Agrárminisztérium: pozitív tapasztalatokkal zárult a strandbüfék ellenőrzése

Pozitív eredményekkel zárultak az idei évben kibővített nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés során elvégzett strandbüfé-ellenőrzések - állapította meg keddi közleményében az Agrárminisztérium (AM).A két hónapig tartó ellenőrzés-sorozat első két hetében  a strandbüféket ellenőrizték a szakemberek, országosan 241 létesítményt vizsgáltak meg. Ezek nagy része a jogszabályoknak megfelelően üzemel, az ellenőrök ugyanakkor hiányosságokat is találtak, jellemzően a higiénia területén - összegezte a tapasztalatokat Felkai Beáta Olga, az AM élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős helyettes államtitkára.
    

A megújult, még komplexebb nyári ellenőrzések során a szakemberek kiemelten koncentrálnak - az évszakból adódóan - nagy népszerűségnek örvendő strandbüfékre is, melyek kontrolljára már az ellenőrzési időszak első két hetében sor került, ami persze nem jelenti azt, hogy a terület a továbbiakban felügyelet nélkül marad.
    

Az Agrárminisztérium ismertette: a strandbüfék ellenőrzésének fókuszában az éttermek higiéniai állapota, az alapanyagok nyomonkövethetősége és kezelése állt.

Kiemelt figyelmet kaptak a hűtést igénylő alapanyagok és a megfelelő hűtési kapacitás is. Az ellenőrök figyelemmel kísérték az élelmiszerbiztonságot garantáló és a keresztszennyeződést kizáró szakosított tárolást, valamint az elkülönített alapanyag-feldolgozás feltételei mellett a dolgozók egészségügyi alkalmassági vizsgálatát is.
    

A strandbüfékben forgalmazott büfétermékekből és fagylaltokból mintákat vettek mikrobiológiai és analitikai laboratóriumi vizsgálatok céljából. Az ellenőrzések során az úgynevezett helyettesítő termékek (imitátumok) használatát és a fogyasztók megfelelő tájékoztatását is fokozottan figyelték - tájékoztatott az AM. A helyettes államtitkár a közleményben kifejtette, hogy hibaként általános higiénés hiányosságokat állapítottak meg a szakemberek. Hibának bizonyult a higiénés kézmosáshoz szükséges kellékek hiánya, illetve a helytelen mosogatási technológia is.
    

Emellett a dolgozók nem minden esetben rendelkeztek érvényes egészségügyi dokumentumokkal. A diák-munkavállalók között jellemző hiányosság volt az elmaradt higiéniai oktatás. A strandbüfék kis méretéből adódó hibás eljárás: az alapanyagok, a félkész és késztermékek együttes tárolása is számos esetben problémaként merült fel. Több létesítményben a hűtőterek hőmérsékletét egyáltalán nem ellenőrizték, vagy nem a valóságnak megfelelően dokumentálták - derül ki a minisztérium összefoglalójából.
    

Az ellenőrzött büfékben az ún. "imitátumok" használata nem haladta meg a 60-40 százalékra tehető országos szintet. Ugyanakkor azokon a helyeken, ahol a tejföl helyett "frissfölt" vagy virsli helyett "rudacskát" használtak, a fogyasztók megfelelő tájékoztatása elmaradt. Felkai Beáta Olga pozitív változásként kiemelte, hogy javuló tendenciát mutat a forgalmazott ételekben előforduló allergénekről szóló tájékoztatás.
    

Bizakodva hangsúlyozta, hogy a 79 fagylaltból és 19 büféételből vett minták eddig elvégzett laboratóriumi vizsgálati eredményei optimizmusra adnak okot. Ezek alapján ugyanis a Nébih laboratóriuma nem állapított meg az élelmiszerbiztonsági határérték túllépését. Az ellenőrzések tapasztalatait összegezve helyettes államtitkár elmondta, hogy a büfék általánosságban megbízhatóak, és a vonatkozó jogszabályokban előírt rendelkezéseknek megfelelnek - hangsúlyozta az Agrárminisztérium.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com