanul alacsony a magyarországi nyúlhúsfogyasztás

Méltatlanul mellőzik az egyik legegészségesebb fehérjeforrást a magyarok, holott a nyúlhús kiváló táplálkozás-élettani tulajdonságokkal bír; a hazai nyúlágazat dinamikusan fejlődő trendje ugyan az idén megtört, a nyugat-európai piacokon jelentkező nyúlhiány lehetőséget teremthet az ágazat hazai szereplőinek a piacszerzésre - derült ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Nyúl Terméktanács (NTT) hétfőn publikált körképéből.Az elmúlt években folyamatosan nőtt a hazai nyúlhústermelés, a pozitív trendet csak az orosz-ukrán háború nyomán kialakult nehéz gazdasági helyzet törte meg. A NAK és a Nyúl Terméktanács piaci körképe szerint az ágazat 2022-ben figyelemre méltó eredményt ért le, 2023-ban azonban a vártnál is jelentősebb volt a visszaesés. A nyúlágazat Nyugat-Európában is válságba került - tették hozzá.
    

Az első fél évben a magyarok 20 százalékos, a francia, a spanyol és az olasz nyúltenyésztők 30 százalékos visszaesésről számoltak be. A nyugat-európai termelés csökkenésével keletkező vágónyúlhiányt - a szükséges fejlesztéseket követően - a magyar nyúlágazat pótolhatja - vélekedik a NAK és az NYTT. Magyarországon hat tenyésztőszervezet biztosítja a genetikai alapot, és több mint ötven nagyüzemi nyúltelep foglalkozik nyúltenyésztéssel, 2022-ben összesen 10 335 tonna élőnyulat állítottak elő.
    

A vágóüzemek szinte teljes egészében hazai előállítású, magyar nyulat dolgoznak fel, a két nagy vágóhíd az összes magyarországi termelés 99 százalékát adja.  A nyúlhús könnyen emészthető, zsírszegény, egészséges és ízletes fehér hús, semmilyen allergén anyagot nem tartalmaz. A húsfélék közül a nyúlhús rendelkezik a legmagasabb fehérjetartalommal - hangsúlyozta a körkép összefoglalója.
    

A nyúlhúsfogyasztás hazai népszerűsítése érdekében a Nyúl Terméktanács, valamint az Agrármarketing Centrum évek óta közösen folytatja országos kampányát, és célja, hogy minél több magyar fogyasztó megismerje a nyúlhús előnyeit és elkészítésének változatos módjait - emelte ki a közlemény.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com